Egy halúszókövület és a végtagok evolúciója

A fosszilis úszó egy bojtosúszójú halhoz tartozott, és jelenleg az egyetlen csontos úszómaradvány, amely a ma élő bojtosúszójú halak kihalt őseitől előkerült. A tudósok a Wyoming állam északi részén fekvő Beartooth Butte nevű helyen bukkantak a 10 cm hosszú leletre, és a halat Shoshinia arctopteryx névre keresztelték. A hal maga 46-62 centiméteres lehetett.

Az Evolution & Development folyóirat legújabb számában részletezett lelet olyan csontelrendeződést mutat, amely a ma élő ősi sugarasúszójú halakban (például tokfélékben) és cápákban figyelhető meg. Az elrendeződés azonban – meglepő módon – nem felel meg a bojtosúszójú halak ma élő rokonaiban megfigyelhető csontszerkezetnek. A tudósok egészen mostanáig úgy vélték, hogy az élő bojtosúszójúak és rokonaik, a tüdőshalak pontos modelljei a több százmillió éve élt őseiknek.

„A két élő kövület, a bojtosúszójú halak és a tüdőshalak csoportja, valójában egyáltalán nem primitív” – jelentette ki a cikk vezető szerzője, Matt Friedman, a Chicagói Egyetemről. – „Specializáltak és nem különösen jó modellek a végtagok eredetének megértéséhez.”

A ma élő bojtosúszójúak az Afrika és Indonézia partjai mentén húzódó mélyvízi élőhelyekhez alkalmazkodtak, ahol az orrukban elhelyezkedő különleges szervvel érzékelik a tengerfenék iszapjában rejtőzködő zsákmány által kibocsátott gyenge elektromos jeleket.

A mai bojtosúszójúak és tüdőshalak úszóival ellentétben a fosszilis úszó felépítése aszimmetrikus, több csont van a középső nyél elején, min a tövén. Az ősmaradvány és a négylábú gerincesek, sőt az ember végtagjainak anatómiája közt több hasonlóság fedezhető fel, mint amennyi a ma élő bojtosúszójúak úszójával fennáll.

Ma élő bojtosúszójú hal

Az új ősmaradvány fölfedezése azzal a következménnyel jár, hogy a tudósok a továbbiakban nem vonhatnak le a végtagok fejlődésével kapcsolatos következtetéséket a jelenlegi bojtosúszójú halak és tüdőshalak anatómiájára alapozva, mivel azok túlságosan specializáltak az ősi alakokhoz képest.