Gusztáv, Marcell2021. január 16., szombat
Természet

Virágzanak az üvegmosófák a szegedi füvészkertben

2008.03.05.Admin
National Geographic Magyarország

Vörös zuhatagként tündökölnek a néha húszcentisre is megnövő virágok a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjének üvegmosófáin (Callistemon citrinus).

A kefevirágként is ismert örökzöld növény ágainak végén, a levelek hónaljából nő ki a virágzati tengely, amelyen aprócska virágok nyílnak. Az üvegmosóformában elhelyezkedő virág piros színét a körkörösen álló, körülbelül kétcentiméteres porzóktól kapja, melyek végén aprócska sárga portokok ülnek. A növény különlegessége az is, hogy az elvirágzás után a száron egy darabig megmaradnak a zöldes terméstokok, a hajtás pedig tovább nő, és a következő tavasszal újra virágokat hoz a szár végén.

Az angol nyelvterületen lámpa- vagy cilindertisztító fának is hívott, a mirtuszfélék családjába tartozó növények Ausztráliában őshonosak. A kisebb fa vagy cserje nagyságú növényeket őshazájukban nemcsak dísznövényként tartják, értékes fájából használati tárgyakat is készítenek.

Pulics Jullianna kertvezető a távirati irodának elmondta: az üvegmosófákat az utóbbi években már hazánkban is egyre több dísznövénykertészetben látni. A leanderhez hasonlóan csak fagymenetes, világos helyen telelnek át, de nyáron dézsákban, cserepekben a kertek díszei lehetnek. A szegedi egyetemi arborétumban a négy-öt méter magas növények télen fóliasátor alatt nőnek, s láthatóan jól érzik magukat, hisz több száz virágot hoztak.

A négy példányt két évtizede ültették a Tisza-parton, a magokhoz nemzetközi csereprogram keretében jutott a füvészkert. A növényeket először cserépben, majd dézsában nevelték, végül a télen fűtött nyáron nyitott fóliasátorban ültették el.

Hozzászólások

Brekegés mellett integetnek is ezek a békák

Brekegés mellett integetnek is ezek a békák

A békák jellegzetes brekegésükkel hívják fel magukra a leendő párjuk figyelmét, azonban vannak olyan helyzetek, amelyekben ez kevés.

Jeges búvár a magyar tengeren

Jeges búvár a magyar tengeren

Balatonvilágosnál, hazánkban egy nagyon ritkán előforduló madárfajt, a jeges búvárt figyeltek meg a madarászok.

Ezerlábúak a síneken, nyolc évente

Ezerlábúak a síneken, nyolc évente

Japánban rendszeresen előfordul, hogy egy helyi ezerlábú faj olyan nagy tömegben kel útra, hogy a vasúti síneket keresztező menetük miatt leáll a közlekedés.

Megfejtették a galápagosi gazdag élővilág egyik titkát

Megfejtették a galápagosi gazdag élővilág egyik titkát

A kutatók egy ideje tudják, hogy a víz helyi mozgásai kulcsfontosságúak a Galápagos-szigetek számára, az áramlásokat irányító faktorokat viszont eddig nem ismerték.

Kerítések keserítik meg a vándorló állatok életét

Kerítések keserítik meg a vándorló állatok életét

Évente több ezer villásszarvú antilop és öszvérszarvas kerekedik fel a Green River medencéjében, hogy elérjék nyári szálláshelyüket.

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket