Újabb bizonyíték, hogy a halak nem némák

Földünk vizeiben több mint huszonötezer halfaj él. Sokáig úgy vélték, hogy a halak teljességgel „némák”, a hangadás és a hallás nem játszik szerepet a kommunikációjukban. Az elmúlt évtizedekben több mint ezer fajról derült ki, hogy intenzíven hangoskodnak, ha valamit közölni szeretnének társaikkal.

A csikóhalak például fejük hátravetésével bocsátanak ki öt-húsz ezredmásodpercig tartó hangot. Ilyenkor koponyájuk hátsó éle hozzácsapódik csillag alakú csonttarajukhoz.

Az ördöghalak úszóhólyagjukat izmok segítségével villámgyorsan előre-hátra mozgatják, így adnak ki hangot. Ez a módszer számos egyéb halfajnál is megfigyelhető. Ezzel szemben a tengeri csillagok vagy tengeriuborkák belsejében lakó gyöngyhalaknál az izom-összehúzódás sokkal lassúbb, ezáltal erős, alacsony frekvenciájú hang keletkezik, ami akkor is hallható, ha a hal éppen gazdaállatában tartózkodik.

A közelmúltban a Hawaii Egyetem halbiológusai Timothy Tricas vezetésével a pillangóhalakat tanulmányozták. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a színes, élénk mintájú halak e családjában a hallásban is nagy szerepet játszó úszóhólyag és a környező víz mozgását érzékelő oldalvonalak összekapcsolódnak. Ennek okát azonban nem ismerték, mint ahogyan azt sem tudta korábban senki, hogy adnak-e hangot a pillangóhalak.

Tricas és munkatársai víz alatti kamerák és mikrofonok (úgynevezett hidrofonok) segítségével kimutatták, hogy a pillangóhalak változatos módokon, farokcsapkodással, úszólegyintéssel, a hátúszó megfeszítésével, ugrálással és morgással képesek hangot kibocsátani.

Ezek a hangok azonban nagyon kis intenzitásúak, és csak közvetlen közelről hallhatók. A pillangóhalak szorosan egymás mellett úszva haladnak, így könnyen meghallják egymást. A kutatók szerint a halk hangok magyarázatul szolgálhatnak az úszóhólyag és az oldalvonalak összekapcsolódására is, hiszen e két szerv együttes működése révén erősebben hallható a fajtársak „suttogása”.