Tíz új kétéltűfajt fedeztek föl Kolumbiában

A Conservation International természetvédő szervezet bejelentése szerint tíz eddig ismeretlen kétéltűfajra bukkantak Kolumbia hegyei között.
Az újonnan fölfedezett fajok között három nyílméregbéka, három átlátszó bőrű üvegbéka, egy harlekinbéka, kétféle esőbéka és egy szalamandra szerepel. Mivel a kétéltűek világszerte veszélyeztetett állatoknak számítanak, ezért az új fajok fölfedezése mindig jelentős eseménynek számít. A kilenc béka- és egy szalamandrafajra a Kolumbia Panamához közeli határvidékén húzódó, hegyekkel tarkított Tacarcuna térségben bukkant egy környezetvédőkből és biológus szakemberekből álló expedíció.
A kétéltűek bőre jelentős mértékben átengedi a környezetben lévő anyagokat, ezért állományuk leromlása vagy pusztulásuk korán figyelmeztet a környezetkárosodásra és a klímaváltozásra – nyilatkozta Robin Moore, kétéltűszakértő. A világ kétéltűjeinek nagyjából harmadát fenyegeti a kipusztulás.
A környezetromlás első jelzői
Mivel a kétéltűek szinte elsőként reagálnak élőhelyük megváltozására, ezért az állatvilág tagjai közül ők az éghajlatváltozás egyik nagy vesztesei. A klímaváltozás ugyanis károsítja a környezetet, a kétéltűek viszont képtelenek ilyen rövid idő alatt alkalmazkodni a leromlott környezethez.
A kétéltűek pedig igen hasznosak az emberek számára. Sok súlyos trópusi betegség – például a malária és a dengue-láz – terjedését csökkentik azzal, hogy kordában tartják a betegségeket terjesztő rovarok létszámát.
Igazi kolumbiai „Noé bárkája”
Az új kétéltűfajokat fölfedező expedíció veszélyeztetett nagy emlősállatokkal is találkozott. Így a Kolumbiában veszélyeztetett Baird-tapírral, négy majomfajjal és egy szintén ritka, disznószerű élőlény, a fehérajkú pekari (Tayassu pecari) állományával.
„Kétségtelen, hogy ez a vidék igazi Noé bárkája” – jelentette ki a sajtónak José Vicente Rodriguez-Mahecha, a Conservation International természetvédelmi csoport kolumbiai tudományos igazgatója,
üvegbéka; fotó: Reuters
aki hozzátette, hogy az újonnan felfedezett kétéltűfajok nagy száma kedvező jelként fogható fel, annak ellenére, hogy az állatcsoportot az ország és a világ sok más területén a kihalás fenyegeti.
Védelem a helybéliekkel összefogva
Noha a terület jelenleg viszonylag háborítatlan, a táj fennmaradását a szelektív fakitermelés, a szarvasmarha-tenyésztés, a vadászat, a bányászat és az élőhely földarabolódása egyaránt fenyegeti. A területen gazdasági célból a természetes növénytakaró 25–30 százalékát akarják kiirtani.
Moore véleménye szerint a Tacarcuna vidék – ahol a kétéltűeket találták – megvédése hasznára válna a helyi lakosoknak is, mivel fontos vízforrást őrizne meg.
„Azzal nem mehetünk oda az emberekhez, hogy védjék meg az erdőket a békákért” – mondta el a szakember. – „Többet érünk el, ha olyan hosszú távú megoldásokat dolgozunk ki az ott élőkkel közösen, amelyek megvédik ezeket az erőforrásokat, ugyanakkor a helyi lakosok is hasznot húznak a terület megóvásából.”
Kapcsolódó cikkek: