Hoppon maradt a szerelmes albatrosz

Egy epekedő hím albatrosz hiábavaló párkereséssel töltötte az utóbbi 40 évet Skóciában, 15 ezer kilométernyire természetes szaporodóhelyétől.
Az Albert névre keresztelt magányos dolmányos albatrosz valószínűleg úgy került Skóciába, hogy 1967-ben egy erős szélvihar eltérítette útirányától az Atlanti-óceán déli részén. Az utóbbi négy évtizedben számos félreeső szigeten igyekezett elcsavarni valamelyik szulatojó fejét – természetesen sikertelenül.
Amikor először megpillantották, akkor is éppen néhány hatvan centiméteres szulával igyekezett párosodni. Ez – tekintve Albert 90 centiméteres magasságát és több mint két méteres szárnyfesztávolságát – meglehetősen bizarr látványt nyújtott.
Albert az utóbbi három évet a Külső-Hebridák és Shetland között kiemelkedő Sula Sgeir nevű apró atlanti-óceáni sziklaszirten töltötte. Szakértők szerint semmi esélye nincs, hogy igaz szerelemre találjon ilyen távol az otthonától, amely Argentína déli része és a Falkland-szigetek. Így kénytelen lesz beletörődni az agglegényéletbe. Ez még elég hosszú időt jelent, hiszen a madár élettartama elérheti a 70 évet.
Noha a dolmányos albatrosz (Diomedea melanophris) a legnagyobb elterjedésű és a leggyakoribb albatrosz a 13 albatroszfaj közül, mégis szerepel a veszélyeztetett fajok listáján, elsősorban a halászat miatt. A madarak követik a halászhajókat és beleakadnak a horgokba, amikor megpróbálják elcsenni a könnyűnek tűnő zsákmányt.
A faj természetes szaporodóhelye a Horn-fok körüli terület, Dél-Amerika déli csücske és a Falkland-szigetek.