Sarki sirály bukkant fel a Dunán
A sarkkörön túl honos sarki sirályt találtak Dunavecse térségében, az M8-as híd alatt, ahol több száz sirály verődik össze táplálék után kutatva. Legutóbb 1935-ben volt ilyen távoli vendégünk.
Ez a kisebb termetű, szinte teljesen fehér sarkvidéki sirályfaj rendkívül ritka kóborló Európában. Csak a sarkkörön túl, a Dániához tartozó Grönland szigetén költ. A madarak nyugat-európai országok tengerpartjai mentén telelnek, ahonnan néha elvetődnek a kontinens belseje felé is, ilyenkor találkozhatunk vele be nem fagyó tavainkon és nagyobb folyóinkon. Előszeretettel keresik fel a meleg vizű csatornákat, szennyvízkifolyókat is, de előfordul, hogy a közeli szeméttelepekre is kijárnak táplálkozni – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Magyarországon 1935-ből volt ismert egy sarki sirály, amelynek tudományos leírása és kitömött teste –valószínűleg egy 1956-os tűzvész alkalmával – elveszett. Mindössze a szárnyának méreteiről készült leírás maradt fenn – tájékoztatott Bajor Zoltán, az MME szakértője. A dokumentáció elvesztése után a madarat törölni kellett a nyilvántartásból. Az úgynevezett Nomenclator Bizottság minden hazánkban megfigyelt és dokumentált madárfajt bevezet Magyarország Madarainak Névjegyzékébe, amivel hivatalosan is hazánk faunáját gazdagítja.
Ezzel a megfigyeléssel a magyar madárfauna egy újabb fajjal gazdagodott, és a sarki sirállyal már több mint 400 természetes eredetű állományból származó madárfajunk van.
Fotó: Bajor Zoltán, Selemcezi Kovács Ádám (MME)