Régóta kihaltnak hitt főemlősre bukkantak Indonéziában

Az alig 57 grammot nyomó, élőlény erdei manóra hasonlít hatalmas szemével és tömött bundájával, amelyre szüksége is van, hogy ne fázzon nyirkos, hűvös élőhelyén. A legtöbb főemlőssel ellentétben, amelyeknek körmök takarják az ujjhegyeiket, a koboldmakiknak jól fejlett karmaik vannak. A tudósok szerint ez az alkalmazkodás miatt alakult így, ugyanis a karmokkal jobban meg tudnak kapaszkodni a mohlepte, csúszós fatörzseken.

A főemlőst utoljára 1921-ben látták elevenen, amikor élő példányokat gyűjtöttek és preparáltak egy múzeumi gyűjtemény számára. Ezután sok évtized telt el anélkül, hogy akár egyetlen példánya is szem elé került volna. A tudósok már azt gondolták, hogy a törpe koboldmaki (Tarsius pumilus) majdnem biztosan kipusztult.

Bújócska az erdőben
Azután 2000-ben két indonéz tudós patkányt csapdázott az indonéziai Sulawesi (Celebesz) középső részén lévő Lore Lindu Nemzeti Parkban, a Rore Katimbo hegyen. Ők beszámoltak arról, hogy véletlenül csapdába ejtettek és elpusztítottak egy törpe koboldmakit.

Ennek hallatán Sharon Gursky-Doyen, a texasi A&M Egyetem munkatársa fölkerekedett tanítványával, hogy megpróbáljon rátalálni a ritka állatra. A helyi lakosok segítségével indult ugyanarra a hegycsúcsra, ahol a 2000-ben elpusztult, teáscsésze nagyságú főemlőst megtalálták. A csoportnak a múlt nyáron sikerült két hímet és egy nőstényt csapdába ejteniük. Rádiós nyakörvet erősítettek az állatokra, hogy nyomon tudják követni a mozgásukat.

Mivel a törpe koboldmaki képes 180 fokban elfordítani a fejét, ez a művelet egyáltalán nem veszélytelen. Ezt Gursky-Doyen a saját bőrén is megtapasztalhatta. „Abban a kétes megtiszteltetésben volt részem, hogy én lettem az egyetlen ember a világon, akit törpe koboldmaki harapott meg. Az asszisztensem tartotta az állatot, és ahogy ráillesztettem nyakára a rádiós nyakörvet, az állat hátrafordította a fejét és megharapta az ujjamat.”

Különc főemlős
A rádiós nyakörvek és a megfigyelések adatai alapján a kutatók elég sokat megtudtak az állat viselkedéséről. Noha tömege csak fele akkora, mint más koboldmakiké, a lába majdnem ugyanolyan hosszú. Ezekkel a különösen hosszú lábakkal remekül ugrál egyik fa koronájából a másikba magasan a fák tetején.

Alváshoz fák odvaiba bújnak. Sokkal csendesebbek, mint a többi koboldmaki. A celebeszi koboldmaki (Tarsius tarsier) például akár öt percig is kiáltozhat, amikor hazatér éjszakai élelemgyűjtő útjáról.

A kutatók tovább tanulmányozzák a törpe koboldmakit, hogy még több információt gyűjtsenek róla. Kíváncsiak például arra, hogy miért ennyivel kisebb a többi koboldmakinál, és hogy mekkora az élőhelye. Az adatok alapján a parányi „manó” védelméről is jobban lehet majd gondoskodni.