Kettős betegség tizedelheti meg az európai fókaállományt

1988-ban egy vírusos megbetegedés mintegy 18 ezer borjúfokát (Phoca vitulina) pusztított el az Északi-tengeren. Másfél évtizeddel később, 2002-ben pedig már 22 ezer volt az áldozatok száma, amely az európai állomány csaknem felét jelentette. Ráadásul ez csak becsült adat, mivel sok esetről nem is tudunk, hiszen a tetemek egy része nem sodródott ki a partra, hanem a tengerfenékre süllyedt.

A borjúfókák pusztulását az okozta, hogy a telephelyükül szolgáló homokpadokon megjelentek a grönlandi fókák (Phoca groenlandica) és kúposfókák (Halichoerus grypus), amelyek magukkal hozták a – borjúfókákra veszélyes – Phocine Distemper (PD) vírust.

Tavaly nyáron újabb betegség ütötte fel a fejét az állatok között. Csak 2007 júniusában 48 elpusztult fókát vetett a víz Dánia partjaira, holott normális körülmények között ezek száma évente mindössze 30 körül van. Április és szeptember között összesen mintegy száz elpusztult fókát találtak a természetvédelmi hatóságok szakemberei. Pusztulásra kizárólag Dánia és Svédország partjainál került sor, vagyis a németországi és hollandiai Watt-tengeri populációkat ez esetben nem érintette a fertőzés.

„Habár több olyan kósza hír is lábra kapott, hogy a PD-vírus okozta az állatok tavalyi pusztulását is, a hivatalos laborvizsgálatok ezt nem erősítették meg” – nyilatkozta Tero Härkönen, a Svéd Természettudományi Múzeum szakértője a Spiegel Onlinenak. A pusztulás pontos okára máig nem derült fény.

A két vírus együttes felbukkanása jelenti a legfőbb veszélyt

„Egy-egy fertőző betegség kitörésekor az életben maradás jelentősen függ a fókák egészségi állapotától, hiszen a szennyezett víz, a zajterhelés, a stressz legyengíti az állatokat, és csökkenti a vírusokkal szembeni ellenálló-képességüket” – mondta Andreas Dotzauer, a Brémai Egyetem virológusa. Ez jól kimutatható volt például 1988-ban, amikor a szennyezettebb Északi-tenger fókaállománya nagyobb arányban esett áldozatul, mint a jobb környezeti állapotú Balti-tengeré.

„Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy-egy vírus hatására egy egész populáció kipusztulna. Ennek oka többek között, hogy időközben egyes egyedek ellenállóvá válnak a vírus adott változatával szemben. A vírus számára is fontos, hogy a gazdaszervezet ne „szenvedjen túlságosan”, hiszen a populáció kihalásával saját „táplálékbázisát” emésztené fel. Ezért általában mindig vannak túlélők” – tette hozzá a szakember.

Nem volt ez másképp az elmúlt évtizedek pusztító megbetegedései után sem. 1988 és 2002 után is regenerálódott a borjúfóka-állomány, mégpedig annyira, hogy tavaly a Watt-tengerben élők száma felülmúlta a várakozásokat. Mindezek ellenére a szakemberek lázasan dolgoznak az új vírus beazonosításán.

„A legfőbb probléma, hogy jelenleg két különböző betegséggel kell szembenéznünk. Még ha tavaly szerencsére nem is volt olyan nagymértékű a pusztulás, mint korábban, amennyiben egyszerre két vírus bukkanna fel, az eddig nem tapasztalt tömeges pusztuláshoz vezethet” – magyarázza a helyzet súlyosságát a szakértő. Amennyiben sikerül beazonosítani az új vírust, talán segítségére lehet a kutatóknak az előrejelzésekben vagy a megelőzésben.

Kapcsolódó cikkeink: