Vegetáriánus pókfajt fedeztek fel

A Bagheera kiplingi nevű pók – amely Kipling regényhőséről, A dzsungel könyvében szereplő Bagiráról, a fekete párducról kapta a nevét – a nagy szemű, kiváló látású, áldozatukat jellemzően hatalmas ugrásokkal elejtő ugrópókok családjába tartozik. A család többi tagjával ellentétben azonban ez a Mexikóban honos pók nem vadászik, hanem elsősorban az akáciafákról származó élelemmorzsákkal táplálkozik.

Időnként néhány más pókfaj is belekóstol némi növényi eredetű ennivalóba. Ezek közé tartoznak például a hím karolópókok, amelyek rövid, jószerivel csak a párzásnak szentelt életükben a virágokon ülnek, és időnként kortyolnak a virágok nektárjából, hogy némi energiatöbblethez jussanak. Egyes fiatal pókok is megeszik néha a hálójukba ragadt spórákat. De olyan pókról eddig még nem tudtak a kutatók, amely kifejezetten növényi eredetű táplálék ellopására szakosodott volna.

Merész tolvajok

Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy e pókok kényelmességből vagy gyávaságból választották különös életmódjukat. Ezen apró növényevő pókok élete ugyanis állandó veszélyben forog. Ügyesen ugrálva kell kerülgetniük az akáciafákon sürgölődő vérszomjas, harapós hangya őröket, sőt e közben még ennivalót is kell lopniuk tőlük.

A hangyák és az akáciafák ugyanis – a tankönyvekben is gyakori példaként említett – kölcsönösen előnyös társulásban (ún. mutualizmusban) élnek egymással. A fákon a hangyáknak megfelelő búvóhelyet nyújtó, tövüknél megduzzadt tövisek nőnek. A levelek tövében található mirigyek pedig frissítő nektárt termelnek a hangyák számára. A levélkék végén ráadásul fehérjében és zsírokban gazdag „növénymorzsák” nőnek, amelyek a hangyák – és a pókok – kedvenc csemegéi.

Az összkomfortos lakásért és ellátásért cserébe a hangyák védelmet nyújtanak a fák számára a növényevőkkel szemben. Őrjáratozásuk folyamán a hangyák elpusztítják vagy elkergetik a hernyókat és más betolakodókat, amelyek meg akarják rágni a fát.

Nem látták a fától az erdőt

Az ökológusok már régóta tanulmányozták a hangyák és az akáciák különös társulását, mégsem vették észre a még furcsább dolgot: a hangyákat kicselező pókokat. Egy fiatal, mindenre odafigyelő természetbúvár kellett, hogy lelepleződjenek az aprócska tolvajok.

Christopher Meehan, a pennsylvaniai Villanovai Egyetem hallgatója vette észre társával, Robert Curryvel a hangyák közt élő pókokat. Megfigyelték, hogy a pókoknak sikerül átugrálniuk a hangyákat, a levelek hegyén pihennek, és az idősebb levelekben fészkelnek, amelyeket kevésbé ellenőriznek a hangyák, mint a fa többi részeit.

Számos videofelvételt kielemezve jöttek rá, hogy a pókok növényevők. A megörökített 140 jelenetből 136-on azt látták, hogy a pókok a fehérje–zsír morzsákat fogyasztják némi nektárral leöblítve. Csupán 4 esetben fordult elő, hogy a pókok húsra fanyalodtak: elrabolták és megették az arra haladó gondozó hangyáktól a lárvákat.

A kutatókat teljesen felvillanyozta a fölfedezés, arra az izgalmas kérdésre azonban még nem sikerült választ találniuk, hogy hogyan és miért alakult ki a pókoknak ez a szokatlan viselkedése az evolúció folyamán.