Sok a külföldi hattyú a Balatonnál

A Balaton partján most többnyire külföldi hattyúk gyülekeznek, csak kevesen maradnak és költenek a tóparton.
Lengyelországból, Litvániából is érkeznek hattyúk Magyarországra. Amint azonban nehézkessé válik az élelem megszerzése, mert már nem etetik őket, vagy befagy a tó, akár Horvátországba is továbbállhatnak – nyilatkozta dr. Nagy Lajos, a Balatoni Nemzeti Park ökológiai szakreferense a Veszprém megyei Naplónak .
A szakemberek a hattyúk állományát rendszeresen felmérik, a jelölt egyedeket a nyakukra helyezett, távcsőből jól látható színes gyűrűről azonosítják.
A hattyúk Magyarországon a tavak sekélyebb részét kedvelik. Az is előfordulhat, hogy naponta változtatják helyüket a Velencei-tó, valamint a Balaton között. Dr. Nagy Lajos elmondása szerint az sem ritka, hogy a táplálék reményében a hattyúk a Balatont keresztben átrepülik vagy átússzák.
A tó a Kis-Balatonnal együtt körülbelül száz párnak biztosít fészkelési lehetőséget, amelyre a madarak április-május hónapokban, nyílt víz felőli szegélyekben vállalkoznak. Nyaranta ennél persze sokkal több hattyú található a Balatonnál, sokuk kedvelt vedlőhelye a tó. A legtöbben két és fél éve voltak, akkor 900 példányt találtak a szakemberek. Közülük csak annyi marad itt költeni, amennyi elfér a parti költőhelyeken (tavaly például 36, tavalyelőtt pedig 56 pár fészkelt).
Forrás: Napló (Lukács Bence) >>