Pandabébi született a bécsi állatkertben

127 nappal a párzás után csütörtökön világra hozta kölykét Yang Yang, a bécsi állatkert nőstény pandája.
Mint az állatkert igazgatósága közölte, a reggeli órákban egy ápoló „halk nyöszörgő hangokat” hallott az úgynevezett szülőketrecben, amelyben Yang Yang tartózkodott. „A fiatal anyaállat szeretetteljesen dédelgeti a mellén rejtegetett parányi bébit” – olvasható az állatkert közleményében.
A felnőttkorukban 150 centiméteres óriáspandákhoz képest a bébik egészen kicsinyek, súlyuk 90 és 130 gramm közötti. Kínában, a pandák hazájában ma már legfeljebb 1600 állat él ebből a fajból. Yang Yang és kicsinye az elkövetkező három hónapban el lesz zárva a külvilágtól.
Hosszú ideje várakoztak már a schönbrunni állatkertben a csütörtökön végre megszületett panda bébire. Szülei, Yang Yang és Long Huj 2003 márciusban érkeztek kölcsönbe a Kínai Népköztársaságból. A pandamedvék, különösen a hímek lusták szexuális téren fogságban. A nőstények évente csak három-négy napon át fogamzóképesek.
Yang Yang és Long Huj 2006 májusában párzott első ízben, akkor is úgy, hogy a nőstény annyi ideig futott a hím után, amíg az a szó szoros értelmében „meg nem kegyelmezett neki”. Heteken át tartó aggodalom után azonban meghiúsult az utánpótlás megszületéséhez fűzött remény.
Yang Yang és Long Huj
Ezt követően egy évi „tartózkodás” után, idén áprilisban következett csak be a második közeledés, amely azután többszöri heves párzáshoz vezetett. A pandabébik születésükkor szőrtelenek és súlyuk egy tábla csokoládé súlyának felel meg. Valamennyi medvefaj közül ők a legkisebbek.
Életének első napjait a pandabébi egy üregben tölti anyjával, majd az anya a hóna alatt tartva mindig magával viszi. A kis újszülött jövőjét már megszabták: két évig Bécsben maradhat, utána Kína dönt további sorsáról. A kínai pandarezervátumok lakóit féléves korukban választják el anyjuktól, és másfélévesen a szabadban élhetik tovább életüket. A kis újszülött szülei még legkevesebb tíz évig Bécsben maradnak.
Linkajánló: