Csörgőkígyók támadása 2. rész

Észak-Amerika egyik legrettegetteb, halálos hüllője a csörgőkígyó. Pillantsunk bele e rosszhírű kígyók világába a National Geographic Channel nyomán!
Akcióban a természetben
A laboratóriumon kívül, a környező sivatagban, a texasi csörgőkígyó akcióra készül. A halványuló fények jelzik, hogy hamarosan megjelenik a csörgőkígyó tápláléka. Miután sikeresen elkerülte a ragadozókat, kiválasztotta a megfelelő leshelyet, és élesítette az érzékszerveit, a kígyó már csak a zsákmány felbukkanására vár. Maga a zsákmányejtés a természet egyik leghalálosabb pillanata, és a kígyó olyan gyors, hogy még lassított felvételen sem lehet lekövetni. Ha alaposan megvizsgáljuk, kiderül, hogy a támadási folyamatot négy, egymástól élesen elkülönülő eseményre oszthatjuk.
![]() |
|
Első lépés a célpont lekövetéseEbben a szakaszban a kígyó még gyenge fényviszonyok közt is lokalizálja zsákmányát. Ebben a fázisban, közvetlenül a támadás előtt, a kígyó fején lévő hőérzékelő gödrök játsszák a főszerepet. Ez az információk megszerzése.
A második szakasz, maga a csapás
Ebben a szakaszban a kígyó feltekeredett teste eleven szigonnyá változik. A fejével testhossza felének megfelelő távolságra csap előre. Ez a leggyorsabb mozdulat, amire egy gerinces állat képes. A méregfogak előregördülnek, és szétállnak. Az agyarakat beborító burok visszahúzódik, és előretolja a fogat, ami miniatűr injekciós tűként a hegyéhez közeli nyílásból az áldozatba juttatja a mérget. Amikor a fog belecsapódik az áldozatba, a burok felfelé áll. A fognak legalább hatvan fokos szögben kell állnia, hogy megnyíljon az út a méreg előtt, ami aztán a fogból az áldozat testébe jut.
A kígyótámadás harmadik szakaszában a méreg kifejti hatását
A kígyó az áldozat tüdejét célozza meg, ahonnan a méreg a leggyorsabban jut el a véredényekbe. A véráramlás hamarosan toxikus enzimekkel telíti meg a testet. A méreg egy fogcsatornán keresztül távozik a méregzacskóból, mennyiségét a kígyó szabályozza: minél nagyobb a zsákmány, annál több a méreg. A méreg kétféle toxikus enzimet tartalmazhat: az egyik előemészti a szöveteket, többek között a vért, a másik megbénítja az idegeket. A kígyók vagy az egyik, vagy mindkét összetevővel bírnak, ami fajtól függően változik. A legtöbb csörgőkígyó mérgében megtalálható a fehérjelebontó enzim, ami szinte péppé változtatja az áldozat belsejét, így a zsákmány lenyelése után a kígyó sokkal könnyebben emészti meg a táplálékot.
A negyedik, utolsó szakaszban a kígyó információkat gyűjt haldokló áldozatáról
Először is elraktározza az emlékezetében áldozatának a szagát, és miután befecskendezte a mérget, meglepő módon elereszti a zsákmányt. A rágcsálók éles karmai veszélyesek, és a zsákmány elmenekül. A csörgőkígyó minden erőfeszítése hiábavaló, ha később nem találja meg áldozatát. De egy perccel a méreg befecskendezése után az áldozat szervezete kezd leállni. Ez a kémiai reakció nemcsak a zsákmány sorsát határozza meg, hanem azt is, hogy a kígyó sikerrel járt-e, avagy sem. Amikor felkel a Nap, a csörgőkígyó áldozata jó néhány méterrel távolabb lehet már a támadás helyszínétől. A kígyónak most meg kell találnia, ehhez nyelvét használja.
Az áldozat menekülési útját a testéből szivárgó anyagok szegélyezik, ahogy a méreg megkezdi a szövetek előemésztését. A kígyó, villás nyelvének köszönhetően könnyen el tudja dönteni, melyik irányba haladjon tovább.
Lenyűgöző ragadozó
A csörgőkígyó csodálatraméltó pontossággal működik, amit több millió éves törzsfejlődés során ért el. A használatban lévő rágcsáló-útvonalak között megkeresi a legjobb leshelyet. A sötétben látja áldozatai hőjét, és tökéletesen időzíti a támadásokat. Tetszés szerint választja meg a befecskendezendő méreg mennyiségét. Védekezéshez többet, táplálékszerzéshez kevesebbet használ. A méreg megbénítja az idegeket és az izmokat, vagy akár péppé változtatja az áldozat belsejét. Veszélyes állat, és ahogy a városi terjeszkedés egyre mélyebbre hatol a vadonba, az emberek és a csörgőkígyók egymás kellemetlen szomszédjai lesznek. Az, hogy jobban megismerjük a csörgőkígyók támadását, nemcsak emberi életeket menthet meg, hanem segíthet abban is, hogy a természet egyik legfélelmetesebb teremtménye sikeresen túlélje egyre zsúfoltabb világunkat.
Kapcsolódó cikk:
Csörgőkígyók támadása 1. rész