Monitoron már látható az egy hetes orrszarvú

Február elsejétől a nagyközönség is láthatja a múlt kedden született orrszarvúbébit. Persze most még nem közvetlenül, hanem egy méretes plazmaképernyőn keresztül. Napi három alkalommal még azt is meg lehet ezen a módon figyelni, hogyan etetik a gondozók a most már hatvan kilogrammnál is nehezebb apróságot.
Monitoron már látható a Fővárosi Állat- és Növénykert múlt kedden született orrszarvú borja. A orrszarvúak istállójában kialakított „gyerekszoba” ipari kameráit ugyanis csatlakoztatták a Nagymajomház látogatóterében elhelyezett tekintélyes méretű plazmaképernyőhöz, így naponta 10-től 15:30-ig mindenki láthatja, mi történik éppen a borjúval.
A legérdekesebb látványt bizonyára az etetés nyújtja majd. A gondozók és az állatorvosok kétóránként etetik a cumisüvegből táplált kicsit. Az etetési időpontok közül a 11, a 13, illetve a 15 órai etetés esik a Nagymajomház nyitva tartási idejébe, ezeket tehát meg lehet figyelni a monitoron keresztül.
A ma kilenc napos orrszarvúbébi egyébként szépen fejlődik. Egy-egy etetéskor másfél liter tejet iszik meg, a napi testtömeg-gyarapodása pedig már 1, 5 kg. Fejlődését, gyarapodását a szakemberek nap mint nap figyelemmek kísérik, hiszen kevés olyan orrszarvút ismer a szakiodalom, amelynek a fejlődését napi méréssel nyomon lehetetett volna követni. A naponta ismételt mérések így az egyetemes tudomány szempontjából is haszonnal bírnak. A mérésekhez szükséges, egymillió forint értékű speciális mérleget a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. bocsátotta az Állatkert rendelkezésére. Az eredetileg 58 kg-mal született kicsi egyébként a február elsejei méréskor 65, 4 kg-ot nyomott.
Mint ismeretes, a világ első mesterséges termékenyítés útján fogant, és egészségesen a világra jött orrszarvúja múlt kedden, január 23-án délután született meg a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert >>
Kapcsolódó cikkünk: