Európa legnagyobb flamingóállományának fészkelőhelye

Ragadozóktól védve, állandó bőséges táplálék mellett három évtizede jelentek meg újra a rózsás flamingók (Phoenicopterus ruber) a Rhône-deltában. Ez azóta is a helyi természetvédelem egyik sikertörténete.

A flamingók akkor tűntek el Camargue-ból, amikor a deltavidéket szabályozták, és gáttal vették körül. A flamingók ugyanis a lagúnákban lévő kis szigeteken fészkeltek, ezeket pedig a tenger és a folyóvíz alakította, viszont a gátépítés miatt ez a folyamat megszűnt. 1969-ben viszont újra megjelentek a Fangassier lagúnában (Étang du Fangassier) egy kis szigeten. Mivel a sziget túl kicsi volt egy nagyobb állomány eltartásához, egy helyi természetvédelmi szervezet a Tour du Valat a terület tulajdonosával (a Salins du Midi sókitermelő válallattal) közösen újabb, ehhez hasonló fészkelésre alkalmas, mesterséges szigeteket alakított ki a lagúnában. Úgy tűnt, sikerrel: ma már több mint tízezer flamingó fészkel itt.

Az alábbi műholdfelvételt a NASA Terra műholdja készítette Camargue keleti részéről. A hamis színes felvételen a növényzettel borított területeket zöld szín, a kopár, iszapos területeket szürke, a vízborítást kék jelzi. A fehér részek pedig a sós, homokos területeket mutatják.

A Fangassier lagúna tulajdonképpen homokzátonyok és kis sós vizű tavak szövevénye. A műholdfelvételen is látszik, hogy a tavakban összegyűlt víz színe eltér a tenger és a folyó (a kép jobb oldalán átlósan futó Rhône) színétől. Ez elsősorban a kis vízmélységnek és a magas sótartalomnak tulajdonítható. A kép jobb oldalán Salin-de-Giraud-tól délre lévő világos szürke és rózsaszín szabályos téglalap és négyzet alakú foltok a sólepárlók. A műholdfelvétel idén áprilisban készült, amikor a sztrájk miatt megszűnt a lagúnák vízutánpótlása.

A Salin-de-Giraud-ban működő sólepárlóban ugyanis az üzem dolgozói sztrájkot hirdettek a tervezett leépítések ellen tiltakozva. A felfüggesztett munka miatt leálltak a pumpák, vagyis nem jutott sós tengervíz a lagúnákba. A Camargue-ot tarkító természetes és mesterséges tavak sósvíz-utánpótlása ugyanis kisebb csatornákon keresztül történik. A márciustól nyár végéig tartó sztrájk és az ebből adódó vízutánpótlás hiánya miatt a lagúnákban lévő kis szigeteken fészkelő flamingók jelentős része átmenetileg Szardíniára vonult.

Egy fészkelési szezon kiesése még nem okoz gondot

A Tour du Valat, a mediterrán területek vizes élőhelyeivel foglalkozó francia természetvédelmi kutatóközpont adatai szerint a Fangassier lagúnában 10-12 ezer pár rózsás flamingó fészkel. „Mivel a flamingó akár 40 évig is élhet, egy költési időszak kiesése nem jelent nagy veszélyt a populációra nézve. A helyzet a madarak számára nézve akkor lenne súlyos, ha az idei eset több, egymást követő évben megismétlődne” – nyilatkozta Coralie Hermeloup, a szervezet szóvivője a BBC Newsnak.

Azóta rendeződni látszik a helyzet. A sólepárlót működtető vállalat, a Salins du Midi ígéretet tett arra, hogy részben visszaállítják a termelést, ami hosszú távon megoldaná a vízutánpótlást, a foglalkoztatottak egy részét pedig természetvédelmi munkára képzik át. A vállalat nemrégiben adásvételi szerződést írt alá mintegy 1200 hektár területről, az eddig kezelése alá tartozó Étang du Fangassier-t is beleértve.

A terület új tulajdonosa 2008. január 1-től a Conservatoire du littoral, a franciaországi tengerparti vizes élőhelyek védelméért felelős hatóság lesz. A hatóság ígéretet tett arra, hogy gondoskodnak a lagúnák feltöltéséről, aminek költségét mintegy 35 ezer euróra becsülik. Camargue-ban jelenleg mintegy kétezer hektár kezelését végzi a Conservatoire du littoral, így a mostani szerződéssel jelentősen nő ez az arány.

A víz és a só uralma alatt

A Rhône két ága között húzódó, mintegy 900 négyzetkilométer területű Camargue kialakulásában a víz és a só játszotta a főszerepet. A terület alapját jelentő hordalékkúpok, zátonyok a Rhône, valamint a tenger építő és pusztító munkája révén jöttek létre, bár ma már a turzások mögötti lagúnák vízutánpótlása mesterségesen történik.

Forrás: Salins du Midi

A Rhone által szállított hordalék lerakódásának és a delta növekedésének ütemét jelzi a Camargue nyugati szélén lévő középkori város, Aigues Mortes helyzete is. Míg a város a 16. századig Franciaország legjelentősebb földközi-tengeri kikötője volt, ma már négy kilométerre fekszik a tengertől. A sós levegő és a sós víz határozza meg a terület élővilágát is, a füves rétek és lagúnák növény és állatvilágát.

Habár Camargue-ban jelentős gazdasági tevékenység folyik, a látogatók körében mégis leginkább természetvédelmi területkén ismert. A lagúnák gazdag élővilága (mintegy 400 madárfaj), de legfőképpen a flamingótelepek és a szabadban élő camargue-i vadlovak, valamint (jórészt a bikaviadalokra tenyésztett) bikák nem ok nélkül jelentenek látványosságot a turisták számára. Emellett viszont egy gazdasági tevékenység, a sólepárlás is a kihagyhatatlan az arra járók számára, nem utolsó sorban a káprázatos színvilág miatt.

Káprázatos színkavalkád

Forrás: Salins du Midi

Talán a legismertebb és leglátogatottabb az Aigues Mortes-ban lévő lepárló. Aki esetleg úgy vetődik ebbe a gyönyörű középkori városba, hogy nem állt szándékában megnézni a lepárlót, a várfalon sétálva biztosan meggondolja magát. Ugyanis a tenger irányába a látóhatárig elnyúló hatalmas vízfoltok nyár vége felé a rózsaszín számtalan árnyalatában pompáznak, a tavak mellett pedig hatalmas hófehér sóhegyek tornyosulnak.

Camargue-ban már az ókortól folyik sólepárlás. A lepárlók hatalmas téglalap alapú, néhány tíz centiméter mély mesterséges tavak, amelyeket csatornákkal és zsilipekkel választanak el egymástól, és ezek szabályozásával töltik fel tengervízzel. A sólepárlás márciustól októberig zajlik. Júniustól szeptember elejéig tart a sókiválás, vagy sóvirágzás legfőbb szakasza.

A víz sókoncentrációja az erős napsütés és a szél hatására augusztus végére eléri azt az értéket, amikor már a tó felszínére kicsapódó só lehalászható. Ekkor egy liter víz mintegy 260 gramm sót tartalmaz. A lehalászásra szeptemberben kerül sor, ezt a munkát a mai napig is kézi erővel végzik.