Sivatagi Miki egér
A tudósok szerint első ízben sikerült filmen megörökíteni egy „rendkívüli” sivatagi élőlényt.
A Mongólia és Kína sivatagjaiban élő apró, éjszakai életmódú hosszúfülű ugróegér (Euchoreutes naso) teste eltörpül hatalmas fülei és hosszú, bojtos végű farka mellett. A faj veszélyeztetettként szerepel az IUCN Vörös listáján.
A furcsa állatot a Londoni Zoológiai Társaság tudósa, Jonathan Baillie által vezetett expedíciónak sikerült „kameravégre” kapnia a Góbi sivatagban. Apró mérete, éjszakai életmódja és sivatagi élőhelyének kíméletlen viszonyai miatt az élőlényről meglehetősen keveset tudtunk eddig.
„Ezek az állatok pont úgy ugrálnak, mint a kenguruk. Nagyon érdekes érzés figyelni őket. A lábfejükön lévő kis szőrszálak hótalpakhoz hasonlóan lehetővé teszik számukra, hogy a homokon szökdécseljenek. Ráadásul az emlősök körében az ő fülük az egyik legnagyobb a testhez viszonyítva” – nyilatkozta a kutatócsoport vezetője.
A filmfelvétel alapján kiderült, hogy az állatok a nappalt a homok alatt, földbe vájt alagútjaikban töltik, és hogy étrendjükön elsősorban rovarok szerepelnek.
Dr. Baillie szerint a hosszúfülű ugróegér némiképp a sivatag Miki egerének tekinthető: egyszerre furfangos és mulatságos.
A kutatók élvefogó veremcsapdákat állíottak fel, és így közelképeket is készítettek a rágcsálóról, valamint elkezdték fölbecsülni a populációjuk méretét. Baillie úgy nyilatkozott, hogy – bár még mindig sok rejtély övezi a ritka rágcsálót – már most kijelenthető, élőhelyének zavarása veszélyezteti a fennmaradását. „Azért utaztunk a Góbi sivatagba, hogy meghatározzuk az állat veszélyeztetettségi fokát, és többet tudjunk meg az életmódjáról, így kidolgozhatunk egy alapos, hosszú távú akciótervet.”
Az expedíció a Londoni Zoológiai Társaság Edge programjának részét képezte, amely veszélyeztetett és evolúciós szempontból is figyelemre méltó állatok megóvására összpontosítja erőfeszítéseit. A hosszúfülű ugróegér egyike annak a tíz fajnak, amellyel a program ebben az évben foglalkozik.