Farkas, Rodrigó, Wolfgang2020. október 31., szombat
Természet

Osztrák meghívó a farkasoknak

2008.11.26.Admin
National Geographic Magyarország

Ausztriából a 19. század végére kipusztultak a farkasok. Az osztrák természetvédők átfogó tervet dolgoznak ki a farkas visszatelepedésének elősegítésére.

A Salzburgi Egyetem kutatói jegyzik azt a kezdeményezést, amely arra irányul, hogy az Ausztriából több mint száz éve kipusztult szürke farkas (Canis lupus) populációi újra meghonosodjanak az alpesi országban. Míg Közép-Európa jelentős részén kisebb-nagyobb létszámban újra megjelentek a farkasok, Ausztria hegyei közé egyelőre csak látogatóba érkeznek – idén például négy példányt láttak az északi erdőkben kóborolni.
A farkas egykor összefüggő elterjedési területtel bírt egész Eurázsiában. Mára már csak elkülönült szigetszerű foltokban élnek farkasfalkák Európában. Közép-Európában a legnagyobb állományt Lengyelország tudhatja magáénak, itt közel ezer egyed él, főként a déli magashegységekben, de az ország keleti területein is vannak jelentősebb populációk. A szlovák Tátrában és a környező hegyekben is mintegy 400 farkast tartanak számon, emellett az utóbbi években kisebb létszámban Kelet-Németországba is betelepültek. Napjainkra Szlovéniában és Magyarországon is kialakult egy-egy kisebb állományuk. Hazánkba észak felől érkeztek a farkasok, a Zemplénben és Aggtelek környékén figyelik meg őket rendszeresen, valamint időnként a Bükkben is felbukkannak. Mivel ez az állatfaj naponta 70–100 kilométert is képes megtenni, néhol nehéz eldönteni, hogy stabil populációról, vagy a szomszédos országból áttévedő vándor egyedekről van-e szó.

Ausztriába is elsősorban északról és keletről érkezhet az utánpótlás, amelynek fogadására a kutatók szerint az ökológiai feltételek maradéktalanul adottak. A szarvas- és őzállomány jelenleg olyan magas, hogy táplálékban biztosan nem szenvednének hiányt az ordasok. Nagyobb kihívást jelent a farkasok újbóli megjelenését a társadalommal elfogadtatni: egyfelől számolni kell a juh- és marhatenyésztő gazdaságoknak a haszonállatokkal, illetve a vadásztársaságoknak a vadállománnyal kapcsolatos aggodalmaival, másfelől pedig az emberekben a középkor óta negatív kép él a farkasokról, amin korunk vérfarkasokról szóló horrorfilmjei csak tovább rontottak. Ezért fontos szerep hárul a természetvédelemre: fel kell tárni a nyilvánosság számára is, hogy a természet gazdagságának megőrzéséhez szükség van a farkas, mint faj védelmére is.

Hozzászólások

2020. október asztrofotója: Barangolás az Orionban

2020. október asztrofotója: Barangolás az Orionban

Tegyünk kozmikus utazást az égbolt legszebb csillagképének objektumai között!

Drámai átalakulás kezdődött a Fekete-erdőben

Drámai átalakulás kezdődött a Fekete-erdőben

Németország világhírű erdőségének lápjaiban egyre több növényfajt érint a klímaváltozás.

Korábban pusztulnak a mikroműanyagot fogyasztó halak

Korábban pusztulnak a mikroműanyagot fogyasztó halak

A szakértők még mindig nem tudják, hogy a parányi műanyagrészecskék pontosan miként hatnak az élőlényekre.

Futrinkák ősszel

Futrinkák ősszel

A magyarországi bogárvilág méretes, leglátványosabb tagjai nyár közepére szinte mind eltűnnek. Akad azonban néhány nagytestű faj, mely az őszi esők beköszöntével bukkan elő.

Mégsem függ a földmágnességtől a cetek partra vetődése

Mégsem függ a földmágnességtől a cetek partra vetődése

Habár mind a cetfélék partra vetődése, mind a geomágneses háborgást okozó naptevékenység időszakos viselkedést mutat, a kettő közt, úgy tűnik, még sincs összefüggés.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket