Végveszélyben a világ tengereinek halállománya

A hét végén fejezte be ülésezését Dubrovnikban az a bizottság (International Commission for the Conservation of Atlantic Tunas – ICCAT), amely az Európát körülölelő vizekben folytatott tonhalhalászatot hivatott szabályozni. A 42 ország képviselőivel megrendezett konferencia egyetértett abban, hogy az illegális halászatot mindenféleképpen meg kell fékezni a térségben: egyes becslések szerint már közel háromszor annyi tonhalat fognak ki a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán keleti partvidékén, mint amennyi a tonhalállomány szinten tartásához megengedhető lenne.

Csökkentik, de kevés

Az ülés eredményeként meghatározták, hogy a mostani évi 32 ezer tonnás halászatot 2010-re 25 ezer tonnára mérsékelik, továbbá kiterjesztik azt az időszakot is, amikor tilos a tonhalhalászat az Európát körülvevő vizeken. Az általános rendelkezések között olvasható az is, hogy szigorúbb ellenőrzési rendszert vezetnek be az illegális halászat visszaszorítása érdekében, bár erre vonatkozóan konkrét javaslatok nem fogalmazódtak meg. „A bizottság által hozott határozatok nagy jelentőségűek, és reális esélyt nyújtanak arra vonatkozóan, hogy a kékúszójú tonhalállomány ismét megfelelő szintre kerüljön, miközben a tonhalhalászatot sem kell teljes mértékben betiltani” – nyilatkozta a BBC News-nak Joe Borg, az Európai Bizottság halászati biztosa.

Környezetvédők szerint azonban a meghozott intézkedések révén nem fog sikerülni a tonhalállományt megőrizni. A WWF szerint a mostani döntések révén nem tudják felszámolni az illegális halászatot sem, amely pedig nagyban hozzájárul a tonhalállomány pusztulásához, hiszen minden harmadik tonhal illegális úton kerül a fogyasztók asztalára. „A mostani döntések révén csak az ICCAT hitelessége veszik el, konkrét eredményeket nem hoznak” – vélekedett Sergi Tudela, a WWF halászattal foglalkozó szakértője a BBC News-nak.

20 kiló pazarlás egy kiló garnéláért

Mindeközben az ENSZ Élelmezési Szervezete arra hívja fel a figyelmet, hogy egy másik értékes „tengeri gyümölcs”, a garnéla halászata oly mértékben pazarló, hogy annak halászatát szintén azonnal csökkenteni kellene. A fő probléma nem is feltétlenül magával a rákhalászattal van, hanem inkább azzal, hogy minden egyes kifogott kiló garnélával együtt közel 20 kilogrammnyi hal is a hálóba kerül, amelynek a sorsa szintén a pusztulás. Ráadásul ez a „mellékfogás” haszonnal nem jár: ezek a halak nem kerülnek az asztalra, hanem egyszerűen elpusztulnak.

A Fülöp-szigeteken, ahol a halfogyasztás teszi ki a lakosság fehérjebevitelének jelentős részét, a közeljövőben bevezetnek egy másfajta halászati módszert, amely során nagyobb lyukú hálóval halásszák le a garnélarákokat. Így a még nem kifejlett egyedek, valamint a kisebb halak, amelyek eddig a hálóban maradtak, immáron „megússzák” a partra kerülést. A nem kívánt „mellékfogások” a háló méretén kívül az intelligensnek mondható halak segítségével is csökkenthető, írja a BBC News. Egyes halfajok ugyanis vizuálisan érzékelik a hálón hagyott nagyobb ablakot, és maguktól is kitalálnak a hálóból. Ezen túl Mexikó környékén olyan hálókat is alkalmaznak, amelyekből a hálóba keveredett és ritkának számító teknősbékafajok is ki tudnak szabadulni.

A tőkehalakkal is baj lehet

Október végén egyébként egy másik szervezet, az International Council for the Exploration of the Sea (ICES) az északi-tengeri tőkehalakra sürgetett teljes halászati tilalmat a 2007-es évre. A tilalomnak köszönhetően a tőkehal állománya közel 70 ezer tonnára növekedhetne, amivel el lehetne érni, hogy legalább valamelyest visszaálljon az egyensúly az Északi-tengeren. A kívánatos és az Európai Unió illetve Norvégia által egy megállapodásban is meghatározott állomány mérete 150 ezer tonna lenne, ám egyelőre a teljes halászati tilalommal is csak ennek fele lehet reális.

Egy amerikai tanulmány a Science tudományos folyóiratban a közelmúltban már figyelmeztetett: ha nem csökkentik a halászat mértékét, és nem óvják egyéb eszközökkel a világ tengereinek halállományát, könnyen elképzelhető, hogy a legtöbb halfaj már 50 év múlva végveszélybe kerül. A pusztulás egyben a tengerek élővilágának öngyógyító folyamatait is veszélybe sodorja, ami miatt egy-egy nagyobb sokk (pl. környezetszennyezés) végzetes hatással lehet a vizek élővilágára.