Újra elindult a ’tudományos’ bálnavadászat

Amikor 20 éve az utolsó dél-tengeri kereskedelmi bálnavadászati vállalat is feloszlott Japánban, vadász- és feldolgozóhajóit egy új cégnek adta el, amelynek részvényesei a korábbi bálnavadászati cégek tulajdonosai voltak. Ugyanekkor létrejött egy non-profit szervezet is, az ICR (Cetkutató Intézet). Az új vállalat, amely ekkorra az egész flottát magáénak tudhatta, kilenc millió dollárt adományozott az ICR-nak.

A szervezet ebből a pénzből kibérelte a vadászhajókat, és kihajózott a Déli-Sarkot övező vizekre, ahol a tudomány nevében folytatták a bálnavadászatot. A korábbi kereskedelmi vadászat során használt hajókkal és legénységgel – ismerteti a Greenpeace által összegyűjtött tényeket Mózes Szabina, a szervezet hazai sajtószóvivője.

Átjátszották a vagyont

A projekt kettős céllal indult: biológiai paraméterek becslése az állomány kezelésének javítása érdekében, és magyarázatot találni a bálnák szerepére az antarktiszi ökoszisztémában. Az „állomány kezelésének javítása” azt jelentette, hogy olyan módszereket keresnek, amelyekkel növelhető a kifogható egyedek száma, de közben a populáció nem pusztul bele. A legelső „tudományos célú” bálnavadászati program a JARPA nevet kapta, amely 18 éven keresztül, 6778 csukabálna leölésével „próbálta megállapítani” az állatok természetes halálozási rátáját.

Egy 2006-os tokiói tanácskozáson a Nemzetközi Bálnavadászati Tanács (IWC) tudósai megállapították, hogy a JARPA kutatási eredményei alapján nem határozható meg a természetes halálozási ráta. Más szóval 18 évnyi „tudományos” öldöklés teljesen felesleges volt. Bár sok adatot gyűjtöttek a bálnák szerepéről az antarktiszi ökoszisztémában, ugyanezen tanácskozás jegyzőkönyve szerint „nagyon kevés eredménnyel járt az erre irányuló kutatás”, így ezt a célkitűzést sem sikerült elérni.

Felesleges a vérfürdő

Jóval a JARPA eredményeinek összegzése előtt az ICR egy újabb, még több bálna leölését tervbe vevő programba kezdett, amelynek a JARPA II nevet adták. A japán kormány szerint új kutatásuk célja többek között nyomon követni a bálnák létszámának alakulását és biológiai paramétereiket, a táplálkozásukat, zsírrétegük változásait, a szennyezőanyagok hatását a cetekre nézve. A 18 év alatt összegyűjtött adatok alapján semmit nem tudtak megállapítani.

Az ivarérettség időpontjának megállapításához meg kell ölni a bálnát, hogy megvizsgálhassák a fülcsontokban található évgyűrűket (kicsit hasonlít a fák évgyűrűihez), de a 18 év során semmiféle eredményt nem értek el. Valószínűleg már nem is fognak, arról nem is beszélve, hogy ez a kérdés annyira nem fontos, hogy emiatt érdemes lenne elpusztítani az állatokat – emeli ki Mózes Szabina.

Nyolcezer áldozat

Ahhoz, hogy nyomon követhessék a táplálkozásukat, valamint a zsírréteg vastagságának változásait, le kell ölni az óriásemlőst. Ma már a gyomortartalom mérése és vizsgálata is felesleges: a két projekt során eddig elpusztított több mint 8000 csukabálna boncolása egyértelművé tette már, hogy krillt, csakis krillt fogyasztanak. Egyébként a bálnák táplálkozási szokásairól úgy is egyértelmű információt kaphatunk, ha megvizsgáljuk ürüléküket.

A Greenpeace szerint a bálnákat a tudomány nevében nem kell megölni: létrehoztak egy olyan weboldalt, amelyen műholdas jeladók segítségével nyomon lehet követni a veszélyeztetett hosszúszárnyú bálnák éves vándorlását. A Nagy Bálnavándorlás elnevezésű projekt a Greenpeace által finanszírozott tudományos kutatás, amely a hosszúszárnyú bálnák szokásos, éves vándorlását követi nyomon a dél-tengeri vizeken. A cetek megjelölését, az információk tudományos feldolgozását a Cook-szigeteken működő Bálnakutató Központ és az új-kaledóniai Opération Cétacés tudósai végzik.

Bálnahúsból finanszírozzák a kutatást

A legtöbb vizsgálathoz szükséges mintavétel biopsziával elvégezhető, ami azt jelenti, hogy vékony tűvel mintát vesznek az elemezni kívánt szövetből. A JARPA kutatói viszont állítják, hogy az Antarktisz menti vizekben nagyon nehéz a biopsziás mintavételt kivitelezni. Emellett, ha leölik az állatot, a húsát eladhatják, így a „kutatási” költségek megtérülnek. A biopsziás kutatás azonban semmiféle pénzügyi bevétellel sem járna.

A zsírréteg vastagsága sokat elmond az állat kondíciójáról. Ezt biopsziás mintavétellel szintén meg lehet állapítani anélkül, hogy az állatnak fájdalmat okoznánk, vagy megölnénk. A szennyezőanyagok bálnákra gyakorolt hatásainak felmérését pedig olyan agyafúrtan dolgozták ki, hogy ahhoz a bálnát mindenképpen meg kelljen ölni. A JARPA embereinek a nehézfém-koncentrációt olyan szervekben kell mérniük, mint a vese és a máj, mely vizsgálatok az állat leölése nélkül nem végezhetők el.

Élve többet ér

Japán idén 935 csukabálna, 50 veszélyeztetett hosszúszárnyú és 50, szintén a kihalás szélén lévő barázdás bálna leölését tervezi. Egy felmérés szerint a japánok 95 százaléka soha, vagy csak nagyon ritkán evett bálnahúst, több mint kétharmaduk ellenzi hazája bálnavadászati tevékenységét. Jelen pillanatban Japánban közel 4000 tonna fagyasztott bálnahús van még a raktárakban, mert a kereslet annyira minimális.

Bálnakutatók világszerte tanulmányozzák a bálnák életét anélkül, hogy bántanák, vagy megölnék az állatokat. A JARPA „kutatói” továbbra is ragaszkodnak a bálnák leölésével járó „kutatási” módszerükhöz, ám nem azért, mert szükség van rá, hanem mert ezáltal tudják az eladásra szánt bálnahúst előteremteni, és folyamatosan kiképezni a bálnavadászokat.

A nem halálos módszer jóval nagyobb előnyökkel jár, mint a halálos, hiszen ezzel egyazon bálnát hosszú időn keresztül meg lehet figyelni. A bálnavadászat által begyűjtött vizsgálati alanyok mindössze egy egyszeri bepillantást engednek a leölt egyed életébe. Ezzel a módszerrel lehetetlen vizsgálni a bálnák viselkedését, például vándorlásukat, mely a tudósokat oly annyira érdekli.

Fotó:Greenpeace

Forrás: FigyelőNet

Kapcsolódó cikkeink: