Japán kudarc a bálnavadászati kongresszuson

A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) múlt heti ülésén határozatban erősítette meg, hogy továbbra is érvényes a gazdasági célú bálnavadászatra vonatkozó moratórium.
A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC – International Whaling Commission) az alaszkai Anchorage-ban tartott múlt heti éves ülésének zárónapján elutasította Japán azon törekvését, hogy part menti halászati közösségei speciális engedélyt kapjanak csukabálnák korlátozott számú elejtésére. Hozzájárult azonban ahhoz, hogy a Dániához tartozó, korlátozott autonómiát élvező Grönland némiképp megnövelje saját vadászati kvótáját.
Japán régóta törekszik arra, hogy a bálnavadászat egyes halászközösségek kizárólagos megélhetési forrásaként való elismerését tükröző, úgynevezett közösségi engedély birtokában ejthessen el bálnákat.
Ilyen halászközösségi engedélye van többek közt Grönlandon az eszkimóknak, és a sziget most meg is emelheti saját kvótáját évi 175-ről 200-ra a csukabálna és a déli csukabálna esetében. A közönséges barázdásbálnából idén 19-et ejthetnek el, 2008-tól viszont a kvóta tovább nő két grönlandi bálnával.
Jelenleg Japán és Izland tudományos célúnak álcázott bálnavadászatot folytat. A mostani kudarc miatt Japán kilátásba helyezte, hogy kivonul a grémiumból, és egy új hasonló nemzetközi szervezetet hoz létre – írja a Spiegel Online.
A 77 tagállamból álló IWC 1986-ban tiltotta be a kereskedelmi célú bálnavadászatot. Tavaly már olyan határozatot hozott, amely a tilalom – mint már szükségtelen rendszabály – feloldását helyezte kilátásba, de most mégis a moratórium megerősítése mellett foglalt állást.
Kapcsolódó cikkeink:










































































































































































































