Borbála, Barbara, János2020. december 04., péntek
Természet

Ismét megnyílt az ócsai Madárvárta

2008.01.18.Admin
National Geographic Magyarország

A tavalyi tűzvész után újjáépített Madárvárta a hosszabb kényszerszünet után mostantól ismét fogadja az érdeklődőket – jelentette be az intézményt működtető Ócsai Madárvárta Egyesület elnöke, Csörgő Tibor. A helyreállítás 40 millió forintba került.

A tájvédelmi körzetben álló intézmény oktatóközpontként működik és évente 2000, a természet iránt érdeklődő vendéget fogad. Az egyesület tagjai itt rendszeresen madármegfigyeléseket- és gyűrűzéseket végeznek, amelyekből következtetni lehet többi között a klímaváltozásnak a madárvilágra gyakorolt hatásaira.

A 800 négyzetméteres Pest megyei fogadó tetőszerkezete egy éve, tavaly január 19-én kapott lángra. A kétszintes fogadóépületet négy évvel korábban adták át, de az ócsai madárvártán már 1983-tól dolgoztak ornitológusok, azóta negyedmillió madarat fogtak be és jelölték meg speciális gyűrűvel.

A Pest megyei, ócsai madárvárta része az Európai Unió ökológiai hálózatának, egyike annak a nyolc hazai madárgyűrűző állomásnak, amely egész évben folyamatosan üzemel. Itt évente 20-25 ezer madarat jelölnek meg.

Csörgő Tibor elmondta, hogy az itteni jelölések, tanulmányok is alátámasztják, hogy az éghajlat módosulása megváltoztatja a madarak megszokott vándorlási menetét, egyes fajok az évezredek óta beidegződöttnél előbb, mások meg éppenséggel később kelnek útra, hogy téli pihenőhelyükre repüljenek. A megfigyelések szerint a mostanában tapasztalható erős, gyors éghajlati változások, nagy viharok is kihatnak a madárvilágra. Így kerülhetett például a hazai tájakra a nálunk eddig ismeretlen, a Balkánról származó keleti füzike, vagy az Amerikából ide sodródott csankó és tengeri sirály.

A madárvilág – akár csak az élővilág egésze – állandó változáson megy át. A városi élethez alkalmazkodva elszaporodott például a rigó, a rozsdafarkú és a barázdabillegető, miközben a néhány évtizede még tipikus városlakónak számító veréb szinte eltűnt az utcákról, mivel a lovakat is autók váltották fel. A falusi életmód változása nyomán, a háztáji gazdálkodás visszaszorulásával a fecskék száma csappant meg.

Magyarországon egyébként az Európában előforduló madárfajok kétharmada fellelhető, hozzávetően 400 faj fészkel itt vagy vonul át a hazai tájakon.

Hozzászólások

Mennyi vízre van szüksége egy elefántnak?

Mennyi vízre van szüksége egy elefántnak?

Állatkertekben élő afrikai elefántok napi vízigényét vizsgálták meg, de a vadon élőkre nézve vontak le következtetéseket.

Világörökségi helyszíneket fenyeget a klímaváltozás

Világörökségi helyszíneket fenyeget a klímaváltozás

Sok természeti világörökségi helyszín lesújtó állapotban van, az éghajlatváltozás immár a fajok inváziójánál is problémásabb.

A tengeri angyalok és tengeri pillangók igen ellenálló állatkák

A tengeri angyalok és tengeri pillangók igen ellenálló állatkák

A pteropodák, vagyis tengeri pillangók és tengeri

Nádasok rejtekén élő madár

Nádasok rejtekén élő madár

A Balatonederics határában fekvő, természetvédelmi terület egy szórványos madárfajáról már régóta tervezem, hogy írok pár sort.

Ön is szavazhat kedvenc természetfotójára

Ön is szavazhat kedvenc természetfotójára

A Londoni Természettudományi Múzeum által szervezett pályázat a természetfotók legrangosabb versenye.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket