Rétisas fiókák születnek

Néhány héten belül kikelnek hazánk legnagyobb ragadozó madara, a rétisas fiókái.
A rétisas november-decemberben „tatarozza„ fészkét és január–februárban már a fészkén ül. A kotlási időszak 40 nap, majd miután kikelnek a fiókák, további 80–90 napot maradnak a fészekben a kirepülésükig.
A magyarországi rétisas-állomány több mint fele a Dél-Dunántúl területén él. Olyan vizes élőhelyek mellett telepszik meg, ahol a megfelelő táplálék mellett a fészekrakásra alkalmas öreg erdők is megtalálhatók. Táplálékának jelentős részét a halak teszik ki. Legfontosabb élőhelyei a nagyobb folyóink hullámterei, valamint a Dunántúl erdei halastavas területei. Fokozottan védett, eszmei értéke egymillió forint.
![]() |
| ![]() |
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, valamint a Somogy Természetvédelmi Szervezettel karöltve közös rétisasvédelmi tevékenységet folytat. Az 1987-ben útjára indított program igen szerteágazó tevékenységeket foglal magába: a rétisasok állományfelmérésén, élőhelyének folyamatos ellenőrzésén és védetté nyilvánításán túl, a fészkek feljavításán, a fészkelő- és táplálkozó területek közelében található villamos vezetékek tartóoszlopainak szigetelésén át a sérült madarak gyógyításáig.
A több mint két évtizedes múltra visszatekintő rétisas-védelmi tevékenység eredménye, hogy a magyarországi rétisas-állomány az 1987. évben becsült 25 párról napjainkra közel 200 párra emelkedett. A civil szervezetekkel való sikeres együttműködés révén a program fenntartásához szükséges pénzeszközök előteremtésének lehetősége kedvező, a program társadalmi ismertsége és elfogadottsága is növekszik.