Fehérszőrű tigriskölykök lencsevégen
Az argentin főváros fehérszőrű bengáli tigrispárjának három kicsinye született.
A két nőstény és egy hím 2006. december 23-án látták meg a napvilágot, ám az állatkert csak másfél hónappal később, február második hetében mutatta be a nagyközönségnek a kölyköket.
A szülők, Bety és Code már rutinos szülők: 2002-ben három, 2004-ben pedig hat utódjuk született. Az állatok alig egy kilóval születtek, de ma már több mint hatkilósak.
Az esemény azért szenzációs, mert az eredetileg Ázsiában őshonos fehérszőrű bengáli tigrisből már csupán körülbelül 210-220 él a világon, többségük természetesen állatkertben. A ritka állat különleges bundája miatt vált a vadászok célpontjává.
A tigris egyike azoknak a veszélyeztetett állatfajoknak, melyeket az ember csaknem a teljes kipusztulás szélére sodort. Nyolc alfaja közül három (a bali, a jávai és a kaszpi tigris) mára teljesen kipusztult, és a maradék ötöt (szibériai, bengáli, hátsó-indiai, dél-kínai, szumátrai) is veszélyeztetettként, illetve kritikusan veszélyeztetettként tartják számon a szakemberek. A vadon élő tigrisek száma ma már alig haladja meg az ötezret.
A fennmaradt alfajok közül egyébként a bengáli tigris fordul elő a legnagyobb számban, egyedszámát 3-4 ezerre becsülik. A fehérszőrű bengáli tigris nem alkot külön alfajt, de jellegzetessége miatt számon tartják. A tigris nem érzékeny a beltenyésztésre, így a testvérek és a más vérségi kapcsolatban állók is szaporíthatók egymással – ez reményt jelent a fehérszőrű állatok fennmaradásában.