Már az óriáspandák ősei bambuszt rágcsáltak

A Kínában talált, nagyjából 2 millió éves leletből kiderül, hogy az óriáspanda törpe őse ugyanolyan nagy bambuszrajongó volt, mint a mai leszármazottai.
A dél-kínai Kuanghszi tartományban lévő Csinjin-barlangból kiásott ősmaradvány a korai óriáspandák (Ailuropoda microta) mostanáig előkerült első koponyája.
Ez az ún. törpe óriáspanda fele akkora méretű volt, mint a mai rokonai, és hozzávetőleg 2–2, 4 millió éve élt a késő pliocénben Dél-Kínában. Akkoriban ott nyirkos trópusi őserdők borították a tájat. Itt élt többek közt a történelem előtti, elefántszerű Stegodon és a Giganthopithecus óriásmajom is, nyilatkozta a hírügynökségeknek a kutatócsoport egyik tagja, Russell Ciochon, az Iowai Egyetem antropológusa.
A koponya és a benne ülő fogak kifejezetten bambuszevő életmódra utalnak, és e jellemzők megegyeznek a mai óriáspandákban (Ailuropoda melanoleuca) fölfedezhető tulajdonságokkal.
„Ez azt mutatja, hogy a pandák leszármazási sora meglehetősen régre, talán 5 millió évre, vagy még messzebbre nyúlik vissza a múltba” – nyilatkozta Ciochon a LiveScience internetes portálnak. – „Tehát a pandák már nagyon régóta pandaként viselkednek.”
A Kínai Tudományos Akadémia tagja, Csangcsu Csin, Ciochon és munkatársaik számítógépes tomográffal (CT) vizsgálták meg a koponyát. A CT-képek megvastagodott területeket mutattak ki a koponyán, ahol a rágóizmok kapcsolódtak. Ugyanez jellemző a mai pandákra is, ez segíti a legnagyobb harapási erő kifejtését.
A fogak elemzése föltárta, hogy a törpe panda széles, lapos fogai ideálisak voltak a szívós bambusz megőrléséhez. A növényi táplálék szétmorzsolását segítették a fogakon lévő apró, hegyes kúpok is. Ezek a fogbeli alkalmazkodások szinte teljesen azonosak – noha kevésbé összetettek – a mai pandafogakon megfigyelhetőkkel.
Noha a pliocén a környezet globális lehűlésének és kiszáradásának időszaka volt, csak a pleisztocénben (1, 8 millió – 10 000 éve) fagyott meg a szárazföld jó része és következett be az utolsó jégkorszak. A pandák még e klimatikus „felfordulás” alatt is megőrizték bambuszevő „eszközeiket”, ahogy a szerzők kiemelik a Proceedings of the National Academy of Sciences online kiadásában megjelent tanulmányukban.









































































































































































































