Kálmán, Ede, Edvárd2024. október 13., vasárnap
Természet

A kínai cápaharcsák több száz kilométert vándorolnak

2007.09.11.Admin
National Geographic Magyarország

A cápaharcsákról eddig úgy tudták, hogy állóvizekben élnek, és szaporodáskor az iszapos aljzaton teszik le ikráikat. Nemrégiben viszont kiderült, hogy vannak olyan fajok is, amelyek a lazachoz hasonlóan több száz kilométert vándorolnak felfelé a folyókon az ikrázóhelyig.

A kínai cápaharcsa (Pangasius krempfi) minden évben több mint ezer kilométert vándorol felfelé a Mekong folyón a Dél-kínai-tengertől.

„Ez a viselkedés nagyon hasonló a lazacokéhoz. A lazacok ugyanis életük első részét a tengerben töltik, majd több száz, esetleg ezer kilométert megtéve a tengerbe ömlő folyók felső szakaszán teszik le az ikráikat” – nyilatkozta nemzetközi sajtótájékoztatóján Zeb Hogan halbiológus, a renoi Nevada Egyetem munkatársa, a Journal of Fish Biology című szaklapban megjelent cikk társszerzője.

Heok Hee Ng, a Szingapúri Egyetem kutatója – aki nem vett részt a kutatásban – azt mondta, hogy az új eredmények remélhetőleg más megvilágításba helyezik a cápaharcsákat szerte a világon, hiszen az is lehet, hogy a korábbi ismereteinkkel ellentétben más cápaharcsafaj is szintén vándorló.

Hogan kutatására a National Geographic Society által indított projekt keretében került sor. Az idén indult hároméves program célja a legnagyobb édesvízi halfajok állományának feltérképezése.

„Már korábban sejtettük, hogy a kínai cápaharcsa vándorló faj, mert a Dél-kínai-tengeren és a Mekong folyón dolgozó halászok egyaránt beszámoltak a jelenlétéről. A kihívást az jelentette, hogy bebizonyítsuk, ugyanarról a populációról van szó, amely az év különböző időszakát különböző helyen tölti” – tette hozzá Hogan. A kutatók izotópos módszerrel vizsgálták a Mekongban lévő halakat, és sikerült bebizonyítaniuk, hogy tengeri élőhelyről származnak.

„Annak ellenére, hogy a kínai cápaharcsát már évszázadok óta halásszák, mégis csak most tudtuk meg, hogy vándorló fajról van szó, ez is azt jelzi, milyen keveset tudunk ezekről a fajokról” – mondta Heok Hee Ng.

A tervezett duzzasztómű veszélyeztetné a halak vándorlását

A kínai cápaharcsának Ázsiában több mint tíz közeli rokona van. Ide tartozik többek között a mekongi cápaharcsa (Pangasius gigas). Ennek egy hatalmas egyedét fogták ki 2005-ben: a hal 2, 7 méter hosszú és majdnem 300 kilogramm tömegű volt.

A kínai cápaharcsa ehhez képest kisebb, hossza nem éri el a másfél métert. Ez a hal kedvelt csemege a térség országaiban. Vietnámban – amely egyike annak a hat országnak, amelyen átfolyik a Mekong – egy népszerű leves fő alapanyaga.

A felfedezés a faj vándorlásáról természetvédelmi szempontból is új helyzetet teremt, hiszen ezek a fajok sokkal érzékenyebbek, mivel életük különböző szakaszában különböző élőhelyet igényelnek. Különösen veszélyeztetettek a vándorlás időszakában, amikor például a túlzott halászat megsemmisítheti a következő évi szaporulatot is. A kínai cápaharcsák május és júniusban vándorolnak fel a folyón.

A kutatók attól tartanak, hogy Laoszban, Hou Sahongnál a Mekongon tervezett duzzasztómű elvágja a cápaharcsák vándorlási útját. Ez a természetvédelmi problémák mellett gazdasági nehézséget is okozna, hiszen a halászatból több millió ember él. Az érintett hat országnak a jövőben együtt kell működnie a természetvédelmi lépéseket illetően.

Hozzászólások

Nektár, veríték és könnyek: egyes méheknek igen fura ízlésük van

Nektár, veríték és könnyek: egyes méheknek igen fura ízlésük van

A méhekről még mindig a háziméhekre asszociál az emberek elsöprő többsége, ideje azonban apránként megismerni azt a rendkívül sokszínű társaságot, amelynek számtalan tagja még fullánkokkal sem rendelkezik.

Mongólia ikonikus állatának megóvásában segíthet a magyar kutató

Mongólia ikonikus állatának megóvásában segíthet a magyar kutató

Dr. Sramkó Gábor, a Debreceni Egyetem munkatársa Szajki Bálinttal, a 24.hu fotósával 2024 júniusában kelt útra Mongóliába.

Nagy kihívás előtt áll a természet

Nagy kihívás előtt áll a természet

A csapadékminták átalakulása komoly próbatétel elé állítja a fajokat.

Az év madarának nyomába eredtek a szakértők

Az év madarának nyomába eredtek a szakértők

Az MME munkatársai a kerecsensólymok helyzetét próbálják jobban megérteni.

Ez a hal a lábain át érzi a zsákmánya illatát

Ez a hal a lábain át érzi a zsákmánya illatát

Úgy tűnik, remek evolúciós modellt jelenthet egy hal az új tulajdonságok, új szervek kialakulásának vizsgálatához.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket