Kármen, Anita, Péter, Marcellinusz2023. június 02., péntek
Természet

Programajánló: Duna-nap

2008.06.25.Admin
National Geographic Magyarország

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium idén ötödik alkalommal rendezi meg a Nemzetközi Duna Napot a 14 évvel ezelőtt megszületett Duna Védelmi Egyezmény évfordulóján. A Duna-nap idén a vízhasználatok témakörére épül, ennek kapcsán Budapesten kívül Baján, Győrött, a Szigetközben, Szolnokon, a Nagykunságon és Gyulán is rendezvényekre kerül sor.

A Duna a világon az egyetlen vízfolyás, melynek vízgyűjtő területén 19 ország osztozik. A Nemzetközi Duna Nap célja az, hogy felhívja a figyelmet erre a naponta használt és sokszor kihasznált folyóra, és ezáltal egyfajta dunai szolidaritást alakítson ki. 2004. június 29-én ünnepelték először a vízgyűjtő országai ezt a napot, abból az alkalomból, hogy tíz évvel korábban írták alá a folyó és vízgyűjtője védelmében a Duna Védelmi Egyezményt.

Az esemény mára már hagyománnyá vált, így 2008-ban már ötödször emlékezünk meg a folyóról (és a mellékvízfolyásokról is) a több mint 800.000 négyzetkilométeres Duna-medencén belül. Ebben partner a védelmi egyezményhez tartozó 14 ország, így Magyarország is.

Az első évi szlogen a “Duna – híd a jövőbe” a társadalmi felelősségvállalás és az összefogás szükségességét tükrözte, 2005-ben egy, a teljes vízgyűjtőre kiterjedő nemzetközi társadalmi konzultációra került sor Budapesten, 2006-ban a “Duna – az élő folyam” gondolat jegyében szervezték a napot, 2007-ben pedig a Duna és a kultúra kapcsolata volt a vezértéma. Az esztergomi központi ünnepségen több ezer részvevő vett részt, és tanult szórakozva.

2008-ban a vízhasználat a kiemelt témakör, és nem csupán a Duna menti városokban, hanem a vízgyűjtő távolabbi helyein is sor kerül valamilyen figyelemfelhívó rendezvényre.

Az idei program helyszínei:

  • Baja

    Június 28-án tereplátogatáson vehetnek részt az érdeklődők a holtágak mentén hajóval a Kádár szigeti Sárosparttól a Gemenc széli Sió torokig. Július 1-én pedig “Vizes” bemutató lesz a Türr Kilátónál a Déri hajón. Itt a gyerekek vízkémiai és vízbiológiai vizsgálati módszerekkel és a Duna élővilágával ismerkedhetnek meg képek formájában.

  • Budapest

    A Hajógyári szigeten (Gyermeksziget) rendezik meg a Nemzetközi Duna Napot, június 29-én délelőtt 10 és este 6 óra között. Itt elsősorban a gyerekeket várják a Duna Múzeum és a Fővárosi Vízművek színes programjai. A vállalkozó kedvűek részt vehetnek a “Halásztanya” társasjátékban, melyben az ország védett és fokozottan védett halfajait ismerhetik meg. A Fővárosi Vízművek Info-buszán vízi mikroszkopikus élőlényeket tekinthetnek meg. Játszhatnak a Duna vízgyűjtő puzzle-val, a “Ki evez a végén?” óriás társasjátékkal, különféle szabadtéri vizes játékokkal és készíthetnek zászlót is a Nemzetközi Duna Nap logójából.

  • Dunasziget

    Dunaszigeten is június 26.-án tartanak Duna-napot. Ekkor adják át a dunaszigeti tájközpont- modellközpontot, lesz főzőverseny, idegenforgalmi konferencia, dísztaggyűlés, táncház, koncert. Az érdeklődők megkóstolhatják Szigetköz helyi termékeit, borait, pálinkáit.

  • Győr

    “Együtt a tiszta vízért!” címmel június 26-án délután 2 és 5 óra között Győrben, a Mosoni-Dunán, a Rába torkolatánál, illetve a Győri Hittudományi Főiskola alatti füves területen rendezik meg a Duna-napot. A kilátogatók megmérhetik a víz keménységét, tájékoztatást kaphatnak a természetes fürdőhelyekről, búvárbemutatót, elektromos halászati bemutatót, műszerbemutatót láthatnak, csónakázhatnak, kézműves foglalkozásokon és egy játékos dunai utazáson vehetnek részt.

  • Gyula

    Gyulán, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság múzeumi épületében “Miért szép az Élővíz-csatorna?” címmel fotókiállítás nyílik június 27-én 10 órakor. Július 1-én délután 3 órakor az igazgatóság működési területén lévő vízfolyásokról, kiemelten a várost átszelő Élővíz-csatornáról hallgathat meg előadást a szakma és a lakosság. A rendezvényen bemutatkozik a Zerge Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület is, mely a turisztikai hasznosítás és a Vizek Éve kapcsán mutatja be elképzeléseit.

  • Szolnok

    Szolnokon a Duna-nap keretében Tisza Vízgyűjtő-gazdálkodási Fórum címmel társadalmi konzultációt tartanak június 26-án, csütörtökön, ahol az érintett kormányzati és önkormányzati szerveknek, a társadalmi szervezeteknek, a vízhasználóknak és a szakmai-tudományos élet képviselőinek lehetőségük nyílik a Tisza vízgyűjtő jelenlegi állapotáról 2007-ben készített átfogó helyzetértékelés megvitatására és tájékozódhatnak a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés jelenlegi feladatairól. Az EU Víz Keretirányelvének megfelelően vízgyűjtő-gazdálkodási terv készül a Duna-medencére az érintett 14 ország részvételével. 2007. végére elkészült egy átfogó helyzetértékelés a Tisza vízgyűjtő jelenlegi állapotáról. A jelentés az alapját képezi a 2009. végére esedékes tiszai vízgyűjtő-gazdálkodási tervnek.
    Szolnok

    A szolnoki Tisza fórum témája a Duna-medence legnagyobb mellékvízgyűjtőjének állapota, és az ott megoldandó vízgazdálkodási problémák. A szempontrendszert az EU Víz Keretirányelve határozza meg, melynek fő célja a jó ökológiai, kémiai és mennyiségi állapot elérése az EU vizein.

  • Biztonságos szex a világ legveszélyesebb pókjával

    Biztonságos szex a világ legveszélyesebb pókjával

    A Sydney-tölcsérhálóspókot tartják a világ legveszélyesebb pókfajának, a faj párzási rítusát most sikerült először részleteiben megfigyelni.

    Az ormányosbogárfélék is lehetnek beporzók

    Az ormányosbogárfélék is lehetnek beporzók

    Az ormányosbogárfélékre általában csak kártevőként gondolunk, egy új kutatás azonban jótékony szerepükre is rámutat.

    Egyszerű tollruhás rovarvadász

    Egyszerű tollruhás rovarvadász

    A nagyobb városi parkokban, kertes házak között április második felétől gyakran hallani a szürke légykapók (Muscicapa striata) kapcsolattartó „cit-cit” hangját. Érdemes a lombkorona felső részében megkeresni a hang gazdáját.

    2023. május asztrofotója: Nemzeti színekben tündökölt a sarki fény

    2023. május asztrofotója: Nemzeti színekben tündökölt a sarki fény

    Izland szigetén nem lehetett betelni a káprázatos jelenség látványával.

    Megszökhet kertjeinkből a kokárdavirág és inváziós fajjá válhat

    Megszökhet kertjeinkből a kokárdavirág és inváziós fajjá válhat

    Az Ökológiai Kutatóközpont kutatói inváziós hajlama miatt nem javasolják a kokárdavirág kertekbe ültetését.

    National Geographic 2023. májusi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    16 500 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket