Mit nem tud(t)unk a mókusokról?

A mókus az egyik legismertebb és legkedveltebb állatunk, joggal gondolnánk, hogy „agyonkutatták”, már nem sok újat lehet kideríteni róla. Ezt megcáfolni látszik az a 2002-ben indult kutatás, amely önkéntesek bevonásával számos új információt gyűjtött össze a fajról. A kutatást a Tölgy Természetvédelmi Egyesület, a Göncöl Szövetség, a gödöllői Szent István Egyetem és a KvVM szakemberei közösen koordinálják.

A Mókusleső program keretében a kutatók elsősorban arra keresték a választ, hogy milyen élőhelyet (erdőtípust) kedvel az egész Eurázsiában, így hazánkban is honos közönséges erdeimókus (Sciurus vulgaris).

A felmérés eredményei többek között rámutattak arra, hogy a közönséges erdeimókus nem is annyira gyakori vendége a városi parkoknak. Leginkább azokban a parkokban fordul elő, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a városon kívüli erdőkkel, és gyakori az ember általi etetés. Míg Nyugat-Európában a közönséges erdeimókus különböző színváltozatainak előfordulása leginkább a tengerszint feletti magasságtól függ, hazánkban a fekete, barna, szürke, vörös és sárga árnyalatú mókusok egy populáción belül is keverednek.

A Mókusleső program – talán legfontosabb eredményként – rámutatott arra, hogy a hazánkban élő közönséges mókus az őshonos fajokból álló elegyes lombhullató erdőkben fordul elő leginkább, szemben a nyugat-európai állományokkal, amelyek a tűlevelű erdőket részesítik előnyben. Ennek a felismerésnek elsősorban a fajt leginkább veszélyeztető tényező – a szürke mókus megjelenése – miatt van jelentősége.

Nagy-Britanniában mára csak hírmondóba maradt közönséges mókus

A közönséges erdeimókus egész Eurázsiában őshonos, több mint 40 alfaja ismert. A 19. század végén viszont Angliában megjelent egy vetélytárs: az amerikai szürkemókus (Sciurus carolinensis). A hobbiállatként az európai kontinensre hozott faj kiszabadult a természetbe, és egy évszázad alatt szinte teljesen kiszorította a közönséges erdeimókust a szigetországból.

A szürkemókus térhódítása olyan mértékű volt, hogy Nagy-Britanniában napjainkra már csak alig néhány (helyenként visszatelepített, és szigorúan védett) állománya maradt fenn az őshonos fajnak, elsősorban a tűlevelű erdőkben, amelyet a közönséges erdeimókusokkal szemben a szürkemókus kevésbé kedvel – tudta meg a National Geographic Online Bakó Botondtól, a KvVM Természetmegőrzési Főosztályának munkatársától.

A szürkemókus „sikertörténete” elsősorban nem az agresszívebb táplálék- és területszerző tulajdonságában rejlik, hanem abban, hogy egy, a közönséges erdeimókusra veszélyes vírus hordozója. A szürkemókus által terjesztett, ám rá veszélyt nem jelentő ún. parapox-vírus vérzéses bőrsérülést okoz a közönséges erdeimókusnál, amely rövid időn belül az állat pusztulásához vezet. A szigetországon kívül még Olaszországban figyelték meg a szürkemókus ilyen mértékű elszaporodását. A valószínűleg szintén hobbiállattartásból kiszabadult szürkemókus az ország középső részén jelent meg nagyszámban.

Bakó Botond elmondta, a külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szürkemókus-invázió megállítására még nincs hatékony módszer, vagyis ha már valahol megjelent, szinte lehetetlen megfékezni, ezért a legjobb megoldás, ha megakadályozzuk, hogy egyáltalán megjelenjen az országban. Magyarországon fokozottabb veszélyt jelentene a szürkemókus természetben való megjelenése, ugyanis ez a faj a lombhullató erdőket kedveli, amely – a nyugat-európaival ellentétben – a nálunk előforduló közönséges erdeimókus élőhelye.

A hobbiállattartás jelenti a legnagyobb veszélyt

Az elkövetkező évtizedekben nem valószínű, hogy természetes úton megjelenik nálunk a szürkemókus, ugyanis az olaszországi állománytól az Alpok, mint természetes akadály védelmet jelent. A legnagyobb potenciális veszélyforrást a hobbiállattartás jelenti, ugyanis jelenleg nem tiltja jogszabály a szürkemókus behozatalát és értékesítését vagy hobbiállatként való tartását. Viszont már történtek előkészületek a jogszabály ilyen irányú módosítására, amely a közeljövőben remélhetőleg megakadályozza ennek az inváziós fajnak a megjelenését. Erre mielőbb szükség lenne, ugyanis a program kapcsán a kutatóknak tudomására jutott, hogy állatkereskedésben már nálunk is megjelent a szürkemókus.

„Habár a hazai közönséges erdeimókus állománya a vizsgálatok alapján stabilnak tekinthető, a fajt fenyegető reális veszély indokolta, hogy a programot országos monitoringgá alakítsuk. A cél a meglévő populációk mozgásának, változásának nyomon követése, hogy ne csak akkor foglalkozzunk egy faj védelmével, ha már veszélyben van, hanem próbáljuk megelőzni a helyzet romlását” – hangsúlyozta a szakértő.

A Mókusleső programba első évben még csak a Vác térségében lévő iskolákat vonták be. 2003-tól országos méretűvé vált az adatgyűjtés, több ezer iskola kapcsolódott be a felmérésbe, adatgyűjtésbe. A program népszerűségét jelzi, hogy a beérkezett adatok – az Örség és a Zalai-dombság kivételével – az egész ország potenciális mókusélőhelyeit lefedik. A monitorozás ma már a program honlapján elérhető adatlap révén folyamatos, és bár jelenleg is elsősorban iskolákon keresztül történik az adatgyűjtés, ma már bárki lehet „mókusleső”, ha az adatlapon feltüntetett néhány szempont szerint megfigyeli a lakóhelyén és annak környékén élő mókusokat.

További információ a mókusokról és a programról >>

Kapcsolódó cikkeink: