Védett lett az érdi Kakukk-hegy

Lentről hegynek látszik, hiszen 70-80 méter magas falként hirtelen emelkedik a környező település és a Duna fölé. Tengerszint feletti magassága viszont csupán 177 méter, bár a hivatalos neve is hegyre utal. Az érdi Ófalu határában húzódó Kakukk-hegyről van szó, amely valójában nem más, mint a Mezőföld egyik meredek leszakadása.

Az alig egy kilométer hosszú, és kevesebb mint tíz hektár (9, 3 ha) kiterjedésű terület természetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű: hazánk néhány, még megmaradt löszvegetáció foltjainak egyike.

A Kakukk-hegy a Mezőföld mára elpusztult, és átalakult löszvegetációjának Budapest közelében ismert legnagyobb összefüggő maradványa. Az április 3-i természetvédelmi területté avatása egyben fordulópont is volt, hiszen ez a hely lett sorban a kétszázadik magyarországi természetvédelmi terület.

A Kakukk-hegyen a kis kiterjedés ellenére a lösz szukcessziósorának valamennyi stádiuma előfordul, a löszpusztagyeptől a lösztölgyesig, bár ez utóbbit csak néhány kisebb facsoport képviseli.

A területen az eddigi botanikai feltárás során mintegy háromszáz növényfajt írtak le, ebből harminc védett és egy fokozottan védett. Ez utóbbi a kosborfélékhez tartozó bíbor sallangvirág (Himantoglossum caprinum), amelynek ez az egyetlen alföldi előfordulása hazánkban.

De találkozhatunk itt a sugaras zsoltinával (Serratula radiata), a hengeresfészkű peremizzsel (Inula germanica) és a macskaherével is (Phlomis tuberosa), valamint jelen vannak a főleg mészkő és dolomit alapkőzeten élő növények is, mint például a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) vagy a törpe nőszirom (Iris pumila).

A kis terület ellenére igen változatos élőhelyről és nagy fajgazdagságról van szó. A löszgyepek, valamint mészkő- és dolomit-sziklagyepek képviselőin kívül megtalálhatók itt olyan erdőssztyepi elemek, mint a selymes peremizs (Inula oculus-christi) vagy az erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris), valamint az erdei fajokhoz tartozó tavaszi kankalin (Primula veris) és az erdei gyöngyköles (Lithospermum purpureo-coeruleum).

Az árnyékos, hűvösebb részeken még a hegyi nedves kaszálórétekre jellemző növények is előfordulnak. Ilyen érdekességnek számít az itt előforduló, de egyébként magashegyi régiókra jellemző zöldike (Coeloglossum viride).

A madarak közül többek között jégmadárral, gyurgyalaggal és parti fecskével találkoztak eddig a kutatók. A terület faunisztikai szempontból egyelőre kevéssé feltárt.

Minek köszönheti fennmaradását ez a gazdag élőhely?

A löszön kialakult füves és erdős vegetáció egykor hatalmas területeket borított hazánkban, mára azonban már csak hírmondónak maradt egy-két szórványos folt. A lösz ugyanis kiváló alapot nyújt a talajképződéshez, mégpedig a mezőgazdálkodás számára igen jó minőségű talaj, a csernozjom kialakulásához.

Ezért ezeket a területeket hamar feltörték, művelés alá vonták, így az egykori természetes vegetációt szinte mindenütt kiszorították a kultúrnövények. Leginkább csak ott maradtak fenn a löszvegetációval tarkított foltok, ahol az extrém terepviszonyok nem tették lehetővé a mezőgazdálkodást.

Ennek köszönheti fennmaradását a Kakukk-hegy mai gazdag élővilága is. A meredek lejtőn ugyanis nehéz lett volna a gyümölcsösök, szántók kialakítása, vagy az építkezés, így a hegyoldal menedékül szolgált a környező területekről visszahúzódó növény- és állatvilág számára.

Nagyon kontrasztos a kép, hiszen a hegy lábánál házak és gyümölcsösök sorakoznak, és a „hegytetőn”, ahol már sík a terep szintén kultúrnövényzet veszi át a szerepet, így a löszvegetáció gyakorlatilag a kettő közé, a „hegyoldalra” szorult.

A tervek szerint a közeljövőben turistautat építenek ki, amely a Kakukk-hegyen keresztül összeköti a százhalombattai Régészeti Parkot Érd-Ófaluval. Az útvonal így gazdag kulturális és ökológiai értékeket fűz majd fel, hiszen a Kakukk-hegy folytatását képező Sánc-hegyen bronzkori földvár nyomai láthatók. A százhalombattai Régészeti Park pedig hazánk első szabadtéri őskori múzeuma, ahol a rekonstruált korabeli házak és melléképületek több mint 2000 évvel ezelőtti kultúra világát tárják fel. Már „modern” kort idéz a tervezett turistaút másik végén lévő 17. századi érdi minaret.

Fotók: Szanyi Gergő