„Nagy fekete majmok”

„Október 16-án dr. Engelanddal, a legszükségesebb felszerelésekkel és hordárokkal elindultunk, hogy megmásszuk az addig ismeretlen Kinyonga-hegyet, melynek magasságát 3300 méteresre becsültem. Az első napon 2500 méteres magasságban ütöttünk tábort egy fennsíkon. Bennszülöttek jöttek fel hozzánk és nagylelkűen élelmiszert hoztak. Október 17-én már csak a sátrakat és vizet vittünk magunkkal. Négy és fél óra mászás után elértük a 3100 méteres magasságot. Eleinte bambuszerdőn keresztül haladtunk, majd köves területre értünk. Ahogy feljebb kapaszkodtunk, szinte lépésről lépésre lett szegényebb a növényzet. Egy igen keskeny gerincen táboroztunk, nagyon erős szél fújt és hideg is volt… A táborhelyről megpillantottunk egy csapat nagy fekete majmot, akik a vulkán peremére igyekeztek felkapaszkodni. Kettőt sikerült lelőnünk, de belezuhantak egy hasadékba. Öt órás megfeszített munkával az egyiket sikerült felhúznunk. Nagy, másfél méter magas hím volt, több mint száz kilót nyomott, a melle szőrtelen, keze, lába hatalmas. Sajnos nem tudtam megállapítani a fajtáját, de nem valószínű, hogy csimpánz volt…”.

Mindezt a hegyi gorillát első európaiként felfedező német Robert von Beringe kapitány írta. Ő 1902-ben azért utazott Német Kelet-Afrikába, hogy felkeresse az ottani német helyőrségeket, ápolja a kapcsolatokat a helyi törzsfőnökökkel és erősítse kormánya befolyását a régióban. Azon év augusztusában látogatást tett Ruanda szultánjánál, majd északnak, a vulkánok felé vette útját társával, egy német orvossal és a málháikat cipelő helybeli hordárokkal.

A visszaúton az állat egyik karját és a bőrét elragadta egy hiéna, a többi testrésze viszont épségben megérkezett a berlini múzeumba, ahol később dr. Paul Matschi, a főemlős-taxonómia szakértője megállapította, hogy egy új gorillaalfajról van szó, melyet felfedezőjéről, von Beringéről nevezett el.

Ennyi dicsőség elég volt von Beringének, hogy bekerüljön a főemlőskutatás történetébe, ámbár tettéért, mármint a gorillák lelövéséért manapság hosszú éveket kellene valami sötét afrikai tömlöcben sínylődnie. De hát más idők jártak akkoriban, amikor boldog-boldogtalan szabadon, büntetlenül lövöldözhetett bármiféle afrikai vadállatra.

„Komolyabb kutatók”
Aztán persze jöttek a komolyabb kutatók is. 1921-ben Carl Akeley amerikai természettudós érkezett a Virunga-hegységbe, hogy a New York-i Természettörténeti Múzeum számára hegyi gorillákat gyűjtsön, kiállítási célból. Talán mondanom sem kell, nem élve akarták őket diorámákba helyezni. Az első állat kilövése és az emberhez való hasonlósága oly mélyen megrendítette Akeley-t, hogy nem akart további példányokat megölni. Csapata aztán mégiscsak begyűjtött négy további állatot, melyek máig is a New York-i múzeum értékes példányai. Akeley további életét azonban megváltoztatta ez az expedíció; későbbi tudományos munkássága javát a gorillakutatásnak szentelte, s végakarata szerint utóbb itt is temették el. Előbb azonban 1925-ben meggyőzte Albert belga királyt, hogy hozzanak létre nemzeti parkot a hegyi gorillák védelmére. Így is történt, sőt néhány év múltán az Albert (ma Virunga) Nemzeti Park határait kiterjesztették az egész Virunga-hegycsoportra.

Akeley első útjának akad még egy érdekessége. Expedíciójának tagjai nemcsak állóképekkel, hanem kamerával is dokumentálták az út történéseit, vagyis ők készítették az első mozgófilmet a hegyi gorillákról.

A legalaposabb tudományos felmérést 1959 és 1960 között George Schaller amerikai főemlőskutató végezte, majd őt követte honfitársa, a legendás Dian Fossey, aki 1967-től egész életét a gorillák tanulmányozásának szentelte, sőt áldozta is.

A legendás Dian Fossey
Fossey, aki 1932-ben született Kaliforniában, egy helyi főiskolán foglalkoztatási terapeutának tanult, az etológiáról halvány fogalma sem volt. 1963-ban jutott el először – jórészt bankkölcsönből – egy afrikai szafarira, ahol összetalálkozott Louis Leakeyvel, a világhírű antropológussal. Egymás sikeres meggyőzése után – és a tanzániai Gombéban dolgozó csimpánzkutató, Jane Goodall példáját követve – kezdte meg 1967-ben a hegyi gorillák tanulmányozását, eleinte Kongóban, ám onnan törzsi lázongások miatt a hatóságok utasítására evakuálnia kellett. Mielőtt nekivágott volna, Leakey – látván a fiatal nő elszántságát – azt javasolta neki, operáltassa ki a vakbelét. Fossey habozás nélkül megtette. Kongóból Ruandába került, a Virungacsoport két hegye, a Karisimbi és a Visoke közti vidékre és a két névből új fogalmat kreálva létrehozta a Karisoke kutatóállomást. Megjegyzem, a Visoke névben, talán nem egyedül, valamiféle szláv eredetű szót véltem felfedezni (értsd: magas, mint pl. Vysoké Tatry, vagyis Magas-Tátra), ám Fossey könyvéből megtudtam, ez helybeli szó, olyasmit jelent: a hely, ahol a csorda vízhez jut. A kutatóállomás eleinte Fossey sátrából állt, utóbb egy kunyhóból, ahol élete hátralevő részét – 18 évet – leélte. Kutatásainak anyagi fedezetét jórészt Leakey és annak barátai, valamint különféle alapítványok állták. Időközben Cambridge-ben etológiából doktorált, tanítványok csatlakoztak hozzá. Számba vette a környéken élő összes gorillát, megrajzolta családfájukat, orrformájuk alapján beazonosította őket, mindegyiknek nevet is adott. Legyünk büszkék rá, egyik a Bartók nevet viselte, de volt Beethoven és Brahms is. Egyik kedvencét, egy csonka ujjú példányt Digitnek keresztelte (digit angolul ujjat jelent), s miután orvvadászok megölték, róla nevezte el a gorillák védelmére létrehozott alapítványát, mely ma már a kutatónő nevét viseli.

Fossey olyan közel került hozzájuk és annyit tudott meg életükről, szokásaikról, mint még soha senki. 1985 decemberében holtan találták kunyhójában. Bozótvágó késsel meggyilkolták, de hogy ki és miért, máig rejtély. 2001-ben a belga rendőrség elfogta e tartomány korábbi kormányzóját, Ruanda egyik legkeresettebb háborús bűnösét, akinek halálbrigádjai az 1994-es polgárháború idején több százezer ember életét oltották ki. Közismert, hogy Fossey egész munkássága során ádáz küzdelmet vívott az orvvadászok és az illegális állatkereskedők ellen, márpedig az említett kormányzó maga is olyan hírben állt, mint aki jó kapcsolatokat ápolt az orvvadászokkal, sok értékes állatot és aranyat juttatott ki Ruandából. A kutatónő halála után szinte azonnal letartóztatták egyik helybeli munkatársát, őt vádolván a gyilkossággal, az illető azonban röviddel ezután a börtönben „öngyilkos lett”. A körülmények ismeretében feltételezhető, hogy elhallgattatták, mielőtt beszélhetett volna, és erős a gyanú, hogy bajba keverte volna a kormányzót. Dian Fossey kutatási eredményeit a Gorillák a ködben című, magyarul is megjelent könyvében foglalta össze a nagyközönség számára. E mű alapján fi lm is készült Hollywoodban, Sigourney Weaverrel a főszerepben, nálunk is több tévécsatorna vetítette

Más kérdés, hogy a filmet egy szerelmi szálra fűzték fel, mely Fossey és a National Geographic egyik fotósa, Bob Campbell között szövődött. Az amúgy családos Campbell három éven keresztül járt át Kenyából Karisokéba, hosszabb-rövidebb időt töltött a kutatónővel, aki könyvében csak igen szűkszavúan említi, bensőséges viszonyukról szót sem ejt. Arról meg végképp nem, hogy Campbell készítette az első tudományos értékű mozgófi lmeket a hegyi gorillákról és maga is nagyban hozzájárult Fossey eredményeihez. Kettejük viszonya az után romlott meg, hogy Louis Leakey egy újabb forgatási munkát ajánlott Campbellnek, s mivel a férfi menni akart, Dian minden kapcsolatot megszakított vele. A sors különös furcsasága, hogy Campbell felbecsülhetetlen értékű filmjeit egy félrecímkézés során úgy elkeverték a National Geographic Society raktárában, hogy csak évtizedek múltán kerültek elő, és 2002-ben vágták össze a vetíthető változatot. A sárga négyzetes csatorna manapság is gyakran vetíti, érdemes megnézni.

Egy másik filmet Gorilla-gyilkosok címmel vetít a National Geographic Channel, szeptember 25-én . Mint címéből sejthető, egy kegyetlen történetről tudósit, amiről itt a hétfőn megjelenő cikkünkben olvashatnak.

Írta: Németh Géza
Fotó: National Geographic Society

Forrás: Túl nagy a világ (Flaccus Kiadó)

A szerző további cikkei:
Földi paradicsom pokoli éghajlaton
Kamcsatka felfedezése
Kultúrakavalkád Mauritiusion