Kormorán – a halgazdaságok ellensége

A zöld hatóság engedélyével gyérítették a kormoránokat az elmúlt időszakban a Közép-Tisza vidékén, mert veszélyeztetik a halgazdálkodást, az enyhe tél miatt azonban a kívánatosnál kevesebb egyedet lőttek ki.
A védett madarak számának csökkentését csak több éves eljárás után engedélyezték. Az enyhe téli időjárás miatt a kormoránok élettere lényegesen nem csökkent, jószerivel csak egyesével lehetett őket lelőni, így csak alig félszázzal lett kevesebb a több ezer madárból. Ezért Csorba Gábor, a Szajoli Halász Kft. vezetője nyilatkozata szerint ismét megkérik majd az engedélyt, és folytatják a gyérítést.
Becslések szerint a védett kormoránból 6 ezer pár az állandóan nálunk élő és fészkelő, míg a nálunk áttelelő egyedek száma 20-30 ezer. A kormorán gyakorlatilag csak halakkal él, zsákmányát a víz alatt üldözve fogja meg. Nem mindennapi halásztudással rendelkezik, akár 20 méteres vízmélységben is képes elejteni a zsákmányt.
Egy kormorán napi táplálékszükséglete eléri a 450-500 gramm halat, ami évente 170 kilogramm. Magyarországon a kormoránok miatt évente mintegy 3500 tonnányi haltömeg tűnik el a vizekből – nem csoda hát, hogy a halgazdaságok nem szívlelik a fekete madarakat.
A Közép-Tisza vidékén a kormoránok száma 4-5 ezerre tehető, a halgazdák szerint ennek csak az egynegyede volna kívánatos.
A kormorán vagy más néven kárókatona lúd nagyságú, fényes, fekete tollú madár. Fészkét fákra rakja, és ezzel meg is pecsételi a növények sorsát: a kormorán meszes ürüléke elöli a fákat, a fészkek a csupasz ágakon vannak.