Korlátozzák a vadmadarak importját az EU-ban

Meghatározatlan időre szóló megállapodás született a vadmadarak Nagy-Britanniába és az Európai Unió többi országába történő bevitelének tilalmáról, amellyel ritka fajok több millió egyede menthető meg.
Brüsszelben találkoztak az európai uniós tagországok vezető állategészségügyi szakemberei, hogy a vadon élő madarak uniós importjára vonatkozó tilalmi intézkedést meghozzák, azzal az indokkal, hogy az import a madárinfluenza és egyéb betegségek egészségkárosító kockázatát hordozza.
Az európai állategészségügyi és állatjóléti előírásoknak megfelelő országok maroknyi csoportjának kivételével, az unión kívüli baromfi Európába irányuló importjára is tilalmat készülnek bevezetni – írja a Forestpress hírportál..
A tiltás, a nemzetközi kereskedelemben forgalmazott mintegy háromezer fajra, többek között a népszerű díszmadarakra, így a papagájokra is vonatkozik.
A tilalom bejelentését, a vadmadarak importjának leállítását évek óta követelő természetvédők és az állatok jogaiért küzdő csoportok elégedetten üdvözölték. Az importra szánt madarak között ugyanis sok a veszélyeztetett faj is.
Bár a döntésre az emberi egészségre ártalmas hatás kockázata miatt került sor, széleskörű vélemény szerint a döntés megszületésében jelentős szerepet játszottak azok a kampányok is, melyek a fogságban tartott madarak pusztulásának magas arányára, és a természetvédelmet veszélyeztető tényezőkre irányították a figyelmet.
A befogott madaraknak kevesebb mint fele jut el a „gazdihoz”
Évente feltehetően egymillió ritka madár esik csapdába és kerül eladásra. Ennek a 87 százalékát is elérheti az a mennyiség, amit Európa importál. Tíz madárból egy biztosan valamely veszélyeztetett fajhoz tartozik.
A Brit Királyi Madárvédelmi Társaság adatai szerint további négymillió madarat adnak el a világ más részein. A négymilliónak közel hatvan százaléka elpusztul, mielőtt még a gyűjtők vagy a madárkedvelők tulajdonába kerülne.
A meghatározatlan időre szóló tilalom 2007-ben lép életbe, s a 2005-ben bevezetett átmeneti tilalmat követi, amelyet a madárinfluenzának a madár import útján történő terjedése miatti aggodalmak és félelmek következtében vezettek be.
Novemberben az állandó tilalmat kimondó rendelkezés indítványát támogató Tony Blair az ügyben közvetlenül Brüsszelhez fordult.
Markos Kyprianou, az unió egészségügyi- és fogyasztóvédelmi biztosa örömét fejezte ki amiatt, hogy a tagállamok meg tudtak állapodni a fogságba került madarak importjának szigorúbb szabályozóiról.
Néhány Európa által jóváhagyott ország, így az Egyesült Államok, Ausztrália és Új-Zéland számára továbbra is engedélyezett a díszmadarak Európába szállítása, de csak abban az esetben, ha az exportra kerülő madarak fogságban nevelkedtek. A beszállító országnak igazolnia kell, hogy a madár nem fertőzött, sem madárinfluenzával, sem baromfipestissel.
Külön azonosítóval (lábgyűrűvel vagy beültetett mikrocsippel) kell ellátni minden egyes madarat. Követelmény továbbá, hogy minden importált fogságban nevelt madárnak minimum 30 napot egy arra hivatalosan kijelölt, központi karanténban kell eltöltenie. Ugyancsak szigorodik majd az ellenőrzés a madarak uniós országba érkezésétől, a határellenőrző ponttól a karanténba szállításig is.