Öntsünk vagy ne öntsünk ürgét?

A huszadik század közepéig az ürgét (Spermophilus citellus) kártevőként tartották számon, és kíméletlenül irtották. Emellett sok helyen hagyományos ételnek számított (helyenként ma is az), ezért húsáért vadászták. Az elmúlt évtizedekben azonban annyira csökkent a faj állománya, hogy az ürgét 1982-ben védetté nyilvánították.

A hazai állomány csökkenése a fentiek ellenére mégis leginkább a faj élőhelyének zsugorodása miatt következett be. Az ürge a rövidfüvű gyepterületeket kedveli. Ezek viszont gyakran az erdősítés vagy a beépítés áldozatává válnak. A parlagon hagyott rétek pedig a magasra nőtt fű és a megjelenő cserjék miatt nem biztonságosak az állat számára, mert a magas fűben nem lát elég messzire, és nem veszi észre időben a ragadozót – tudtuk meg Váczi Olivér, ürgeszakértőtől, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium munkatársától.

Az ürge természetvédelmi szempontból közvetett módon is fontos szerepet tölt be a hazai faunában, hiszen fő tápláléka olyan védett állatainknak, mint a kerecsensólyom, a parlagi sas vagy a molnárgörény.

Magyarország a nyugati határ

Habár Ausztriában helyenként találkozhatunk néhány maradvány populációval, az ürge elterjedésének nyugati határát Magyarország jelenti, és egyben itt él a legerősebb állomány. Az elterjedés keleti határáról nincsenek pontos adatok, de annyi biztos, hogy Oroszország területén még előfordul. Tőlünk északra Csehországban élnek még nagyobb számmal ürgék, és bár egykor Lengyelországban is gyakori volt, ott ma már „csak” a hazánkból áttelepített állomány található meg. A faj elterjedésének déli határát pedig Görögország és Törökország európai területe jelenti.

Petőfi Sándor: Arany Lacinak „… Ott az ürge, Hű, mi fürge, Mint szalad! Pillanat, S odabenn van, Benn a lyukban. A mi emberünk se’ rest, Odanyargal egyenest A lyuk mellé, S beleönté A veder vizet; Torkig tele lett. A szegény kis ürge Egy darabig türte, Hanem aztán csak kimászott, Még az inge is átázott. A lyuk száján nyakon csipték, Nyakon csipték, hazavitték, S mostan… Itt van… Karjaimban, Mert e fürge Pajkos ürge Te vagy, Laci, te bizony!” Szalonta, 1847

Az idén októberben Magyarországon megrendezett első nemzetközi ürgekutató konferencián a szakértők rámutattak arra, hogy a faj az egész európai elterjedési területen veszélyeztetett, fennmaradása csak összehangolt emberi beavatkozással biztosítható.

Árulkodó lyukak

A környezetvédelmi tárca által működtetett Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer keretében 2000-ben elindult egy ürgemonitorozó program is, melynek eredményei azt mutatják, hogy az elmúlt hat évben nem történt drasztikus változás a hazai állományban.

Minden évben április 22-én, a Föld Napja alkalmából kerül sor ürgelyukszámlálásra. A felmérés 67 helyszínen zajlik, ahol nemzeti parkok természetvédelmi szakemberei és önkéntesek bevonásával becslést adnak az ürgelyukak számáról, ebből pedig az előző évek adatai alapján már becsülni tudják az ürgesűrűség változását.

A monitorozás az ország egész területén egy időben történik, mert az egyedekhez tartozó lyukak száma nagyon változékony. Egy–egy csapadékos, belvizes periódus illetve a szaporodási időszak jelentősen megváltoztathatja az állomány méretét.

Pocok vagy ürge?

A tavaszi időpont azért is alkalmas mert ekkor „frissek” a járatok. Az ürgék ugyanis nyár végén elvonulnak, betömik járataikat, és hibernált állapotban vészelik át a telet, a táplálékszegény időszakot. Tavasszal viszont új járatot nyitnak.

Az élőhely talajszerkezetétől is függ, hogy az állatoknak milyen gyakran kell új „otthont” építeniük. Például Bugacpusztán – a faj egyik jelentős élőhelyén – a homokos felszín miatt a járatok hamar beomlanak, ezért itt sűrűn kell „építkezni”.

Mivel a mezei pocok is hasonló élőhelyen fordul elő, és szintén földbe vájt üregben lakik, a monitorozásnál fontos, hogy megkülönböztessék az ürge és a pocokjáratokat. A pocok járat a szakemberek számára könnyen felismerhető arról, hogy nyílása kisebb, mint az ürgéé és kezdeti szakasza a földfelszín közelében, szinte vízszintesen fut. Az ürge járata ezzel szemben meredeken halad lefelé.

Repülőterek társbérlői

A faj védelme érdekében az elmúlt években több áttelepítés történt. Az ürgék „népszerű”, bár első hallásra kissé különösnek tűnő élőhelyei a füves repülőterek. A magyarországi füves repülőterek mintegy háromnegyedénél előfordulnak ürgék. A repülőterek előnye, hogy száraz területek, ezért alkalmasak járatépítésre, a gyepet rendszeresen kezelik, és viszonylag kevés közvetlen emberi zavarás éri az ott lévő állatokat.

A füves kifutópályák lebetonozásával viszont csökken vagy megszűnik az adott populáció élőhelye. Többek között a pécsi repülőtér esetében is ez történt 2002-2004-ben, habár a repülőtér szomszédságában, a régi élőhely kiváltására mezőgazdasági területeket füvesítettek be az állat számára.

Hogyan fogjunk ürgét?

Áttelepítéskor az állatokat az üreg nyílásánál felállított élvefogó hurokcsapdával fogják be. Ennek előnye az öntéssel szemben, hogy az állatok kisebb arányban sérülhetnek vagy pusztulhatnak el, mint öntéskor. Az öntésnél ugyanis előfordulhat, hogy az állat a vízzel telt járatban megfullad, bár erről nincsenek pontos adatok, hiszen a megfulladt állat nem jön a felszínre. Az öntés másik nagy hátránya, hogy a vizes állatok könnyen megfáznak – magyarázta Váczi Olivér.

A kifogott egyedeket zárt ládákban elviszik az új helyszínre, ahol már előre lyukakat fúrnak nekik a földbe. Az egyedeket külön-külön járatba engedik be, majd azt földdugóval lezárják. Ennek célja, hogy így az állat több időt tölt az új üregben, és amíg kivájja magát a földdugóból „megbarátkozik” az új otthonával. Mivel az áttelepítés stresszel jár, az állomány megerősödése érdekében az áttelepítést követően legalább egy hétig távol tartják a potenciális ragadozókat a területről. Az utómonitorozás alapján a pécsi áttelepítés sikeresnek bizonyult, ugyanis a populáció mérete nem változott.

Hasonló esetre került sor a tihanyi Belső-tónál, ahol a védett terület alkalmassá vált ürgék „befogadására”. Mivel elszigetelt területről van szó, a természetes visszatelepülés nem lehetséges, ezért befogott egyedek áttelepítésére került sor.

Fotók: Korbely Attila