Elemér, Oszvald, Román2021. február 28., vasárnap
Természet

Madártani bizonyíték a régi festményen

2008.03.04.Admin
National Geographic Magyarország

A felfedező Cook kapitányt délszaki útján egy ifjú festő is elkísérte. Az általa megörökített ritka állatok képei között most egy német kutató olyan madárét fedezte fel, amelyet csak másfélszáz évszázada ismernek a zoológusok. A kép 85 évvel előbbre hozza a fehérhasú ölyv fölfedezését.

Bolygónk céltudatos, tudományos felfedezésének történetében egyedülállóak voltak az angol James Cook kapitány utazásai. Az Endeavour vitorláson 1772-75 között megtett, második felfedező útjára is alaposan felkészült.

Mások – így térképészek, geológusok – mellett magával vitte az akkor 18 éves Georg Forster festőművészt, aki szépen írt is. Fő feladata volt, hogy minden új élőlényt, természeti képződményt írjon és rajzoljon, fessen le. Hazatérte után pedig mindent adjon át Joseph Banks-nak, aki a dossziékat kiértékelte, és az expedíciók természettörténeti gyűjteményében helyezte el. Azokból szerezhetett aztán tudomást az érdeklődő olyan, Európában addig soha sem látott különlegességekről, mint a kenguru, a kacsacsőrű emlős, a kivi, a pingvin, vagy a cockabura nevű, igencsak rendkívüli madárka.

Cook utazásairól Frank Vorpahl német szakíró sok cikket és könyvet írt, és egyik könyvében illusztrációként szerepelt egy, a Forster által rajzolt, araukániát (növényt) ábrázoló kép is. Érdeklődését kielégítendő, a 2007. évi szabadságát is a híres kapitány által jórészben feltérképezett Ausztráliában töltötte. S ha már ott járt, kíváncsiságból ellátogatott az Új-Dél-Wales-i állami egyetem könyvtárába. Ott aztán szemlélődés közben felfedezett egy vastag dossziét, amelyben 57 nagyalakú, növényeket és állatokat ábrázoló színes rajzot talált. A szignókból kiderült, hogy azokat annó az ifjú Forster készítette, ám valahogy nem adta le Londonban Banksnak, vagy esetleg onnan (ismeretlen úton) visszakerültek Ausztráliába.

Szerepelt a dossziéban a már ismert araukánia, de egy erdei papagáj és egy fehérhasú ölyv színes képe is. Eddigi ismereteink szerint az utóbbit csak 1859-ben fedezték fel. Vorpahl érdeklődésének és szemfülességének köszönhető, hogy kiderült: a Cook-expedíció már 85 évvel korábban megismerte, és Forster meg is örökítette ezt a különleges madarat.

Hozzászólások

Ismét levált egy hatalmas jéghegy az Antarktiszról

Ismét levált egy hatalmas jéghegy az Antarktiszról

Leszakadt egy hatalmas jéghegy az Antarktisz Brunt-selfjegéről közel a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) Halley kutatóállomásához - olvasható az MTI hírei között.

Madárodúk kerültek az óvodákba

Madárodúk kerültek az óvodákba

Százötven madárodút kapnak váci és környékbeli óvodák a Zöld Dunakanyar Program részeként.

Szarvasok az országúton

Szarvasok az országúton

Bár a szarvasok nászidőszaka kora ősszel kezdődik, érdemes tavasszal is óvatosnak lenni az országutakon, hisz ők nem körültekintően futnak át az úton.

A csimpánzok összefognak egy közös ellenség ellen

A csimpánzok összefognak egy közös ellenség ellen

Amikor más csoportok fenyegetik az embereket, összetartóbbá és együttműködőbbé válnak. Úgy tűnik, a csimpánzoknál sincs ez másként.

Hosszú idő után most került elő egy titokzatos madár a borneói esőerdőben

Hosszú idő után most került elő egy titokzatos madár a borneói esőerdőben

Száznyolcvan évvel azután, hogy utoljára látták a verébfélékhez tartozó titokzatos fekete szemöldökű madarat, a Malacocincla perspicillatát, helybéliek újra láttak és befogtak egy példányt a borneói esőerdőben - olvasható az MTI hírei között.

National Geographic 2021. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket