Fogyatkozó hazai hüllőállomány

A hazai és külföldi turisták elsősorban a barlangok miatt látogatnak az Aggteleki Nemzeti Parkba. Bár ez a gazdag felszín alatti világ kétségkívül megérdemli a népszerűséget, a gazdag karszt-formakincsek mellett kiemelkedő értékű a terület élővilága is. A tengerszint feletti magasságát és geomorfológiai viszonyait tekintve szelíd, lankás tájon több olyan kétéltű faj is megtalálható, amelyek elsősorban a magashegységi viszonyokat kedvelik: többek között a foltos szalamandra (a nemzeti park címerállata), a gyepi béka és a sárgahasú unka. Jelenlétük a területen lévő szurdokvölgyek és meredek falú zsombolyok nyújtotta hűvösebb mikroklímájú élőhelyeknek köszönhető.

A kétéltűek és hüllők megfigyelése, az állományok alakulásának nyomon követése nem egyszerű feladat, világszerte komoly kihívást jelent a kutatóknak. Magyarországon 2001-ben a Nemzeti Biodiverzitás-monitoring Rendszer keretében kezdődött el az ország több pontján is a kétéltűek- és a hüllők monitorozása, vagyis hosszú távú megfigyelése

„Az eddigi vizsgálatok során a kétéltűek esetében nem figyeltünk meg országos szinten is jelentősnek mondható állományingadozást. A hüllőknél azonban már nem ilyen bíztató a helyzet: a fajok jó részénél ugyanis feltételezhetően lassú állománycsökkenés zajlik ” – mondta a National Geographic Onlinenak Bakó Botond, a KvVM Természetmegőrzési Főosztályának munkatársa, a monitorozó program egyik koordinátora.

A magyarországi helyzet ennek ellenére európai viszonylatban kedvezőnek nevezhető, mivel számos – főleg nyugat-európai – országban jelentős állománycsökkenésről számolnak be a szakértők, mind a hüllők, mind pedig a kétéltűek esetében.

Sikertörténetek

Felmerül a kérdés, hogy mivel magyarázható a hüllők hazai állománycsökkenése, hiszen a megfigyelt területek természetvédelmi oltalom alatt állnak, ezért a változást nehéz lenne az élőhely romlásával magyarázni. A szakértők feltételezik, hogy a jelenség összefüggésben áll a klímaváltozással, a szélsőségessé váló időjárás érzékenyen érinti a hüllők táplálékbázisát is. Mivel a természetben többnyire nem egyetlen környezeti tényező megváltozása tehető felelőssé ilyen léptékű változásokért, és egyelőre még rövid adatsor áll a kutatók rendelkezésére, a jelenség biztos magyarázata egyelőre várat magára.

Foltos szalamandra

Habár hat év nem túl nagy idő egy monitorozás szempontjából, de ez alatt a pár év alatt pozitív változásokra is volt példa. A Jósvafőhöz közeli Vörös-tó az elmúlt évtizedekben annyira feliszapolódott, hogy az 1990-es évek végére teljesen eltűnt a szabad vízfelület. 2002-2003 telén a nemzeti park szakemberei kikotorták a tavat, rendezték a medret, valamint a tó környéki terepet, így ma már száraz időszak esetén is biztosított a tó folyamatos vízellátása. Ennek köszönhetően két éven belül megsokszorozódott a korábbi kétéltű állomány a tó környékén.

A kétéltűek szempontjából szintén szerencsés kimenetelű a Ménes-patak felduzzasztásával az 1960-as években Szögliget közelében létesített halastó. Ugyanis a víztározóba ömlő patak medrének szomszédságába eredetileg halivadék-nevelő medencéket hoztak létre. Azonban a tiszavirág életű haltenyésztés felhagyásával ezekben a medencékben olyan állandó friss víz utánpótlású, de nem gyors folyású vízterek alakultak ki, amelyek kedvező feltételeket biztosítottak a gyepi béka, az erdei béka, a barna varangy és a foltos szalamandra szaporodásához is.

A medencék viszont fokozatosan elkezdtek feliszapolódni, ami már negatívan hatott a kétéltű állomány nagyságára is, ezért a monitoringot végző szakértők indítványozták a meder újbóli kotrását. A meder rendezésére végül 2006-ban a Szent István Egyetem hallgatóinak bevonásával került sor, így a terület továbbra is jelentős számú kétéltűnek biztosít szaporodóhelyet.

Zoológiai ritkaság

Sárgahasú unka

Az Aggteleki-karszt egyik zoológiai különlegessége a sárgahasú unka. A sárgahasú unka (Bombina variegata) és a vöröshasú unka (Bombina bombina) a jégkorszak utolsó eljegesedését megelőzően még egy fajt alkotott, azonban a glaciális (eljegesedés) idején az előre nyomuló jég elől délre húzódott. Állományai hosszú időn keresztül egymástól távol, elszigetelten fejlődtek az Ibériai-félszigeten valamint Kis-Ázsiában.. A Kis-Ázsia területére visszavonult állományból alakult ki a vöröshasú unka, míg az Ibériai-félszigeten a sárgahasú unka.

A napjainkban elsősorban Kelet- és Közép-Európában élő vöröshasú unka és a főleg Nyugat- és Dél-Európában élő sárgahasú unka elterjedési területe Kelet-Közép-Európában, a Kárpát-medencében ér össze. Itt a két faj azon populációi, amelyek közös élőhelyen élnek keverednek, úgynevezett hibrid állományt alkotnak. Hazánkban elsősorban az alföldi területeken találkozhatunk a vöröshasú unkával, a hűvösebb klímájú, zárt erdőkben viszont a sárgahasú unkával kevert állományt alkot. A magyarországi hibrid állományok elsősorban az Aggteleki-hegységben, a Mátrában, a Bakonyban, a Zemplénben és a Bükkben élnek, ezeken a területeken ritka a tiszta sárgahasú unka állomány. Az egyik ilyen foltszerű, elszigetelten élő állomány viszont az Aggteleki-hegységben, Derenk romfalunál található.

Hogy történik a hüllő- és kétéltűszámlálás?

A kétéltűek monitorozására viszonylag jól kidolgozott és jól működő módszerek vannak, viszont a hüllők már nagyobb fejtörést okoznak a kutatatóknak. Ennek oka, hogy egyrészt jóval kevesebb egyedről van szó, másrészt ritkábban kerülnek szem elé, mert életmódjuk – néhány fajtól eltekintve, mint például a kockás sikló, vízisikló – nem helyhez kötött, mint a vizek környékén megtalálható kétéltűeké. A hüllők monitorozására nincs egységes módszer, gyakorlatilag fajonként eltérő módon történik az állománybecslés. A hüllők monitorozása nyáron, a kétéltűeké tavasszal és nyáron történik.

Az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer a kétéltűek állománybecslésére a nappali és az éjszakai (ún. lámpázásos) egyedszámlálás, valamint az akusztikus felmérés. A felmérés az álló és a folyóvizek mentén száz méteres szakaszokon történik, ahol a kutatók feljegyzik az egy sávban vagy foltban megfigyelt fajokat és azok egyedszámát, majd az így kapott eredményeket területarányra vetítik.

Gyepi béka

Mivel egy-egy helyszíni bejárás során nem valószínű, hogy minden faj kellő arányban bukkan elő, vagy szólal meg, egyes fajok esetében (pl. gyepi béka, erdei béka, barna varangy) a lerakott petecsomók, zsinórok számával kiegészítve becsülhető az adott kétéltűfaj állománynagyságra.

Tíz éves a monitoring program

A hazánkban előforduló hüllők és kétéltűek mindegyik faja védett, három hüllő fajunk pedig fokozottan védett (pannongyík, rákosi vipera, haragos sikló). Elsősorban ez indokolta, hogy az immár tíz éve zajló Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer keretében ezeknek a fajoknak a monitorozását is elkezdődjön..

A program keretében hüllőkön és a kétéltűeken kívül számos értékes hazai élőhely típus és veszélyeztetett faj monitorozása zajlik. Ide tartoznak többek között a szikes területek, a vizes élőhelyek, az erdőrezervátumok és Natura 2000 jelölőfajok. A program célja az egyes területeken és az egyes fajoknál zajló változások folyamatos nyomon követése, illetve szükség esetén védelmi lépések kidolgozása.

Pannongyík

A kétéltűek és a hüllők monitorozása 2001-ben indult öt helyszínen: az Őrség-Vendvidéken, a Pilis-Visegrádi hegységben, az Ócsai-turjánosban, a Gödöllői-dombvidéken és az Aggteleki-hegységben. Tavaly a monitorozásba bevont területek listáját tovább bővítették a somogyi Baláta-tóval, idén pedig a Bodrogzug és Zemplén is felkerült a kétéltűek és a hüllők szempontjából vizsgált területek közé.

„A hazai program európai viszonylatban is egyedülálló” – hangsúlyozza Bakó Botond. „Egyetlen EU-tagállamban sincs ilyen átfogó, és az ország területét ennyire lefedő biodiverzitás-monitorozó rendszer. A program jövőbeni sikere azon múlik, hogy sikerül-e biztosítani a folyamatos adatgyűjtést, megfigyelést.”

Fotók: Szalamandrák, Foltos szalamandra, Gyepi béka, Pannongyík: Forrásy Csaba; Sárgahasú unka: Free photos of nature (www.free-nature-photos.org)