Lenke, Brigitta, Apollinár2021. július 23., péntek
Természet

Újra felbukkant Reggie, az aligátor

2007.05.03.Admin
National Geographic Magyarország

Újra felbukkant Reggie, az alligátor, amelyet 2005-ben engedett gazdája egy Los Angeles-i park tavába, majd a kaliforniai nagyváros hatóságai hónapokon át pénzt (200 ezer dollárt - több mint 36 millió forintot) és fáradságot nem kímélve hajszoltak eredménytelenül.

A veszélyes, közel kétméteres hüllő nem kis megdöbbenést keltett, amikor 2005 augusztusában egy halász felfedezte a Los Angeles déli részében fekvő, 2, 3 négyzetkilométeres Machado-tóban. Ezután még többször látták ott úszkálni, de el, vagy pláne kifogni nem tudták.

2005 októbere után azonban nem mutatkozott többé, és ezért üldözői feltételezték, hogy kijutott valamelyik csatornába és elpusztult. A helyi média által Reggie névre keresztelt aligátorra egyszerűen ráunt a gazdája, s kiengedte a szabadba.

A férfit ezért a tettéért 2006 áprilisában háromévi felfüggesztett börtönbüntetésre és 45 órányi közmunkára ítélték, de ez a hüllőkérdést nem oldotta meg.

Sőt, Janice Hahn, a Machado-tó térségéért felelős városi tanácsos a héten bejelentette, hogy a halottnak hitt állat több szemtanú szerint él és virul, ezért újra életbe léptetik a már feleslegesnek vélt óvintézkedéseket: kerítéssel veszik körül a tavat, a parkőröknek pedig a nap 24 órájában megfigyelés alatt kell tartaniuk a vizet és a partot.

Floridában és más amerikai déli államokban gyakori a vadon élő aligátor, de Kaliforniában nem, és ott tartása is tilos. 2005-ben a Los Angeles-i állatkert közölte, kész befogadni Reggie-t, ha sikerül elfogni. Most Hahn asszony is ezért a célért dolgozik. “Kell egy jó aligátorvadász!” – hangsúlyozta a sajtónak nyilatkozva.

A városvezetők Reggie elfogásához korábban segítséget kértek a tavaly tragikus balesetben elhunyt ausztrál Krokodilvadásztól, Steve Irwintól is. Most újra felmerült, hogy Irwin stábját bevonják az aligátor keresésébe.

Hozzászólások

Ez a világ legkisebb lepkéje

Ez a világ legkisebb lepkéje

A Smithsonian Nemzeti Természettudományi Múzeum

Először használtak DNS-vizsgálatot falopási ügyben

Először használtak DNS-vizsgálatot falopási ügyben

2018-ban az Olympic Nemzeti Erdő területén illegális

Csimpánzok támadtak gorillákra

Csimpánzok támadtak gorillákra

A kelet- és közép-afrikai csimpánzok egyes helyeken a gorillákkal együtt élnek, ám az együttélés konfliktussal is jár.

A  Tihanyi-félsziget különleges csigája

A  Tihanyi-félsziget különleges csigája

Él a Tihanyi-félszigeten egy ritka, védett csigafaj a nyugati ajtóscsiga (Pomatias elegans), amely Magyarország területén eddigi ismereteink szerint csupán két lelőhelyen ismert.

Magyar kutatónő mindennapjai a kongói dzsungelben

Magyar kutatónő mindennapjai a kongói dzsungelben

Dr. Garai Cintia, zoológus, természetfilmes az Amis des Bonobos du Congo nonprofit szervezet tudományos tanácsadója, a szervezet által létrehozott rezervátum igazgatója.

National Geographic 2021. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket