András, Andor, Andrea2020. november 30., hétfő
Természet

Vámpír a tenger mélyéről

2009.01.15.Admin
National Geographic Magyarország

A tengerek ismeretlen világának egyik legbizarrabb lénye évmilliók óta változatlan. A neve: „pokolbéli vámpírkalmár”.

A National Geographic Channel munkatársainak ötévnyi keresés után sikerült rátalálni a bizarr kalmárra. Dr. Bruce Robison a világ egyik vezető mélytengeri biológusa a Monterey-öbölben végzi kutatásait. Segítségére van a személyzet nélküli kutatószonda, a Ventana. A szó spanyolul ablakot jelent, és a jármű a maga több mint 2000 merülésével valóban ablakot nyitott a mélységre. 1998-ban nagy felbontóképességű kamerát szereltek rá, így azóta lehetőség nyílik aprólékos megfigyelések elvégzésére.

Támadás!
A film megtekinthető a National Geographic Channelen.
Mikor? 2009. január 16-án és 23-án pénteki napokon 16:00 illetve 8:00 órakor.

Dr. Robison és munkatársai több mint tíz éve dolgoznak a Monterey-öbölben, ami elsőrangú terep a kutatásra, a felszín alatt ugyanis hatalmas árok húzódik, amely csaknem 4000 méter, tehát közel kétszer olyan mély, mint a Grand Canyon, mégis könnyen megközelíthető. A Monterey-öbölben nagyon sokféle állat él. Ennek oka a part menti ködben rejlik. Az év bizonyos szakaszaiban a mélyből felemelkedő hideg víz lehűti a part menti meleg levegőt, amelynek során köd képződik. Az Egyesült Államok nyugati partvidékén minden tavasszal és nyáron erős északi szél fúj, amely a part felé tereli a melegebb felszíni vizet.

Ennek a helyére hideg víz kerül a mélyből, amelyet az áramlatok a part közelébe terelnek.
Ez a felemelkedő hideg víz tápanyagot szállít a mélyből a felszín közelébe, amelyek trágyaként táplálják a partvidék biológiai társulásait. Az itt dúsan tenyésző kaliforniai moszaterdő ugyanolyan buja és változatos élőhely, mint a trópusi esőerdők. Közel 500 különböző növény- és állatfajnak ad táplálékot és menedéket. Kagylók, fülcsigák, tengerisünök, tengericsillagok és más gerinctelen állatok lakmároznak a moszatból.

A tápanyagban gazdag víznek és a sok napfénynek köszönhetően a felszínen buja a moszaterdő és hemzseg a fitoplankton, a felső rétegekből pedig tengeri hó formájában idővel a mélybe is eljut ez a bőség, amely gazdag táplálékforrást jelent a víz alatti szurdokot élettel megtöltő mélytengeri szervezeteknek.

 Barnamoszat

Barnamoszat

Őszre elülnek a szelek, amelyek tavasszal és nyáron a felfelé történő áramlást okozzák. Az évnek ebben a szakaszában milliószámra érkeznek a part közelébe a mélység lakói, köztük a kaliforniai tintahal, amely 300 méteres mélységben él, de ősszel, a szaporodás idején tömegesen keresi fel a sekélyebb vizeket. Ez a mélyben is a változás időszaka, és ez a legjobb szezon a kalmárvadászathoz.

Dr. Robison a 600 és 900 méter közötti, úgynevezett „minimális oxigén rétegre” összpontosítja kutatását, amelyben az oxigénhiány ellenére mégis van élet. Sőt, hihetetlen lények otthonául szolgál. Közöttük is van egy, amely különösen érdekli a csoportot. A rajzokon látható állatot közel száz éve gyűjtötték be a mélyből, amely különös formája után a „Vampyroteuthis infernalis” latin nevet kapta, amely szó szerint pokolbéli vámpírkalmárt jelent. A Vampyroteuthist először 100 éve fedezte fel egy Valdivia nevű német kutatóhajó az Antarktisztól az Indiai-óceánig terjedő expedíciója során. A legénység az afrikai vizekben 1400 méteres mélységből halászta ki a különös élőlényt. A Vampyroteuthis úgynevezett élő kövület. Abból az időből maradt fenn, mielőtt a lábasfejűek ősei szétváltak volna nyolc- és tízkarú típusokra. A tintahal kinézetű lény kültakarója fekete, szeme pedig piros volt.

Dr. Robison csapata mintegy 1000 méteres mélységig küldi le a kutatószondát, és azt remélik, hogy megpillantják a Vampyroteuthist. A Ventanát az anyahajóról, távirányítással működtetik. Amikor a Ventana eléri a 200 méteres mélységet, már alig jut hozzá le valami napfény. Innen egy új világ kezdődik. Innentől jut főszerephez a „tengeri hó”, ami lebegő, fehér állati és növényi maradványok gyűjtőneve, amelyek a felszínről alámerülve a mélységi ökorendszer tagjainak táplálékául szolgálnak.

Elképesztő küllemű, különleges élőlények élnek itt. Az „elefántmedúzának” nevezett lapátlábú, hosszú, ormányszerű függeléke után kapta a nevét. Voltaképp nem medúza, hanem úszócsiga. Házának maradványa még mindig kivehető rajta. A bordás- vagy fésűsmedúza teste oldalán elhelyezkedő, fésűszerű tentaculumainak finom mozgatásával halad előre. Csillói olyan aprók, hogy a kutatóhajó fényét apró szivárványokká törik. A Tomopteris nevű féreg a lebegtető nyúlványaival olyan, akár egy vízi százlábú. Közel 50 centiméter hosszú, és vígan él a 200 méteres mélységben, ahol a nyomás a felszíni érték hússzorosa.

Az itt élő legtöbb mélytengeri állat testét folyadék tölti ki: a kocsonyás testfolyadék révén az állatok képesek elviselni a mélységben uralkodó hatalmas nyomást, emellett testük átlátszó, ami létfontosságú ezen a ragadozóktól hemzsegő élőhelyen.

A kutatószonda 400 méteren jár, amikor újabb, ismeretlen lények haladnak el felhők módjára a kamera előtt. Az első egy bagolyhal. A mélytengeri élőlények legtöbbjéhez hasonlóan a bagolyhalnak is szokatlanul nagy szeme van, hogy a legcsekélyebb fényt is hasznosítani tudja. A felszíni fény ugyanis még több száz méteres mélységbe is eljut, igaz, rendkívül halványan.

700 méteren a Ventana eléri az oxigénhiányos réteg magját. A víz oxigéntartalma 0, 15 milliliter/liter, ami rendkívül alacsony érték. Az oxigénszegény zónában kevés lény él, hiszen nem sokan tudnak alkalmazkodni a mostoha körülményekhez. A Vampyroteuthis azonban ilyen. A tudósok szerint a vámpírkalmár az ilyen mélységben található kevés oxigént is hatékonyan hasznosítja.

Tíz éve Dr. Robinson volt az első, aki eredeti élőhelyén látta a faj egyik egyedét. A Ventana segítségével most a kutatócsapat is részese lehet ennek a látványnak. Igaz nem sokáig, mert a Vampyroteuthis néhány erőteljes uszonycsapással eltűnik a tudósok szeme elől.

A Vampyroteuthis infernalis igazi élő kövület, az ősidőkből itt ragadt lény. A száz évvel ezelőtti rajzon látható egyed fekete színű, a monterey-i példány azonban sötétvörös – ez a szín jó álcának bizonyul a mélységben, mivel a vörös fény nem hatol le idáig. A gyöngyszerű szem a testhez viszonyítva a legnagyobbnak számít az állatvilágban.

 A Vampyroteuthis infernalis

A Vampyroteuthis infernalis

Dr. Robison terve, hogy élve fog be egy példányt, hogy többet tudhasson meg arról, miként marad életben a mélyben. A szerencse mellette van: a tengeri hó homályából alig láthatóan előtűnik egy Vampyroteuthis. Itt a remek alkalom, hogy befogjanak egy élő példányt. Az akció sikeres, és a Vampyroteuthist nagy gonddal szállítják Dr. Robison laboratóriumába, ahol a mélytengeri élőlényeket speciális berendezések segítségével tanulmányozhatók közel természetes körülmények között. Egy különleges tartályban a Vampyroteuthis élőhelyének megfelelően alacsony hőmérséklet és oxigénszint uralkodik, így Dr. Robison folyamatosan tanulmányozhatja becses zsákmányát. Megfigyelései révén részletes képet festhet erről az idegen világból származó lényről.

A tudósok szerint a Vampyroteuthis eredetileg nem a jelenlegi élőhelyén fejlődött ki. A kréta időszaki ragadozó tengeri hüllők, a plesiosaurusok gyomrában ugyanis megkövesedett kalmárcsőröket találtak a paleontológusok. Az elemzés szerint a csőr valószínűleg a Vampyroteuthis egyik ősétől származik. A csőr méretéből ítélve az állat több mint egy méteres, azaz közel háromszor akkora lehetett, mint ma élő utóda, és valószínűleg nem mély, hanem sekély vizekben élt. A több mint tíz méter hosszú plesiosaurus gyors, agresszív vadász volt, és a sekély tengerekben keresett táplálékot. Az ős-Vampyroteuthis páncél híján könnyű prédának számíthatott a plesiosaurus számára. Úgy tűnik, hogy annak idején az ősgyík és más sekélyvízi ragadozók térhódítása űzte egyre mélyebb rétegekbe a vámpírkalmár őseit. Több tízmillió év alatt aztán úgy alkalmazkodtak a mélységben való élethez, hogy külső megjelenésük bámulatos módon alig változott. Biológiai funkcióiknak ellenben drámai változásokon kellett átesniük, hogy fennmaradhassanak az oxigénszegény környezetben. A Vampyroteuthis vére például egy speciális pigmentnek köszönhetően ötször annyi oxigént képes szállítani, mint más tintahalaké vagy polipoké. Van egy másik különleges stratégiája is a mélységben való fennmaradáshoz: a biolumineszcencia.

Több száz méterrel a felszín alatt az élőlények 90%-a képes saját fényt termelni, ami úgy tűnik, értékes képesség a sötétben való életben maradáshoz. A Vampyroteuthis is rendelkezik ezekkel a képességekkel. Teste sötétvörös, így kiválóan beleolvad mélytengeri környezetébe. Ha mégis észreveszi egy ragadozó, az állat hirtelen széttárja hártyás köpenyét, amely beborítja az állatot, és teljesen megváltoztatja a küllemét. Ez a veszély elkerülésének egészen különös módja, ám a vámpírkalmárnak mindezen képességei mellett is vannak fénykibocsátó szervei. Csillogó szempárra emlékeztetnek, és a tudósok szerint a ragadozók elriasztására szolgálnak. Alakváltoztató képessége mellett tehát egyéb túlélési stratégiákkal is alkalmazkodott a homályban való élethez.

A Vampyroteuthis bámulatos képességeinek használatát dr. Robison és csapata igen meggyőzően rögzítette és demonstrálja. Az állat kiterjeszti filamentumait, majd szinte teljesen mozdulatlanná dermed, így kevés oxigénre van szüksége, ami igen energiatakarékos módja a vadászatnak. Amikor egy apró rák, vagy hal hozzáér a filamentumokhoz, a Vampyroteuthis fürgén lecsap rá. Körülzárja a puha hártyával, majd lenyeli. Ragadozók azonban még ebben az oxigénszegény környezetben is leselkednek rá. A kutatócsapat azt is rögzítette, amint egy példány sikeresen elmenekült egy rá támadó kékcápától. Az állat először szélesre tárta fénykibocsátó szerveit, ezzel egy időben kifordította hártyáját, hogy eltakarja vele a szemét. A világítószerv nyílását összeszűkítve azt a benyomást keltette, mintha eltávolodna, és ezzel összezavarta a cápát. Amikor az állat nekiütközött, fénylő részecskéket spriccelt szét, amivel még jobban összezavarta a ragadozót, és a Vampyroteuthis végül elmenekülhetett.

A pokolbéli vámpírkalmár tehát ilyen bámulatosan alkalmazkodott élőhelyéhez, amelyben más élőlények biztosan elpusztulnának.

Hozzászólások

A Hortobágyon téli szállásukra indultak a legelő állatok

A Hortobágyon téli szállásukra indultak a legelő állatok

Téli szállásukra indultak a legelő állatok 2020. november utolsó hétvégéjén a Hortobágyon - közölte a hírt Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. sajtóreferense az MTI-vel.

Visszatérnek a kék bálnák Déli-Georgia szigetéhez

Visszatérnek a kék bálnák Déli-Georgia szigetéhez

50 évvel a bálnavadászat megszüntetése után ismét kék bálnák járnak az antarktiszi sziget környezetében.

A jaguárpopuláció csökkenésének okai

A jaguárpopuláció csökkenésének okai

Egy újonnan elkészült kutatás szerint a klímaváltozás hatásait egyelőre jól viselnék a jaguárok, ám az ugyanezen okból megfogyatkozó zsákmányállataik nélkül ők is a vesztesek közé kerülnek.

Hangyák, melyek bioásványból növesztenek páncélt

Hangyák, melyek bioásványból növesztenek páncélt

A hangyafaj egyéb szempontból, például mezőgazdasági tevékenysége miatt is érdekes.

Jellegzetesen ívelt híd Skóciában

Jellegzetesen ívelt híd Skóciában

E 276 méter hosszú, jellegzetesen ívelt híd Skócia északnyugati, öblökkel szabdalt részén 1984 óta köt össze két települést (Kylesku és Kylestrome).

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket