Hazánkban jöhet létre a világ első vadon élő növényi génbankja!

Habár a Biológiai Sokféleség Egyezmény már 2002-ben határozatban írta elő, hogy az egyes országoknak törekedniük kell arra, hogy génbankokban megőrizzék a veszélyeztetett vadon élő növényfajaik legalább 60 százalékát, eddig még egyetlen országban sem indult ilyen átfogó fajmegőrzési program. Ez nem csoda, ha figyelembe vesszük, hogy a vadon élő növények hosszú távú génbanki megőrzéséről világviszonylatban kevés tapasztalat áll rendelkezésre.

A KvVM decemberben nyújtott be egy LIFE+ pályázatot az Európai Unióhoz a Kárpát-medence vagyis az ún. Pannon biogeográfiai régió vadon élő növényeiből álló génbank létrehozására.

A program első és jelentős része lesz a már létező ilyen jellegű külföldi tapasztalatok felkutatása – mondta el Rodics Katalin, a KvVM munkatársa a National Geographic Online-nak. Spanyolországban már vannak tapasztalatok szárazságtűrő növények hosszú távú génbanki megőrzésével kapcsolatban. Egy közel ötven éve indult program keretében sikerült megőrizniük vadon élő növényfajok csírázási képességét, de ezek olyan növények, amelyek magjai jól tűrik a szárítást. A kérdés, hogy más, például nedvességkedvelő növények esetében, milyen módszerek alkalmazhatók?

A kultúrnövényekkel közös génbankot hoznak létre

A tervek szerint az öt éves program keretében egyrészt a különböző módszerek feltérképezésére, hazai kikísérletezésére, valamint természetesen a növények begyűjtésére kerülne sor. A gyűjtést a legveszélyeztetettebb endemikus (bennszülött) fajokkal, valamint azokkal a fajokkal kezdenék, amelyek tárolási módszerei már ismertek. A terepi munkában a hazai botanikuskertek, egyetemek és egyéb kutatóintézetek szakemberei vesznek részt. A Pannon Magbank létrehozásának költsége 400 millió forint, ezt fele-fele arányban az EU és a zöld tárca állná. A pályázat elbírálására augusztusban kerül sor.

A pannon biogeográfiai régió biodiverzitásának ilyen formában történő megőrzése nagyon fontos, egyrészt a klímaváltozás várható és előre nem látható hatásainak kiküszöbölése, másrészt a közvetlen antropogén (emberi) hatások révén növekvő veszélyeztetettség miatt. A „gyűjtemény” létrehozására hazánk központi génbankjában, a tápiószelei Agrobotanikai Intézetben kerül sor. Ebben a génbankban jelenleg a termesztett haszonnövények magjait őrzik. Az itt lévő, összesen mintegy 85 ezer tételnek (fajtának, változatnak) köszönhetően az intézet európai viszonylatban az ötödik, világviszonylatban a 13. helyen áll.

„Fontos, hogy az eddigi irányzatoktól eltérően összekapcsoljuk a termesztett és a vadon élő növények ex situ (nem helyben történő) védelmét, hiszen nem csak számos vadon élő növényünket fenyegeti a kipusztulás veszélye, de kultúrnövényeink körében is drasztikus diverzitás csökkenés megy végbe” – tette hozzá Rodics Katalin.

Hogy működik egy génbank?

De lássuk csak, hogy is néz ki egy magbank, hogy zajlik a génmegőrzés? A tápiószelei magbankban az első pillantásra nem túl felemelő látványt nyújtó épületek adnak otthont ennek az igen értékes és különleges munkának. Az itt folyó munka alapvető eleme a terepi gyűjtés. A gyűjtések elsősorban az ország periférikus, elmaradottabb területeire irányulnak, ahol a nagyüzemi mezőgazdálkodás nem vált teljesen egyeduralkodóvá, így a szántókon, gyümölcsösökben még fennmaradhattak helyi tájfajták.

A speciális táptalajra oltott növények

A begyűjtött és a tápiószelei intézetbe szállított magokat először kiszárítják, ugyanis a tárolókban a fagypont körüli, vagy még alacsonyabb hőmérsékleten a mag a magas nedvességtartalom miatt könnyen megkeményedik, és elveszíti csírázási képességét. A szárítás során a nedvességtartalmat 5-7 százalékra csökkentik. Ezután a magok befőttesüvegben vagy konzervdobozban a tárolóba kerülnek.

Az ún. bázisgyűjteményt mínusz 20 Celsius fok körüli hőmérsékleten, hatalmas hűtőkamrákban tárolják. Ennek célja a közép- és hosszú távú, vagyis több évtizedes megőrzés. Az ún. aktív gyűjteményben a magokat már „csak” fagypont körüli hőmérsékleten, rövidebb ideig (néhány évig) tárolják. Ezek a magok alapanyagot szolgáltatnak a későbbi helyi, vagy más (esetleg külföldi) intézetek kutatásaihoz, de amennyiben „kifogyóban van egy készlet”, ezekből szaporítják fel az állományt a helyi szántókon, és innen gyűjtik be újra a magokat.

A nem magról, hanem vegetatív úton szaporodó növényeket (pl. burgonya, csicsóka) speciális táptalajra oltják, és baktériumszűrővel valamint levegőztetővel ellátott (szinte) közönséges befőttesüvegben, alacsony hőmérsékleten tárolják, ez biztosítja a minimális növekedés feltételeit. Amennyiben a növény mégis kinövi a tárolóedényt, újraoltják. Ugyanezeknél a növényeknél mélyfagyasztást is alkalmaznak, vagyis a növényi szöveteket, sejteket mínusz 200 Celsius fok körüli hőmérsékleten tárolják.

Az eredeti élőhelyen való megőrzés létfontosságú

Bár a génbanki vagyis az ún. ex situ megőrzés fontos szerepet játszik egy–egy faj vagy fajta megőrzésénél, későbbi újratelepítésénél, önmagában még nem jelent megoldást. Az agrobiodiverzitás sokféleségének megőrzése, a tájfajták hosszú távú fennmaradása szempontjából legalább ennyire fontos a helyben történő, azaz az in-situ megőrzés.

Ez azt jelenti, hogy az egyes tájfajtákat azon a területen, azon körülmények között próbálják megtartani, ahol kialakultak, így megőrizhetik az adott tájra, környezetre jellemző sajátosságaikat, egyediségüket. Az in situ megőrzésre házikertekben, extenzív gyümölcsösökben, „élő génbankokban” van lehetőség.

A régi tájfajták előnye nem csak a gazdagabb beltartalomban és ízvilágban rejlik, hanem mivel hosszú évszázadok alatt alkalmazkodtak a helyi környezeti viszonyokhoz (pl. fagy, szárazság) ezért ellenállóbbak is, mint az ún. világfajták. A helyi tájfajták megőrzése az élelmiszerellátás biztonsága szempontjából alapvető fontosságú, hiszen éppen a sokféleség jelent védelmet egy-egy betegséggel, kórokozóval szemben, míg egy monokultúrás (kevés fajtával dolgozó) gazdaság ilyen esetben sokkal inkább ki van téve a nagyarányú terméskiesésnek. A régi tájfajták értéke a jövőben várhatóan tovább nő, hiszen nélkülözhetetlen alapanyagot jelenthetnek a klímaváltozás során változó környezethez alkalmazkodó új fajták nemesítéséhez.

Kapcsolódó cikkeink: