Zelma, Rajmund, Emerencia, Emese2021. január 23., szombat
Természet

Hétvégtől látható az oroszlánkölyök a fővárosi állatkertben

2007.05.23.Admin
National Geographic Magyarország

Játékos családi vetélkedővel, arcfestéssel, színpadi programmal várja látogatóit az Állatkert az idei Nemzetközi Gyermeknapon. Aki szeretne, elefántot is etethet az állatgondozók felügyelete mellett, és meglátogathatja a kert legifjabb lakóit, köztük Bóbitát, a mesterségesen nevelt kisoroszlánt is.

Most vasárnap, azaz május 27-én számos programmal várja látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykert a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából. A programok reggel 9-től délután 6-ig tartanak az Állatkert számos pontján. A rendezvény egyik támogatójának (Nestlé Hungária Kft.) jóvoltából több állomásból álló játékos családi vetélkedő, a Japánkert mellett játéksarok, és persze sok-sok apró ajándék várja az érdeklődőket. Az Állatsimogató mellett arcfestők segítenek a gyerekeknek kedvenc állataik „bőrébe bújni”. A Főbejáratnál felállításra kerülő színpadon a Hvidovre Brass Band nevű dán amatőr zenekar játszik 10.30 és 11.15, illetve 15.00 és 15.45 között (rossz idő esetén a koncert elmarad).

A gyereknapi programok mellett a hétvége mindhárom napján élő etológiai bemutató, a látogatók bevonásával történő elefántetetés színesíti a programot, és természetesen mindenki megnézheti az Állatkert legifjabb lakóit, a prérikutya kölyköket, az emucsibét, az aranyhasú mangábékat, fél 12 és fél 1 között pedig Layla, az immár 220 kg-os orrszarvúborjú is kint lesz a kifutójában.

A szombattól pünkösd hétfőig tartó háromnapos hétvége mindhárom napján láthatja a nagyközönség Bóbitát, az április 4-én született kisoroszlánt is, akit egyhónapos kora óta a gondozók nevelnek. Mirzának, Bóbita mamájának egy hónap elteltével már nem volt elegendő teje, ezért kellett a mesterséges neveléshez folyamodni. Cumiztatásra azonban már nem volt feltétlenül szükség, így Bóbita tápszerbe áztatott húst kapott az elmúlt hetekben.

Az oroszlánkölyök nyugalma és zavartalan fejlődése érdekében az elmúlt hetekben Bóbita a közönség szemei elől elrejtve cseperedett, a háromnapos hétvégén azonban már bemutatják őt a látogatóknak. A most már 5 kg-os kisoroszlán a felnőtt oroszlánok férőhelye melletti kifutóban lesz látható szombaton, vasárnap és hétfőn is, jó idő esetén naponta 11 és 13, illetve 15 és 17 óra között.

Hozzászólások

A természet károsításával magunkat is veszélybe sodorjuk

A természet károsításával magunkat is veszélybe sodorjuk

Talán észre sem vesszük, mennyire meghatározó egészségünk és gazdaságunk szempontjából a természet.

Hiúzok Alaszkában

Hiúzok Alaszkában

A kanadai hiúz észak-amerikai elterjedésű ragadozó, Alaszka egész területén megtalálható, időnként azonban fura észlelések érkeznek róla.

Matematikai modell segíthet az állatok védelmében

Matematikai modell segíthet az állatok védelmében

A szakértők több mint 3 ezer veszélyeztetett állatfajt ismernek, a sebezhető kategóriába pedig további több ezer élőlény tartozik.

2021 emlőse a hermelin

2021 emlőse a hermelin

A hermelint választotta 2021-ben az év emlősének a Vadonleső program.

Brekegés mellett integetnek is ezek a békák

Brekegés mellett integetnek is ezek a békák

A békák jellegzetes brekegésükkel hívják fel magukra a leendő párjuk figyelmét, azonban vannak olyan helyzetek, amelyekben ez kevés.

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket