Katalin, Liza, Katinka2020. november 25., szerda
Természet

Programajánló: Strandszezon a vízilovaknál, kölyök a majmoknál

2008.04.11.Admin
National Geographic Magyarország

Nyílt napot tart a Fővárosi Növény- és Állatkert szombaton a pedagógusok részére. A városligeti intézmény az ott igénybe vehető pedagógiai, környezeti nevelési lehetőségeket szeretné bemutatni az egész napos rendezvény keretében. A pedagógus igazolvánnyal érkezők díjmentesen léphetnek be az Állatkertbe. A pedagógusoknak szánt programokon kívül más érdekességekket is kínál az intézmény: a Majomházban már látható Robin, a négyhetes aranyhasú mangábé, a vízilovak számára pedig megkezdődik a strandszezon.

Nyílt napot szervez az Állatkert pedagógusok számára. A most szombaton, azaz április 12-én megrendezésre kerülő programon az intézmény által kínált pedagógiai lehetőségeket kívánják bemutatni a tanároknak, tanítóknak és óvópedagógusoknak. A délelőtt 9-től délután 4-ig tartó rendezvény során több állomáson is várják az érdeklődőket az intézmény zoopedagógusai. A program része két, egyenként kb. egy órás vezetés a pedagógusok részére, sőt, a szakemberek bemutatják azt is, hogy az állatkerti látványetetések és egyéb speciális programok miként építhetőek be a pedagógiai munkába. A Barlangteremben 9 és 15 óra között természetfilmeket, illetve a tanórán felhasználható rövid oktatófilmeket vetítenek. A nap folyamán a pedagógusok – pedagógus-igazolvánnyal – díjmentesen kereshetik fel az Állatkertet.

A pedagógusok számára szervezett programok mellett a nagyközönséget látnivalók sokasága is várja. A Majomházban például már jól látható Robin, a március 10-én született aranyhasú mangábé kölyök. A cerkófmajmok rokonsági körébe tartozó aranyhasú mangábék (Cercocebus chrysogaster) igazi ritkaságnak számítanak, hiszen az egész világon csupán kilenc olyan állatkert létezik, ahol ilyen állatok láthatóak, és őshazájukban, Nyugat-Afrikában, a Kongói Demokratikus Köztársaság területén is igen kevés van belőlük. A Fővárosi Állat- és Növénykertben azonban nagy hagyományai vannak e különlegesen ritka majomfaj tartása és szaporítása terén. A mostani kicsi anyja, Regina is Budapesten született még 1993-ban. Az 1997-es születésű apaállat, Jochen a Wuppertali Állatkertből került Budapestre 2004-ben. A kicsi az elmúlt heteket szorosany anyjához simulva, annak bundájába csimpaszkodva töltötte, így csak a legszerecsésebbek figyelhették meg. Mostanra viszont már elérte azt a fejlettséget, hogy időről időre önálló felfedező utakra indulhasson, persze szigorúan az anyaállat közvetlen környezetében. A zoológia egyébként nagyon keveset tud az aranyhasú mangábék egyedfejlődésének időtartamáról, nincsenek például összehasonlító vizsgálatok arról, hogy mennyi ideig élnek anyatejen, és mikor térnek át a szilárd táplálékra. A Fővárosi Állat- és Növénykertben éppen ezért minden kölyök fejlődésekor adatokat gyűjtenek az egyedfejlődés menetéről.

A vízilovaknál már pénteken megkezdődött a strandszezon, a gondozók reggel megkezték a 45 000 literes, 1932-ben épült külső medencéjét. A vízilovaknak természetesen téli medencéjük is van a belső térben, ám az elmúlt hetek időjárása már lehetővé tette, hogy az állatok rendszeresen a kifutóban tartózkodjanak, így csak éjszakára, illetve a fürdőzés idejére vették igénybe a belső férőhelyet. Jóllehet a külső medencét hagyományosan csak május elsejére szokták feltölteni – vagyis akkorra, amikor a budapesti strandokat is meg szokták nyitni – a meteorológiai helyzet alapján az Állatkert indokoltnak látta a hétvégére a külső medencét is feltölteni.

Kapcsolódó cikkeink:

  • „Autópálya” épül az orrszarvúaknak
  • BemuTATU – Ismerkedj meg az aranyhasú mangábéval!
  • Aranyhasú mangábé tudásteszt

    Forrás: Fővárosi Növény- és Állatkert

  • Hozzászólások

    Megkezdődött a madáretetési szezon

    Megkezdődött a madáretetési szezon

    Az első fagyok beköszöntével megkezdődött a 131. országos énekesmadár-etetési szezon, melynek során több mint egy évszázada igyekeznek a madárbarátok megkönnyíteni az állatok táplálékhoz jutását - tette közzé a hírt az MTI.

    Szavazzunk a 2021-es év rovarára!

    Szavazzunk a 2021-es év rovarára!

    Idén is december 6-án zárul a szavazás, és nincs könnyű dolga annak, aki szeretne szavazni.

    Eltérően reagálnak a sarkvidéki állatok a klímaváltozásra

    Eltérően reagálnak a sarkvidéki állatok a klímaváltozásra

    25 év adatai alapján végeztek átfogó felmérést az északi sarkvidéki régió lakói körében.

    Agresszívek lesznek egymással a hernyók élelemhiány esetén

    Agresszívek lesznek egymással a hernyók élelemhiány esetén

    A viselkedés vizsgálatával az agressziót elindító idegi folyamatokat kívánták felderíteni.

    A világ peremén

    A világ peremén

    A fehér mészkősziklából álló hegy évtizedekig adta a településen működő cementgyár számára az alapanyagot.

    National Geographic 2020. novemberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    9 960 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket