Norbert, Norberta, Cintia2023. június 06., kedd
Természet

Átlépte a kétszáz kilót a kis orrszarvú!

2007.05.09.Admin
National Geographic Magyarország

Az egyedfejlődés újabb fontos mérföldkövét érte el Layla, az állatkerti orrszarvúborjú. A január 23-án napvilágot látott állat súlya a kedd reggeli mérlegelésen először haladta meg a 200 kg-ot. Bár a gondozók még most is mesterségesen nevelik, a kerítésen keresztül a kicsi már szokja a felnőtt orrszarvúak jelenlétét is.

Layla, a Fővárosi Állat- és Növénykert cseperedő orrszarvúja kedd reggelre érte el a 200 kg-os testtömeget. A világ első mesterséges termékenyítés útján fogant, és egészségesen meg is született orrszarvúja 58 kg-os születési tömeggel látta meg a napvilágot január 23-án. Mivel a kicsit a gondozóknak kell nevelniük, naponta meg is mérik, mennyit gyarapodott az állat súlya. Az orrszarvú méréséhez használt különleges mérleg, amelyet az egyik élelmiszer-áruházlánc bocsátott az Állatkert rendelkezésére, március 10-én mutatott először 100 kg-ot, az azóta eltelt csaknem két hónap során pedig Layla megduplázta ezt a testtömeget.

A most már termetes orrszarvú bébi nemcsak szépen fejlődik, hanem igen virgonc is. Sőt, most már olyan erős, hogy az egyik nehéz tolóajtót fejének egyetlen lendítésével képes félretolni, így egy alkalommal előfordult, hogy önhatalmúlag ment be a kifutóról a belső férőhelyre.

Az állatgondozók most arra törekednek, hogy Layla hozzászokjon a felnőtt orrszarvúak jelenlétéhez, illetve a felnőttek is megszokják az ő közelségét. Összeengedni azonban egy jó darabig még nem fogják a szülőkkel, csak akkor, ha a kicsi méretei már összevethetők lesznek a kifejlett állatokéval.

Mint ismeretes, Lulu, az anyaállat – valószínűleg tapasztalatlansága miatt – nem tudta táplálni a kicsit, ezért volt szükség a mesterséges nevelésre. Ez azonban azzal is jár, hogy az anyaállat ilyenkor már nem a saját borjának tekinti Laylát, hanem egyszerűen egy másik orrszarvúnak.

Csütörtökön Madarak és Fák Napja az Állatkertben

Május 10-én, csütörtökön kerül sor az Állatkertben a Madarak és Fák Napja rendezvényeire. A Főkapunál az Országos Erdészeti Egyesület Erdei Iskola szakosztálya szervez játékos „kérdezz-felelek” tudáspróbát. Ugyanitt a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetének munkatársaitól lehet majd sok érdekességet megtudni Budapest környékének erdeiről, és az erdőgazdálkodás titkairól.

A „Madárbarát Tanösvénynél” délelőtt 10 órától óránként vezetést tartanak az Állatkert szakemberei (az utolsó vezetés délután 2-kor indul), amelynek keretében a különféle madárodúkat, etetőket is megismerheti minden madárbarát. A Nagy-tó partján távcsöves madármegfigyeléssel várják az érdeklődőket. A Főkapunál felállításra kerülő „vetélkedő sátornál” a jelentkező csoportok a madarakkal, illetve a fákkal kapcsolatos feladatok segítségével próbálhatják ki tudásukat, akik pedig sikeresen megoldják a feladatlapot, ajándékot is kapnak. A kisebbek számára kézműves foglalkozás is lesz a Majomház szomszédságában. A programok délelőtt 10-től délután 3-ig tartanak.

Madarak és Fák Napja
A Madarak és Fák Napja történetének kiindulópontja egy 1902. március 19-én Párizsban aláírt egyezmény, amely a mezőgazdaságban hasznos madarak védelmét szolgálta. Ehhez az egyezményhez az Osztrák-Magyar Monarchia is csatlakozott: a dokumentumot Bécs és Budapest nevében A. Wolkenstein nagykövet látta el kézjegyével. Ugyanebben az évben Chernel István ornitológus már meg is szervezte az első magyarországi Madarak és Fák Napját. Négy évvel később, 1906-ban – Herman Ottó javaslatára – Apponyi Albert gróf, a korabeli idők vallás- és közoktatásügyi minisztere már arról rendelkezett, hogy az ország iskoláiban évente egy napot a madaraknak és a fáknak kell szentelni. Ezt a napot hagyományosan május elején szokás tartani, 1994 óta pedig külön rendelet jelöli ki május 10-ét a Madarak és Fák Napjaként.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert >>

Amerikai eredetűek lehetnek a nappali lepkék

Amerikai eredetűek lehetnek a nappali lepkék

Egy új kutatásban a nappali lepkék földrajzi eredetét, elterjedésüket és tápnövényeiket vizsgálták.

Különös növényi képességek

Különös növényi képességek

Egy új kutatás szerint a növények még idegrendszer nélkül is meg tudják különböztetni azt, amikor megfogjuk, s amikor elengedjük őket.

Az aranyló folyó nyomában

Az aranyló folyó nyomában

A 2022-es aszály után meglepett minket a természet, és úgy néz ki, mintha be akarná pótolni az előző évi csapadék elmaradását. Ősszel és télen is bővebben hullott az égi áldás, májusban pedig rárakott még egy lapáttal. A bőséges csapadék hatására beindult a növényvilág, és szinte bármerre megyünk, fantasztikus színes réteket találunk. Szerencsésen feltöltődött a 2022-ben teljesen kiszáradt lakiteleki Dög-Tisza is. A víz felszínét dús növényzet lepte el és május közepére egy csapásra aranyló folyóvá változott.

Tűlevelű erdők madara

Tűlevelű erdők madara

Pár évvel ezelőtt sokat kirándultunk a Bükkben, ott is a magasabb régiókban. Mesés májusi hajnalokon vagy szeptemberi reggeleken Bánkútról ereszkedtünk le a Nagy-mezőre. Itt fent, a nagy lucfenyős erdőben mindig megütötte fülünket a kormosfejű cinege (Parus montanus) „zsé-zsé-zsé-zsé” hívogatója.

Különös különbségeket eredményez a dingókerítés

Különös különbségeket eredményez a dingókerítés

Ausztrália híres dingókerítésének két oldalán élő kenguruk közt különös különbségeket tárt fel egy új kutatás.

National Geographic 2023. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket