Magyarország első lett a madármegfigyelő-versenyen

Európa 31 országában összesen 40 ezer résztvevő mintegy kétmillió madarat jegyzett fel a hétvégén az Európai Madármegfigyelő Napokon.
Európában több mint egy évtizede, október első hétvégéjén madárbarátok, természetbarátok ezrei kémlelik az eget, járják a vízpartokat, pusztákat és erdőket hogy megfigyelhessék az országon átvonuló madarakat.
A madárvédők világszervezete, a BirdLife International által szervezett akció célja, hogy minél több embernek mutassák meg ezt a csodálatos természeti jelenséget, és minél többen ismerjék fel a madárvédelmi és természetvédelmi szervezetek tevékenységének jelentőségét.
Az akció egyben játék és verseny is az országok között. Versenyeznek abban, hogy melyik országban, hány helyszínen, hányan voltak, és mennyi madarat láttak a résztvevők. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt. Idén sem volt ez másképp. Hazánk idén 200 helyszínnel és 4858 regisztrált résztvevővel csatlakozott a nemzetközi eseményhez.
A BirdLife összesített adatai szerint a madármegfigyelő helyszínek számát tekintve idén Oroszország lett az első, 207 helyszínnel. A résztvevők száma alapján Spanyolország vezet 22 ezer madármegfigyelővel. A megfigyelt madarak száma alapján pedig hazánk lett az első 461 ezer egyeddel.
A legnagyobb egyedszámban seregélyek, dankasirályok és tőkés récék kerültek szem elé (ez egyébként európai viszonylatban is a három vezető faj volt). Néhány különlegességet is láttak a madarászok: rózsás gödényt, fattyúszerkőt és apácaludat is.
Érdekes adatok a madármegfigyelés kapcsán:
Az összesített eredmény megtekinthető a BirdLife International honlapján >>