Ida, Márton, Hermina2021. április 13., kedd
Természet

Kipusztult a világ egyik legöregebb állatfaja?

National Geographic Magyarország

Egy szerdán befejeződött expedíció, amelynek célja a ritka kínai folyamidelfin fölkutatása volt, teljes kudarcot vallott: egyetlen egyedet sem pillantottak meg. Az expedíció vezetője szerint a világ egyik legidősebb faja gyakorlatilag kipusztult.

Mint azt a National Geographic Online egyik júniusi cikkében is írtuk, a kínai folyamidelfin a világ talán legveszélyeztetettebb emlősfaja. Sajnos lehet, hogy múlt időbe kell tennünk ezt az állítást: a világ legveszélyeztetettebb eméősfaja volt…Egy fölkutatását célzó, most befejeződött expedíció ugyanis egyetlen egyedet sem észlelt a fajból.

A kínai folyamidelfin vagy baidzsi (Lipotes vexillifer) félénk, majdnem vak emlős, amely úgy 20 millió éve élt bolygónkon. A kínai és külföldi tudósokból álló expedíció svájci társvezetője, August Pfluger szerint néhány egyed még megmaradhatott ősi jangcei élőhelyükön, Kelet-Kínában, de ez nem elégséges a szaporodáshoz és a kihalás elkerüléséhez.

„El kell fogadnunk a tényt, hogy a baidzsi gyakorlatilag kipusztult. Elvesztettük a versenyt” – jelentette ki Pfluger az expedíció által kiadott nyilatkozatban. – „Ez tragédia, nem csak Kína, de az egész világ számára veszteség. Mindnyájan végtelenül szomorúak vagyunk.”

Az emlős egyedszámának csökkenését valószínűleg elsősorban a túlhalászat és a hajóforgalom okozta. Ez utóbbi azért volt káros, mert zavarta a baidzsi szonáros tájékozódó rendszerét, amelyet a táplálékszerzés során használt. Bár a Jangce szennyezett, az expedíció által 30 mérföldenként vett vízmintákból nem mutattak ki nagy koncentrációban mérgező anyagokat, jelenti a tanulmány.

Pfluger 30 tudósból álló csapata csaknem hat héten keresztül kutatta át alaposan a Jangce 1000 mérföld (nagyjából 1600 kilométer) hosszú, nagy hajóforgalmú szakaszát, ahol valaha a kínai folyamidelfin élt. Az expedíció csúcstechnológiás távcsövekkel és víz alatti mikrofonokkal fölszerelt két hajója egy órás időközzel követte egymást, rádiókapcsolat nélkül, hogy az egyik hajó esetleges delfinészlelése ne befolyásolja a másikét.

Az 1980-as években úgy vélték, még körülbelül 400 baidzsi él a Jangcéban. Az 1997-ben végzett utolsó átfogó kutatáson 13 megerősített észlelés történt, és 2004-ben egy halász állította, hogy látott egy baidzsit. Legalább 20–25 delfin kellene ahhoz, hogy esélyt adjanak a faj fennmaradására.

Az expedíció egy másik hanyatló egyedszámú édesvízi delfin, a jangcei rücskösfarkú disznódelfin (Neophocaena phocaenoides asiaeorientalis) helyzetét is föltérképezte. Ebből a fajból kevesebb mint 400 egyedet találtak.

„A jangcei rücskösfarkú disznódelfin helyzete ugyanolyan, amilyen a baidzsié volt 20 évvel korábban” – jelentette ki Wang Ding, az expedíció kínai tudósa a közleményben. „Számuk riasztó ütemben csökken. Ha nem cselekszünk hamarosan, ő is a baidzsi sorsára jut.”

Hozzászólások

Ásítással hangolják össze a falkát az oroszlánok

Ásítással hangolják össze a falkát az oroszlánok

Valószínű, hogy már az ásítás szó olvasásakor elkezdünk ásítani mi magunk is, e különleges „ragály" számos állatfajt is érint, így az oroszlánokat is.

Őserdők és őslápok különleges világa hazánkban

Őserdők és őslápok különleges világa hazánkban

Létezik két különleges természetvédelmi terület, melyek emberi tevékenységtől mentesek, ezek az őserdők és lápok. Pillantsunk be ezek rejtélyes világába!

Hőtermelővé alakul télen a madarak vére

Hőtermelővé alakul télen a madarak vére

A madarak vörösvérsejtjeiben, az emlősökével ellentétben, vannak mitokondriumok.

Tavaszi kihajtás

Tavaszi kihajtás

A hajdúsági magatarti juhász minden évben lábon hajtja ki juhait a hajdúdorogi Vidi-földről a tiszacsegei pusztára.

Himalájai fényfácán-kakasokkal gazdagodott a debreceni állatkert

Himalájai fényfácán-kakasokkal gazdagodott a debreceni állatkert

A hollandiai Amersfoort állatkertjéből érkezett színpompás jövevények már el is foglalták a röpdéjüket a velük egy térségben őshonos vörös pandák szomszédságában.

National Geographic 2021. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket