A madarak nem úgy repülnek, ahogy a törvények „előírják”

A repülőgépek sebességét az aerodinamika egyszerű szabályai korlátozzák. A madarak azonban látszólag megszegik ezeket a szabályokat abban az új kísérletben, amely megint igazolja, mennyire bonyolult a természet.
A leggyorsabb sebességről, amellyel a legkisebb rovarok és a legnagyobb repülőgépek repülni képesek általában azt feltételezik, hogy kizárólag attól függ, mekkora a tömegük és milyen nagy a szárnyuk.
Thomas Alerstam, a svéd Lund Egyetem állatökológusa és munkatársai 138 madárfaj repülési sebességének radaradatait gyűjtötték össze. A madarak közt szerepeltek kevesebb mint 30 grammos énekesmadarak éppúgy, mint 10 kilogrammos hattyúk.
A kutatók azt tapasztalták, hogy a kis és a nagy madarak sebessége közötti különbség nem olyan nagy, mint amekkorát az aerodinamika törvényei alapján várnánk. Valószínűnek tartják, hogy az evolúció arra kényszerítette a madarakat, hogy az életmódjuknak legjobban megfelelő repülési módot válasszák. A nagy madarak például a vártnál lassabban repülhetnek, mert a nagy sebesség nem feltétlenül bizonyul mindig megfelelőnek, különösen a felszálláskor, a manőverezéskor és a leszálláskor.
A rokon fajok gyakran hasonló sebességekkel repülnek a tömegüktől vagy a szárnyméretüktől függetlenül, ami alátámasztja azt a nézetet, hogy az evolúció befolyásolja a sebességet. A ragadozó madarak például a vártnál lassabban, míg az énekesmadarak az elvárhatónál gyorsabban repülnek, írják a kutatók a PLoS Biology folyóirat legújabb számában.
Annak pontos oka, hogy miért bonyolultabb a madarak repülése a feltételezettnél, egyelőre bizonytalan, de valószínűleg jelentős szerepet játszik a szárnyak alakja és a szárnycsapkodás módja.
Ezeknek a rejtett különbségeknek és a mögöttük meghúzódó evolúciós erőknek a megismerése Alerstam szerint „hasznos információval láthatná el a mérnököket arra vonatkozóan, hogy milyen speciális repülésmód szükséges a különleges célú repülőgépeknek, például azoknak a kis robotrepülőknek, amelyek megfigyelő kamerákat visznek veszélyes zónákba”.