Virág, Szvetlana, Konrád, Viktória, Milos2020. november 26., csütörtök
Természet

Egy pandát még mindig keresnek a kínai földrengés után

2008.05.28.Admin
National Geographic Magyarország

A két héttel ezelőtti nagy földrengés után élve megkerült az egyik kínai természetvédelmi területről eltűnt óriáspanda. Egy társáról még mindig nincs hír.

A Hszi-hszi (Xixi) névre hallgató pandát hétfő reggel fogták be Volong Pandaszaporító Központ közelében fekvő erdőben, jelentette a Hszinhua hírügynökség. Nyugtató injekciókkal elkábították, majd ketrecben visszaszállították a központba.

A több tucatnyi pandának otthont adó Volong rezervátum a világ egyik legnagyobb szaporító központja. A május 12-i, a Richter-skála szerinti 8-as erősségű földrengés epicentruma alig 30 kilométerre volt a rezervátumtól, és az ott dolgozó munkások közül három áldozatot is szedett.

A környéken több mint 88 000 halottat követelő katasztrófában csodával határos módon egyetlen óriáspanda sem pusztult el, de hat panda eltűnt a földrengés után. Közülük – a mostani egyeddel együtt – öt példány már megkerült. Egyet még keresnek a kutatók.

A rezervátumban élő pandákat is fenyegeti azonban az embereket sújtó éhínség. Átmenetileg leállt ugyanis a pandák fő eledelének számító bambusz beszállítása. A bambuszutánpótlásról az ottani lakosok gondoskodtak: ők gyűjtötték be az állatok számára a mindennapi betevő falatot. A rokonaikat és az otthonaikat elvesztett helyi lakosoknak azonban a saját életben maradásukért is meg kell küzdeniük, ezért felfüggesztették a bambuszgyűjtést.

Néhány pandát már elvittek a központból. Hat állatot pénteken szállítottak el részben az élelemhiány, részben a földrengés okozta károk miatt. Ezeket a jószágokat a 200 kilométerre délnyugatra fekvő Ja-an város melletti rezervátumba költöztették. Ezt a helyet jobban megkímélte a földrengés.

Másik nyolc pandát légi úton szállítottak át a pekingi állatkertbe, ahol az augusztusi olimpiai játékok alatt lesznek láthatók. Ezek átköltöztetését azonban még a földrengés előtt szervezték meg.

Az óriáspanda a világ egyik leveszélyeztetettebb állatfaja. A kínai média szerint mintegy 1600 élhet szabadon Szecsuán, Ganszu és Sanhszi tartományok természetvédelmi parkjaiban. Ezenkívül 239 fogságban élő állatot tartanak nyilván.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Miért nem eszik húst a panda?
  • Növekszik az óriáspandák természetes élőhelye
  • Elpusztult az első szabadon engedett óriáspanda
  • Műholdkép: tavak keletkeztek a kínai földrengés hatására

  • Hozzászólások

    Így hódították meg a mókusok a világot

    Így hódították meg a mókusok a világot

    A tudomány közel 300 mókusfélét ismer, az állatok a bolygó minden szárazföldi környezetében fellelhetőek a trópusoktól a fagyos térségekig. Vajon hogyan lettek ilyen sikeresek a rágcsálók?

    Egy kankalinfaj nem bírja a klímaváltozás tempóját

    Egy kankalinfaj nem bírja a klímaváltozás tempóját

    A bókoló kankalin fennoskandináv alfaját (Primula nutans ssp. finmarchia) vizsgálta egy svéd-finn kutatócsoport a Helsinki Egyetem vezetésével.

    Új módszerrel mutatható ki a méheket pusztító méreg

    Új módszerrel mutatható ki a méheket pusztító méreg

    A piretroidok nagyban hozzájárulnak a méhpopulációk csökkenéséhez, az anyagok észlelése azonban nem egyszerű feladat.

    1,5 milliárd madarat mentett meg egy embereket védő törvény

    1,5 milliárd madarat mentett meg egy embereket védő törvény

    Az Egyesült Államok légtisztaságát szolgáló jogszabály nemcsak az emberi, hanem az állati egészség számára is fontosnak bizonyult.

    A falak foglya

    A falak foglya

    A fotó Budapesten készült, egy belvárosi ház udvarán. A fa a kőrengetegben is él és tör az ég felé.

    National Geographic 2020. novemberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    9 960 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket