Extrém száraz évben veszélybe kerülhet a Velencei-tó

Az 1990-es évek elején mindennapi téma volt a Velencei-tó kiszáradása. Az aszályos időszakok miatt ugyanis több egymást követő évben – 1990-ben, 1991-ben és 1993-ban – a megengedett érték alá csökkent a vízszint: a szabályozott 130–170 centiméter helyett 90 centiméter alatt volt a vízállás. Ehhez hasonló rendkívüli helyzet azóta csak 2003-ban fordult elő, szintén a súlyos csapadékhiány miatt. Ezt megelőzően 1935-ben, valamint 1948–49-ben volt jelentős vízszintcsökkenés.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 1931 óta rendelkezésre álló adatai alapján kitűnik, hogy az elmúlt több mint fél évszázad során csökkent a tóba érkező csapadék és a hozzáfolyás mennyisége. Míg 1931 és az 1970-es évek között az éves csapadékmennyiség mintegy 610, a hozzáfolyás 745 milliméter volt, az 1970-es évektől az éves átlagcsapadék 544 mm-re, a hozzáfolyás pedig 471 mm-re csökkent.

A Velencei-tó vízszintje természetes körülmények között tehát nagyon ingadozó, erősen függ a csapadék mennyiségétől és éves eloszlásától. A korabeli írásokból kitűnik, hogy a tó mindig is sekély vízborítású volt. Levéltári dokumentumok szerint az elmúlt évszázadok során a tó többször is közel került a teljes kiszáradáshoz. Jelenleg is az átlagos vízmélység mindössze 1, 6–1, 9 méter. A kis vízmélység miatt nyáron gyorsan felmelegszik, ami fokozza a párolgás intenzitását, vagyis a vízveszteséget. A tavon az 1950-es években kezdődtek meg a partszabályozási munkálatok, melyek célja éppen az volt, hogy a fürdés és vízi sportok igényeinek megfelelően stabilizálják a vízszintet.

Idén nem lesz gond

Az 1970-es évek elején a tavat tápláló legnagyobb vízfolyáson, a Császárvizen megépült a Zámolyi- és a Pátkai-tározó. Árvizes időszakban a tározók felfogják a vízfolyásokon érkező utánpótlást, hogy megakadályozzák a Velencei-tó túltelítődését, száraz időszakban viszont ezekből történik a tó vízpótlása. Amennyiben – kedvező csapadékviszonyok mellett – lehetőség van a két tározó teljes feltöltésére, ez az összesen mintegy 12 millió köbméter vízmennyiség szükség esetén a Velencei-tó teljes vízkészletének 30 százalékát – 51 centiméteres tóvízszintet – képes biztosítani. Átlagosan csapadékos év esetén tehát nem jelent gondot a vízpótlás, viszont aszályos időszakban már igen.

A legfőbb gondot nem is elsősorban az évi csapadékmennyiség, hanem annak kedvezőtlen eloszlása jelenti. Tavaszi időszakban előfordulhat, hogy a vízállás meghaladja a felső szabályozási szintet, és engedni kell a Velencei tóból a túltelítődés megakadályozása végett. Viszont nyaranta gondot okozhat a nagy párolgás miatti vízveszteség. Idén a jelenlegi vízállás alapján nem valószínű, hogy gond lesz a tó vízszintjével, de az év hátralevő időszakában csapadékhiány esetén már problémát okozhat az elegendő víz összegyűjtése a tározókban – mondta Kiss Jenő, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Fejér megyei Szakaszmérnökségének vezetője.

Habár a két tározó elsődleges funkciója a víztározás és -pótlás, a Pátkai-tározó emellett másodlagos funkcióval is rendelkezik: horgásztó is egyúttal. Általában vízleeresztéskor figyelembe veszik a halaknak szükséges minimális vízszintet, viszont amennyiben a Velencei-tó érdeke úgy kívánja, a teljes vizet is leengedhetik a két tározóból. A Zámolyi-tározó felújítása jelenleg zajlik, a tervek szerint még év vége előtt megkezdődhet az újbóli feltöltése.

A tó vízgyűjtője és a térség földtani viszonyai miatt más mesterséges vízpótlási lehetőségre nincs mód. A tó vizét a nagyobb vízhozamú Császárvíz, valamint a Vereb–Pázmándi-víz, továbbá kisebb patakok és a lehulló csapadék biztosítja. Mivel a vízgyűjtőterület északi része karsztos, a beszivárgás csökkenti a felszíni lefolyás mértékét. Habár a csapadék mennyisége és éves eloszlása jelentősen befolyásolja a tó vízszintjét, az elmúlt évtizedekben a vízkivétel szigorú tiltása, a vízhasználat korlátozása, valamint a vízpótlás tározókból történő biztosítása – az extrém száraz időszakoktól eltekintve – viszonylag stabil vízháztartást eredményezett.

A tó 40 százalékát nádas borítja

A tó vízminősége az elmúlt években fürdésre alkalmas volt. Ez egyrészt tulajdonítható annak, hogy a tóparti települések ingatlanjainak nagy részét csatornahálózatra kötötték, valamint a vízgyűjtőterület távolabbi részeinek szennyvizét – a Duna vízgyűjtőjéhez tartozó – Váli-vízbe vezették. Vízminőségi problémák leginkább vízeresztéskor fordulhatnak elő, ugyanis a felhalmozódott kén-hidrogén felszabadulása során, annak oxidációjakor csökken a vízben lévő oxigén mennyisége. Ez a jelenség azonban csak a tó nyugati medencéjében fordulhat elő.

fotó: Scheffer János

Jelenleg a tó felületének mintegy 40 százaléka nádas, vagyis csupán alig több mint a felén van nyílt víz, viszont korábban éppen fordított volt a helyzet. Az utolsó – a tó területének egészére kiterjedő – iszapkotrás az 1990-es évek első felében zajlott: az iszapkotrással és a leromlott nádas eltávolításával megfordult a nyílt víz és a nádas területi aránya, vagyis a szabad vízfelület lett az uralkodó. Ekkor alakult ki a mai nádas területe, amelyet évente téli nádaratással – a jég vastagságának függvényében – tartanak karban. Iszapkotrásra az elmúlt években legfeljebb csak a kikötőkben volt szükség.