Elárasztják a Grand-kanyont

A Colorado folyónak évmilliókra volt szüksége ahhoz, hogy több száz méter mélyen, „bevágja” magát az alapkőzetbe, és olyan látványos szurdokvölgyet hozzon létre, mint például a 400 kilométer hosszú arizónai Grand-kanyon. Viszont ehhez a „pusztításhoz” sok vízre is szükség volt, amelynek ma már nyoma sincs, a folyó vizét ugyanis egy tározó tartja vissza.

1963-ban, a folyó felső szakaszán felduzzasztották a folyót, és a legalább ennyire festői Glen-kanyon elárasztásával létrehozták a Powell-tavat. Ez a mintegy 300 kilométer hosszú tó az ország második legnagyobb víztározója. Az első helyen, szintén a Colorado folyón (a Grand-kanyontól délre) a Hoover-gát mögött felduzzasztott Mead-tó áll. A Powell-tó létrehozása eredményezte, hogy az alatta lévő szakaszon, a Grand-kanyonban, a folyó vízhozama drasztikusan visszaesett, és egy viszonylag száraz, kopár táj alakult ki.

Míg korábban rengeteg üledéket szállító, változó vízjárású folyó szelte át a vidéket, a duzzasztást követően a Colorado vízhozama erősen szabályozottá vált, üledéket pedig alig szállít. Ennek az a hátránya, hogy elmaradnak a hirtelen lezúduló, nagy áradások, amelyek korábban átmosták, „kitisztították” a medret.

A gát okozta másik jelentős probléma, hogy szinte teljes mértékben visszatartja a folyó által szállított hordalékot, amely valamikor végighaladt az egész völgyön, állandóan építve, változtatva a mederben lévő homokpadokat és a partvonalat. Ennek hiányában viszont számos, ezekhez a homokpadokhoz kötődő életközösség eltűnt. Habár a Colorado alsóbb szakaszán lévő mellékfolyók csapadékos években szállítanak hordalékot, ez nem elegendő. A folyóban egykor honos, nagy számban élő halfajok visszaszorultak, és idegen fajok vették át a helyüket. Négy korábban itt jellemző halfaj teljesen eltűnt, két másik pedig fokozottan veszélyeztetett lett.

Az elárasztással a természetes árhullámokat utánozzák

Az amerikai kormány ezért úgy döntött, hogy – 1996 óta immár harmadszor – több vizet ereszt le a Powell-tóból, és elárasztja a Grand-kanyont. A legutóbbi ilyen jellegű elárasztásra 2004-ben került sor.

Ha a hatóságok jóváhagyják az elárasztást, márciusban a megszokottnál mintegy négy-ötször nagyobb vízmennyiséget engednek le a Powell-tóból. Ez reményeik szerint több kilométer hosszan átmossa a völgyet. Az elárasztás után megvizsgálják, hogyan hat mindez a halállomány alakulására. A hatóságok szerint ezekkel az elárasztásokkal lehet ellensúlyozni a gát okozta negatív hatásokat.

Glen-kanyon-gát

Szerintük a veszélyeztetett halfajok egyikének állománya, a 2004. évi elárasztás óta lassú növekedésnek indult. „A célunk az, hogy kiderítsük, az ilyen jellegű elöntések hatására valóban létrejönnek-e homokpadok, és halak számára alkalmas ívóhelyek” – mondta John Hamill, a Grand-kanyon Monitoring és Kutatóközpont vezetője.

Az elmúlt évtizedekben 44 métert süllyedt a Powell-tó vízszintje

Környezetvédelmi civil szervezetek viszont úgy vélik, hogy ezzel az elárasztással, a hatóságok csak elódázzák a probléma hosszú távú megoldását. A környezetvédők azt javasolják, hogy a Glan-kanyon-gátját az év során rendszeresen nyissák meg, és ne csak többévente kerüljön nagyobb vízmennyiség az alsó szakaszra. Kritizálják, hogy a kormány még mindig csak ún. próba-elárasztásokat végez, holott számos szakértő szerint már régóta egyértelmű, hogy a folyó élővilágának rendszeres árhullámokra van szüksége.

Glen-kanyon

A kormányt ez utóbbitól viszont leginkább az tarthatja vissza, hogy a Powell-tó vizéből biztosítják számos település, többek között Las Vegas vízellátásának egy részét, ami nem kevés embert érint. Ráadásul az elmúlt években a száraz időjárás miatt, jelentősen süllyedt a tó vízszintje. 2005-re a korábbi (1983. évi) legmagasabb vízálláshoz képest 44 méterrel alacsonyabban volt a tó vízszintje.

Kapcsolódó cikkeink: