Új kerékpárút épült a Kis-Balatonnál

74 millió forintból 5 km bicikliút, a Kis-Balaton Kerékpáros Ház kerékpárkölcsönző, Madárvárta, új, „vízi játszótér” és Kis-Balaton Ház is épült a Nemzeti Fejlesztési Terv részeként. Az egyedülálló természeti terület most először vált megközelíthetővé a látogatók számára.
Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter Zalaváron kerékpárral tekert végig az európai uniós támogatásból újonnan megvalósult közel 5 km-es kerékpárúton. Az eseményt követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Kis-balatoni projekthez hasonló zöld turisztikai fejlesztések nélkülözhetetlenek a környezettudatosság széleskörű elterjesztéséhez, ami miniszterként kiemelt célja. A 74 millió forint összköltségű bicikliút mellett Kis-Balaton Kerékpáros Ház kerékpárkölcsönző, Madárvárta, új, „vízi játszótér”, Kis-Balaton Ház is épült a Nemzeti Fejlesztési Terv részeként, a Regionális Operatív Programhoz kapcsolódó „A Kis-Balaton turisztikai célú fejlesztése projekt” keretében. Az egyedülálló természeti terület most először vált megközelíthetővé a látogatók számára.
A kormány tervei szerint 2013-ig összesen 52 milliárd forint jut 1500 kilométer kerékpárút fejlesztésre. A most átadott kerékpárút a Kis-Balaton turisztikai célú fejlesztése projekt részeként épült, amelyhez az Európai Unió Magyarország részére fejlesztési támogatást nyújtott 2004-2006 között. A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében nyílt lehetőség a turizmus fejlesztésére. E terv programjai közé tartozott a Regionális Operatív Program, amely támogatja a természeti, kulturális értékekben gazdag térségek turisztikai célú fejlesztését, különösen az elmaradott területeken. Ehhez a programhoz kapcsolódva a 2007 elejétől 2008 őszéig tartó projekt célja a Kis-Balaton bemutatásának és turisztikai vonzerejének fejlesztése és ezzel a térségben a szezonalitás csökkentése volt. A projekt összköltsége közel 229 millió forint, amelyből az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap 167 milliót, a kormányzat közel 56 milliót, a minisztérium közel 6 millió forintot biztosított.
A turisták a Kis-Balaton Kerékpáros Ház kerékpárkölcsönzőből bérelhetnek biciklit, amivel a Kis-Balatont határoló bicikliúton tekerve egy 50 éve épült kétkamrás vasbeton zsilipre épült új kilátóval találkozhatnak, ami megőrizte a zsilip funkcióját mutató zsiliptáblákat és mozgató berendezéseket is. A kilátóból a Hídvégi-tavat, a Kis-Balaton állat és növényvilágát, a környező természeti területet figyelhetik meg a látogatók. Érdekesség még, hogy a kerékpárút közvetlenül egy ma is működő szivattyútelep mellett vezet, mely üzemelés közben is látható. Az új bicikliút a már meglévő „Madárvárta” szomszédságában ér véget. A különleges faszerkezetű madárlesből figyelhető meg a tó melletti madárvilág. A kilátó és a Madárvárta mellett pihenőhelyeket is kialakítottak.
Szabó Imre a Kis-Balaton továbbfejlesztésével kapcsolatban elmondta, hogy a Balaton jelenlegi jó vízminőségének kialakulásában a Kis-Balatonnak is jelentős szerepe van, azonban teljes körű vízminőség-védelmi funkcióját csak teljes elkészülte után fogja ellátni, amelyhez Magyarország uniós forrást kíván igénybe venni, ún. nagyprojektként megvalósítva a beruházást. Több mint bruttó 519 millió forint költséggel folyamatban van a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. ütem projekt előkészítése is.
A Kis-Balaton turisztikai célú fejlesztése projektről:
A projekt részeként valósult meg a Kis-Balaton Ház mellett (Zalavár, Várszigeten, a Zalavár-Zalaszabar összekötő útnál egy új vízi játszótér, amelyben az idelátogató gyermekes családok örömére az elmaradhatatlan játékok – libikóka, többféle hinta, mászóka – mellett „vizes játékok” is helyet kaptak. A játszótér egy részén pedig – gyepes-fás ligetben – erdei kunyhókat építettek, ahol a gyerekek próbára tehetik magukat amellett, hogy a mozgáskoordinációjukat, és az egyensúlyérzéküket is fejlesztik. A terület másik különlegessége a „Madárvárta” elnevezésű madármegfigyelő hely, amelyet svájci egyetemisták, építészhallgatók professzoruk vezetésével tervezték és építették is fel. Közel 100 köbméter akácfát használtak, s az érdekessége az, hogy a fahasábok speciális kötésben vannak elhelyezve, így semmiféle szöget, vagy egyéb rögzítő elemet nem tartalmaznak.
A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer területén csak a Kányavári sziget látogatható szabadon. Annak érdekében, hogy még több látogató nézhesse meg az egyedülálló növény- és állatvilágot, valamint a különleges fahidat, a kulturált infrastrukturális háttér megteremtése elengedhetetlen, ezt segíti a vizes blokk építése a sziget parkolója mellet. A vízvezetéket és az elektromos ellátást is jelen pályázatból valósítják meg. Tervek szerint a próbaüzem 2008. június 1-én indul. A mozgássérültek, gyermekkocsis családok szigetre bejutásának biztosítása is megoldandó feladat. A hídszerkezet egyedisége miatt az akadálymentesítés egy „komp” beállításával történik, mely igény esetén minden látogatót a szigetre szállít.
Forrás: Greenfo
Kapcsolódó cikkeink: