Az összeszokott párok ijesztőbbek

Az ausztrál szarkapacsirták körében sokkal fenyegetőbb benyomást kelt, ha egy páros összhangban énekel, mint amikor ritmikailag elcsúsznak egymáshoz képest.
Michelle Hall és Robert Magrath a Canberra Állami Egyetemen végez ornitológiai kutatásokat. Érdeklődésük középpontjában a szarkapacsirták (Grallina cyanoleuca) állnak.
A kutatók több szarkapacsirta duettjét rögzítették; ezeknek egy része összhangban volt, vagyis hangmagasságban és ritmikailag annyira együtt énekelt a két madár, mintha a hang egyetlen torokból szólt volna. Más madárpárok „egymás szavába vágva”, összevissza daloltak.
A kutatók tizenkét szarkapacsirták által lakott területen lejátszották a hangfelvételeket. Megfigyelték, hogy azok a duettek, melyek összhangban voltak, gyakoribb és hevesebb választ váltottak ki, mint az egymáshoz képest rendezetlenek. Az adott területen élő szarkapacsirták nyilvánvalóan fenyegetőbbnek érezték az összhangban lévő páros énekét.
A jelenség hátterében valószínűleg az áll, hogy a szarkapacsirta párok éneke annál összehangoltabbá válik, minél régebb óta van együtt a pár. Az összhangban lévő dal tehát azt is jelzi a többiek felé, hogy kipróbált, összeszokott, az esetleges támadásban is együttműködő páros jelent meg a színen.