Őserdeikutya-szerelem a Szegedi Vadasparkban

Őserdei kutyák érkeztek a Szegedi Vadasparkba. A fiatal állatok nagyon jól érzik magukat, berendezkedtek kifutójukban és már párosodtak is, így lehet, hogy karácsonyra már kicsinyekkel örvendeztetik meg a látogatókat.
“Őserdei kutyákat már korábban is gondoztunk a parkban, de ez az első alkalom, hogy a veszélyeztettet faj egyedeiből tenyészpár került hozzánk Angliából, illetve Dániából néhány héttel ezelőtt” – nyilatkozta az MTI-nek Veprik Róbert.
A két fiatal állat jól érzi magát, berendezkedtek tágas kifutójukban. Mindenki legnagyobb meglepetésére nem a fűtött faházban vackolták el magukat, hanem a területük közepén álló dombban készítettek maguknak kotorékot, ahova szalmát és faleveleket is behordtak. A hím és a nőstény gyorsan megkedvelte egymást, s többször is párosodtak. Az igazgató bízik benne, hogy karácsonyra a pár utódokkal örvendezteti meg a park látogatóit és dolgozóit. Ez komoly szakmai siker lenne, hiszen őserdei kutyákat eddig Magyarországon még nem sikerült szaporítani.
A kutyafélék családjához tartozó faj Dél-Amerika északi területein mindenütt előfordul; erdőben, mocsárban, szavannán és bozótosban egyaránt megél. Testhossza 60-75, farka 12-15 centiméteres, testtömege 5-7 kilogramm, szőre sötétbarnás színű, a hím nyakánál világosabb.
A vemhesség 60-70 napig tart, ennek végén a nőstény 4-6 kölyköt hoz a világra. Mindkét szülő gondozza a kölyköket.
Fotó: Karnok Csaba