Mi is jók vagyunk kutyának

Már-már közhely, hogy a kutyáknak mennyivel jobb a szaglásuk, mint az embereknek. Amerikai és izraeli kutatók most bebizonyították, hogy mi is nagyon hatékonyan szimatolunk.
A Kalifornia Egyetem és a Weizmann Tudományos Intézet kutatói kissé bizarr kísérletben vizsgálták az ember nyomkövető képességét. Harminckét önkéntest megkértek, hogy kövessenek egy illatnyomot (csokoládéból kivont esszenciális olajét), melyet a kutatók tíz méter hosszúságban locsoltak ki egy füves területen. Az olaj töménységét úgy határozták meg ki, hogy ne legyen túlontúl intenzív illata.
A kísérleti alanyok szemét bekötötték, fülüket bedugták, kezükre pedig vastag kesztyűt adtak, hogy valóban csak a szaglás irányítsa mozdulataikat, amint négykézláb követik a nyomot.
Megfigyelték, hogy az ember pontosan ugyanúgy szaglászik, és ugyanolyan utat jár be a szagminta követésekor, mint a kutyák. Az is feltűnő volt, hogy mind a harminckét önkéntes kifejezetten jól teljesített a feladat során, az a négy személy pedig, akivel több egymást követő napon elvégezték a kísérletet, határozott fejlődést mutatott. Érdekes továbbá, hogy amikor az alanyok egyik orrlyukát lezárták, romlott a nyomkövető képességük, ami arra utal, hogy az igazán jó tájékozódáshoz „sztereószaglásra” van szükség.
Mindezek szerint tehát sokkal jobbak vagyunk szimatolásban, mint gondoltuk volna. Mivel a felegyenesedett járásmóddal orrunk eléggé távol került a talajtól, ezt a képességünket nem használjuk ki. Továbbra is tény azonban, hogy jóval kevesebb szagreceptorral rendelkezünk, mint például a kutyák vagy a patkányok. Ezt ellensúlyozza fejlettebb agyunk, melynek segítségével jóval gyorsabban tanulunk, mint az állatok.
Az azonban bizonyos, hogy a kis koncentrációban jelen levő, kevésbé feltűnő illatok kiszimatolásában, követésében a kutyák – sűrűbb szagreceptor-rendszerük miatt – mindig is jobbak lesznek nálunk. Nem kell tehát tartani a rendőrkutyák tömeges munkanélkülivé válásától.