Brigitta, Placida, Etel, Gitta2024. október 11., péntek
Természet

2048-ra a tengerek élővilága összeomlik

National Geographic Magyarország

Ha a jelenlegi folyamatok tovább tartanak, 2048-ra a világ tengereinek biológiai állománya összeroppan - vélik amerikai kutatók.

A tengeri élőhelyek pusztulása és a túlzott halászat nemcsak tengeri katasztrófát idéz elő négy évtized múlva, hanem a tenger gyümölcseiből is lényegesen kevesebb jut majd az emberek asztalára.

A szakemberek már az 1960-as évek óta vizsgálják tudományos módszerekkel a tengerek állapotát, ezenkívül történelmi adatok ezer esztendeje rendelkezésre állnak a tengerekről, így ma már pontosan tudni lehet, hogy a tengerek élővilága drámaian megfogyatkozott, és a fajok 29 százaléka már most is végveszélyben van.

Ha e pusztulási folyamat nem enyhül, akkor a tudósok szerint 2048-ra valamennyi tengeri faj végveszélybe kerül, ami azt is jelenti, hogy a halászat a mai maximális hozam tíz százalékára csökken. A megdöbbentő jelentés a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Science legutóbbi számában látott napvilágot.

„Akár az apály előidézte vízterületeket vizsgáltuk, akár egész óceánokról szóló tanulmányokat elemeztünk, mindenütt ugyanaz a kétségbeejtő kép bontakozott ki a szemünk előtt. A különféle tengeri fajok kipusztulásával teljes ökoszisztémák mennek tönkre. Megdöbbentett, hogy ezek a folyamatok milyen erőteljesek, sosem gondoltuk volna, hogy ez lehetséges” – nyilatkozta Boris Worm a jelentés első számú szerzője.

Miközben pusztul a tengeri élővilág, a tengerek biológiailag legyengülnek, és kevésbé képesek az öngyógyulásra, ha olyan sokk éri őket, mint a környezetszennyezés, a halászati kizsákmányolás vagy a globális felmelegedés – mutatott rá Worm.

A szakemberek szerint azonban még nincs túl késő. Tengeri rezervátumok és tiltott zónák létrehozásával van remény a javulásra is. A kimerült vízterületeken mindezek ellenére bizonyos fajok elharapózhatnak, járványok törhetnek ki, parti áradások történhetnek, és kártékony algásodás következhet be. A halászatból élő országok gazdasági katasztrófával kell, hogy szembenézzenek – olvasható többek közt a kutatók Science-beli tanulmányában.

Hozzászólások

Az év madarának nyomába eredtek a szakértők

Az év madarának nyomába eredtek a szakértők

Az MME munkatársai a kerecsensólymok helyzetét próbálják jobban megérteni.

Ez a hal a lábain át érzi a zsákmánya illatát

Ez a hal a lábain át érzi a zsákmánya illatát

Úgy tűnik, remek evolúciós modellt jelenthet egy hal az új tulajdonságok, új szervek kialakulásának vizsgálatához.

Genetikai hegeket viselnek az elefántfókák

Genetikai hegeket viselnek az elefántfókák

Az állatok vadászata miatt lecsökkent egyedszám hatásait a ma élő egyedek DNS-ében jól fel lehet ismerni, ezt a szakemberek genetikai hegeknek nevezték el.

Különleges vadászmódszert használnak a rejtélyes chilei orkák

Különleges vadászmódszert használnak a rejtélyes chilei orkák

A Csendes-óceán déli részén élő kardszárnyú delfin csoport egyedi vadászati szokásait sikerült feltárniuk chilei kutatóknak.

Az élelemhiány a vadorzók fő motivációja

Az élelemhiány a vadorzók fő motivációja

A kelet-afrikai védett területeken az állatokat ugyan védik, ám az ott élő emberek számára nem biztosított a megfelelő megélhetés.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket